Weird Times

2015. február 18. - Ik4r0s

Pár órája tudjuk: az Amazon.com szavazását a The Man in the High Castle nyerte, így e kiváló történetből fognak sorozatot készíteni. Az eredmény nem túl meglepő (hisz a projekt körül olyan nevek jelentek meg, mint pl. Ridley Scott-é), de annál inkább örömteli. A csatornák már évek óta felfedezték mire is valók a sorozatok, hogyan lehet velük másképpen, jobban kibontva, mélyebben elmondani egy történetet, mint a sokáig szinte egyeduralkodó mozifilmekkel.

Kocsis Marcell korábban már a Sin City második részéről írt nekünk. A cikk a továbbra kattintva folytatódik.

A sorozat alapja, a híres sci-fi író Philip K. Dick ugyan ilyen című regénye, ami legendás a műfajában. Lassan olvasható, kissé talán tömény könyv, sok utalással a kínai és japán kultúrára-filozófiára, igazi csemege! Már a pilotban látszott, hogy a készítők nem szolgai módon fogják adaptálni a könyvet, inkább a világra és egyes vezérmotívumokra koncentrálnak. Lássuk, tehát mit is várhatunk a The Man in the High Castle-től!

Alternatív történelem

Az alapfelállás szerint a második világháborút a németek nyerték kiütéssel. Ők fejlesztették ki előbb az atombombát, így könnyedén térdre kényszerítették a szövetségeseket. Az egykori USA keleti partja a náciké, a nyugati a Japán Birodalomé. A két állam között egy vékony ütközőzóna és a vegetáló Hitler tartja fent a törékeny békét. A zsidókat teljesen megsemmisítették, pár túlélő és leszármazott bujkál csak a világban. A kollaboránsok jól élnek a nácik bábállamában, a keleti parton, míg nyugaton a fehér amerikaiak inkább csak másodrendű állampolgárok.

Terjed egy filmfelvétel (a regényben egy könyv), ami a Nehezen vonszolja magát a sáska címet viseli. A felvételen filmhíradók vannak, amiben a szövetségesek győzelmet győzelemre halmoznak, majd elcsattan a híres csók a Time Square-n. A filmtekercset a maroknyi ellenálló terjeszti egymás között és senki sem tudja hogyan lehetséges annak létezése… Olyan valódinak tűnik, bárcsak…! Talán ennyi információból is kiderül, hogy párhuzamos valóságok találkoznak, de a rejtély még kibogozhatatlan. Összefoglalva: a sztori izgalmasnak ígérkezik, a pilot tartalmába nem kívánok belemenni, hagyjuk a spoilereket, tessék megnézni mielőbb!

Noir, noir és neonoir

Egy sorozat természetesen a képernyőn jelenik meg, így a látvány az egyik legfontosabb fokmérő a minőségben. Nem feltétlenül a lenyűgöző, epikus képekre kell gondolni, sokkal inkább az egyediségre. Az ember csak rápillant a képernyőre és tudja melyik sorozatot látja. Jó példák erre a Breaking Bad, és a True Detective.

Amit a regényben az író leírásokkal, belső monológokkal, narrációval tud kifejezni, azt itt a színészi játék, a díszletek, és az átgondoltan megszerkesztett képi világ hivatott helyettesíteni. Jelen esetben nagyon-nagyon találóan. Hogyan nézhet ki egy a nácik és kollaboránsaik által uralt világ? Sötéten és impozánsan. Úton-útfélen el van rejtetve egy-egy dombornyomott horogkereszt, egy adag rothadó szemét az utcán, vagy az égből lassan szállingózó emberi pernye… Kiemelt szerepet kap a kontraszt, a sötétség-halvány fény kombináció, a zárt és nyitott terek játéka. Romlott és baljós világ képeit láthatjuk egy halovány ködön át. Igazi neonoir mestermű, ez az egyik ok, amiért megéri várni az első évadot!

Borzongás

Befejeznéd-e a megkezdett szendvicsedet, ha közben elégetett fogyatékosok, idős emberek pernyéje hullik rád az égből? Nem? Én sem. A pilot rengeteg borzongató pillanatot tartogat nekünk. Rögtön a mélyvízbe vágnak minket, alig van idő felébredni, de az ébredő is egy bizarr tónusokkal komponált rémálomban találja magát. A készítők kevés információt adagolnak, de a képi világhoz jól illik ez a homály. Nekünk kell rájönnünk, kikövetkeztetünk sok dolgot. Pont annyit kapunk készhez, amivel el lehet indulni.

Közben gyűlnek a kérdések. Hogyan jutott a világ idáig? Kik a jók, kik a rosszak? Kit kell féltenünk, ki érdemli meg, hogy féltsük? Egyik percben egy dojo-ban vagyunk, a másik percben egy náci kínzókamrában halljuk a ropogó bordákat. A brutalitást néha premier plánban kapjuk, máskor csak lelki síkon érezzük, de végig jelen van. A sorozat sötét szórakozást és agytornát tartogat nekünk.

Még beszélhettünk volna a karakterekről, színészekről, többet a készítőkről, de úgy érzem a lényeget és az eddigi erősségeket átvettük. Én kissé elfogult vagyok pozitív irányban, ez a cikk elolvasása után nyilván nem titok. Azoknak ajánlom a pilotot és a majd megjelenő sorozatot, akiket lekötnek a sötétebb világú, a jó és rossz harcára épülő, filozofikus utalásokat is tartalmazó történetek.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr767186933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása