Hamarosan itt az év vége, ilyenkor több magazin is úgy gondolja, hogy ideje számot vetni azzal, hogy miket láttunk az idén. A TIME is kiadta ez évi filmes toplistáját, melyen van egy-két szembetűnő dolog. Íme:

A Time Magazin Legjobb Filmjei 2014-ben
1. The Grand Budapest Hotel
2. Boyhood
3. The Lego Movie
4. Lucy
5. Goodbye To Language
6. Jodorowsky’s Dune
7. Nightcrawler
8. Citizenfour
9. Wild Tales
10. Birdman

A Time Magazin Legrosszabb Filmjei 2014-ben
1. Blended
2. A Million Ways To Die In The West
3. Men, Women & Children
4. Walk Of Shame
5. Let’s Be Cops
6. The Legend Of Hercules
7. Winter’s Tale
8. Nut Job
9. Transcendence
10. Hateship Loveship

Mindegyik filmre nem fogok külön kitérni, nem is volt meg az összes, de szemet szúrhat, hogy rajta van a Lucy, miközben a Csillagok között hiányzik. Habár összehasonlíthatatlannak tűnik a két film, van egy alapvető különbség köztük, ami akár válasz lehet arra, hogy miért nincs rajta a listán Nolan filmje, míg Bessoné a negyedik helyen csücsül a legjobbak közt.

Gondolom azzal semmi újat nem mondok, hogy a filmek az adott kor társadalmát, problémáit, világképét stb. tükrözik. Mint művészeti alkotások folyamatosan kifelé tekintenek, a szereplők problémái metaforikusan a mi problémáink is, a történetek csak eszközök arra, hogy tükröt mutassanak számunkra. A Csillagok között itt bukik meg. Annyira tele van nyomva tudományos elemekkel, hogy a globális probléma kifejtésére nem jut idő. Őszintén, milyen mai relevanciája van az Interstellarnak? A világvégés filmeknek idestova három éve leáldozott, túléltük 2012-t. Megfelelő technológiánk meg nincs arra, hogy ha minden kötél szakad embert vigyünk akár a legközelebbi bolygóra az is biztos, nemhogy az egész emberiséget! Még ha legalább az meg lenne idokolva, hogy emberi kéz által megy veszendőbe Földünk, akkor azt mondom, hogy oké, a film felhívás arra, hogy védjük a környezetünket. Releváns volt 30 éve és releváns most is. Az esetleges új bolygó benépesítésére vonatkozó erkölcsi dilemmák is emiatt csak a film zárt világában érvényesek, a Föld pusztulásának problémája pedig személyes drámává redukálódik egy olyan történetben, amire vajmi kevés az esély, hogy akár holnap megtörténik. Nekünk nézőknek így elég ebbe a fiktív történetbe belehelyezkedni. Persze, hatásos volt az összes videobeszélgetés, de tudjuk, hogy ezek csak a film szereplőivel történhetnek meg. A szerkezete tehát nagyon zárt. Ha megnézzük a különböző fórumokat ott is a történetet szedik ízekre a rajongók (vagy éppen az ellenrajongók), és nem azt, hogy mit is közöl velünk a film. Én úgy látom, hogy nem is akart egyebet, csak elmesélni egy nagyszabású történetet, ami önmagában még nem baj, de a rendezőtől az előző munkái alapján azért többet várnánk.

De mi a helyzet a Lucyvel? Most felejtsük el azt, hogy az agyunknak csak a 10%-át használjuk, Besson is jól tudja, hogy ez egy legenda, ami csak a történetmesélést segítette a film során. Arra szolgál, hogy legyen egy egzakt skála, ami alapján be lehet határolni hősnőnk éppen hol tart. Mivel még nem szerepelt a blogon a film, a sztoriról elég annyi, hogy egy drog hatására Lucynak kitágul a tudata és egyre meredekebb dolgokra lesz képes. Kiküszöböli az agya jótékony és kevésbé jótékony feledését, és kapacitása hamarosan egy adattárolóhoz kezd hasonlítani. Majd amellett, hogy egészen az anyatejének ízére is emlékszik, a külső rezgésekre is fogékony lesz (a gravitációtól kezdve mindent érezni kezd). Valóban, mi emberek a minket körülvevő világból csak nagyon keveset tudunk érzékelni, felfogni. De megalkottuk az ezeket mérő eszközöket, melyek így máris többre lettek képesek, mint amire mi valaha is fogunk. Segítségükkel tudjuk csak uralni az időt (a filmfelvevő is egy ilyen alkalmatosság), átívelni a teret (rádióhullámok). Ha tudnánk reagálni környezetünk minden apró részleteire, rezgéseire, ha agyunk befogadóképessége korlátlan lenne, elképesztő lehetőségek tárháza járulna elénk. Miközben rávilágít esendőségünkre a Lucyn kívüli karaktereken keresztül egy lenyűgöző, de ugyanakkor félelmetes képet fest arról, hogy a technológiánk mennyire lehagyott minket. Ezt mutatja be Luc Besson filmje, ráadásul rendkívül szórakoztatóan, úgy adagolva az áltudományos, de közben mégis továbbgondolásra kényszerítő dialógokat, hogy eközben magát cseppet sem veszi komolyan (a felszínen egy laza akciófilm). Arról nem is beszélve, hogy így is sokkal jobb Űrodüsszeia hommage lesz, mint az Interstellar. A Lucy nevű majomembertől a mi Lucynk eljut a szuperemberig. Besson tehát a 2001-et mondanivalójában formálta át, Nolan filmjében szimplán csak a tárgyak alakjában (monolithoz hasonló robotok, kör alakú űrbázis) és a jelenetek gyakran konkrét újrafordításában valósult meg az elődre való utalás, mindenféle átkontextualizálás nélkül. Arról nem is beszélve, hogy a magát teljesen komolyan vevő film végén a tudományos szálat is egy mozdulattal az asztal alá söpri azzal, behozva egy bizonyos új dimenziót. De ez már egy spoileres történet.

Persze, ettől még minden lista szubjektív és rengetegen azóta előkelő helyen szerepel a Csillagok között is. Mint történet remekül el van mesélve, de én a magam részéről arra nem számítottam, hogy az elég sok kritikus által ekézett könnyed nyári blockbusternek induló Lucy fog jobban elgondolkodtatni, mint Christopher Nolan űreposza.