PlayStation 5 - A játék jövője

A Sony Future of Gaming eseményének összefoglalója

2020. június 13. - Lord_Tiru

Azt hiszem nem csak a magam véleményét mondom el mikor azt írom, hogy mi gamerek már nagyon-nagyon vártuk a következő generációs Playstation konzol és a rá fejlesztett játékok bemutatkozását. Sok utalgatás, ködös infók és késlekedés után tagnap/ma éjszaka végre a Sony dobott némi koncot az áhítozó tömegnek a Future of Gaming közvetítés során. Ajh, és micsoda dolgokat láthattunk. Azt hiszem sokan még mindig az állainkat keressük valahol az alagsorban és már előre számolgatjuk a forintokat az elkövetkezendő két-három évre. Ha esetleg elszalasztottátok az eseményt, akkor az alábbi videóban Ti is megnézhetitek. De ha kicsit tovább görgettek, akkor elolvashatjátok rövid összefoglalómat az esemény fontosabb elemeiről.

Mi is lehetne fontosabb annál, hogy végre nem csak apró részletekben, hanem egyben is láthattuk magát a masinát. Nagyon-nagyon vártuk már ezt. A Sony designmesterei ezúttal határozottan odatették magukat. Szakítva a PS4 kifejezetten egyszerű formatervével az új gép úgy néz ki, mintha az űrből szállt le volna közénk. A fehér, a fekete színek és a kék fény kombinációjával tényleg nagyon sci-fi hatást kelt. Persze a fanyalgók a kommentszekciókban azonnal elkezdték ostorozni, de hát ez nem is a gamer társadalom lenne, ha nem így történt volna.

A magam részéről azonban úgy gondolom, hogy ez a formaterv telitalálat. Még annál is jobb, mint amit a devkit-ről kiszivárgott képek alapján lehetett várni. Modern, minimál, mégis egyedi formaterv. Egy stílusosan berendezett nappalinak vagy játékbarlangnak még dísze is lehet. Azt pedig kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy egyértelműen a vertikális tárolás irányába tapogatóznak a japán mérnökök, hiszen ezzel rengeteg helyet megspórolnak a játékosoknak. Ami kell is, hiszen sokaknak, ahogy nekem is, több konzol és eszköz is sorakozik a TV mellett. Már csak azt remélem, hogy érkezni fog teljes feketében, vagy esetleg más izgalmas színben is ez az űrhajó.

Sajnos megjelenési dátum szempontjából nem jutottunk közelebb, továbbra is a relatív tág, ünnepi időszak (holiday season) a hivatalos. Nagy eséllyel amúgy valamikor az amerikai hálaadás környékén fog kijönni, hogy ezzel is meg lehessen lovagolni az ajándékozási hullámot. Árat sajnos szintén nem kaptunk, de azt megtudtuk, hogy mindjárt két külön változattal fog indulni a PS5. Lesz egy „digital edition” mely bármily meglepő csak digitális játékletöltésre lesz alkalmas, tehát olvasót hiába is keresünk benne és természetesen lesz egy „standard” változat, olvasóval együtt.

A hardverrel kapcsolatosan nem volt semmi új, de azt nagyjából már úgy is kikotyogta a Sony korábban. Ha esetleg valaki nem tudja, az új gép egy 8 magos AMD ZEN2 CPU-val fog érkezni és egy csak ehhez a konzolhoz fejlesztett RDNA2 grafikus chippel. Abban biztosak lehetünk, hogy az AMD odatette magát. Ellátják 16 GB GDDR6 RAM-mal is és kapni fog egy relatív méretes, 825 GB kapacitású SSD-t is, ami biztos, hogy nagy előnyére válik majd a sebességnek. Meg persze támogatja majd az összes „K” felbontást :) Ja igen, lesz visszafelé kompatibilitás, yeeeah!

ps5_models-1280x720.jpg

Bemutatták a konzolhoz járó eszközöket is, melyek közül a legfontosabb a megújított kontroller, ami ezúttal a DualSense nevet kapta. Ennek a dizájnját már ismertük és tökéletesen illik is a géphez (vagy fordítva). Ránézésre kicsit elmozdultak az XBox-os forma irányába, ami szerintem nagyon jót fog tenni a kényelmes fogásnak hosszú távon. A „bucibb” kialakítás természetesebb kéztartást segít elő. Technológiailag is módosítottak rajta rendesen: Haptikus rezgésrendszer, adaptív/állítható ravaszok és mozgásérzékelő is lesz benne.

Megmarad továbbá a touchpad, ami szerintem zseniális dolog. A két analóg továbbra is egymás mellett fog elhelyezkedni, de ebben nincs semmi meglepetés. Visszatér a beépített hangszóró és mikrofon, illetve a headset csatlakoztatására alkalmas jack dugó is. Természetesen továbbra is tölthető akksival érkezik a kontroller a kényelem érdekében. És ha már itt tartunk, kiegészítők terén biztosan kapni fogunk (vagy legalábbis vehetünk) töltődokkolót, HD mozgásérzékelő kamerát, vezeték nélküli headset-et és még távirányítót is. Persze minden bizonnyal ezek csak töredékét képezik a teljes listának. Jó fej dolog lenne a Sony-tól ha a dokkolót adnák a géphez, de nem valószínű.

A hardveres dolgokon kívül persze játékokat is mutattak nekünk. Egészen pontosan 26 darabot, melyek között volt néhány hatalmas durrantás és egy-két „meh” kategóriás is. Mindent egybevetve szerintem kifejezetten elégedettek lehetünk az előirányzott felhozatallal és azt már biztosra vehetjük, hogy mindenki el lesz látva az ízlésének megfelelő matériával. Persze tuti, hogy a felsorolt címek csak kis részét képezik a nagyágyúknak, hiszen pl egy szót sem hallottunk a következő Days Gone, esetleg God of War epizódokról, vagy a Naughty Dog következő alkotásáról. Pedig mind tudjuk, hogy már biztosan hegesztik ezeket. De nézzünk rá néhányra a legfontosabb belső fejlesztések, az exkluzívok, illetve a legnagyobb címek közül.

Marvel's Spider-Man: Miles Morales
Az Insomniac nem olyan rég letette a kisdobos esküt, hogy még nem dolgoznak a Spider-Man második részén, erre kapunk egy ilyen bejelentést. Végtére is nem hazudtak, hiszen ez a játék valószínűleg amolyan különálló kiegészítő lesz, mint anno mondjuk az Uncharted - Lost Legacy, vagy az Assassin's Creed: Freedom Cry. Persze ez a mi kedvünket abszolút nem fogja szegni azt hiszem, ugyanis a rövidke gameplay bemutató alapján pontosan ugyanolyan hangulatos játék lesz, mint a nagy testvér volt. Ráadásul már idén kézhez kaparinthatjuk. Kell ennél több? Skubizzátok:

Horizon: Forbidden West
A Playstation rajongókba szerintem egyszerre szorult be a levegő amikor meghallották Aloy hangját amint a kamera a dús dzsungelt pásztázta. A Sony egy nem gyenge, három és fél perces előzetessel ingerelte a Horizon fanok idegrendszerét. Sajnos sem megjelenési dátumot, sem tényleges gameplayt nem láthattunk, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a munkálatok még viszonylag korai stádiumban vannak. Viszont cserébe a trailer rendesen megalapozza a hangulatot, ahogy nem egy nagyváros természet által visszafoglalt romjait láthattuk némi fülbemászó muzsikával megtámogatva.


Resident Evil VIIIage
Bocs a címért, de muszáj volt egy az egyben átadni. És naná, hogy kaptunk Resi bejelentést. A közel három perces bemutató mondjuk sokat nem árul el, csak hangulatot teremt. De azt durván. A 8. rész egyértelműen az előző stílusát viszi tovább és úgy fest egy kísérteties faluban fogjuk eltengetni a végigrettegett óráinkat, ahol mindenféle borzalom garázdálkodik. Egyébként csak én éreztem úgy, hogy erősen tolódik a hangulat Silent Hill irányba? Biztos nem, mert a fanyalgók azonnal nekiláttak az „Ez már nem Resident Evil” kommenteknek. És igazuk is van. De ettől még nagyon várjuk azt a jövő évi megjelenést, nem? 

Returnal
Még egy házon belüli újdonság. A Returnal-ről eddig nem is hallottunk és valójában most sem tudtunk meg sokat. De amennyit mégis, az egy elég érdekes koncepciót vázol fel. A főszereplő űrhajós hölgy kényszerleszállást hajt végre egy idegen bolygón, ahol úgy fest minden ellene van. A harc szinte totál esélytelen egy teljes ellenséges bolygó ellen. Csakhogy hősünk minden egyes alkalommal mikor meghal visszakerül az események legelejére, így újabb és újabb esélyt kap arra, hogy túlélje és megoldja a problémát. Egyszer majd talán meg is jelenik. Addig talán többet meg is tudunk .


Deathloop
A Bethesda és az Arkane következő nagy dobása a Deathloop alapkoncepciójában kicsit hasonlít az előző játékra. Hősünk, egy profi orgyilkos itt is egy időhurokból próbál szabadulni, ahol minden egyes halál alkalmával visszakerül az események legelejére. Márpedig úgy fest igen sok embert kell kiiktatnia, akik elvileg felelősek a kínjaiért. Mindeközben pedig egy másik orgyilkos vadászik rá, akinek pedig a célja, hogy fenntartsa az anomáliát. Ki tudja miért. Fegyverek, robbanások, látványos akció, Dishonored-jellegű képzettségek, szabadság. A magam részéről nagyon várom. Mikor jön?

GhostWire: Tokyo
Az Evil Within fejlesztőinek új játéka betegebbnek néz ki, mint az előző. Egy jó öreg japán horror, digitális környezetbe ágyazva. A sztori szerint valamiféle kiber-démonok szállják meg a japán fővárost és eltüntetik a lakosság nagy részét. Karakterünk azon kevesek egyike aki ezt megússza és különleges képességei segítségével felveszi a harcot a megszálló erőkkel szemben. Látványos akció, pörgés, misztikum és impozáns látvány várható a bemutató alapján. Reméljük a sztori is jó lesz, bár szerintem ilyen téren nem kell félteni Tangoékat. Jövőre már játszhatjuk is.

Ezek volnának talán a legizgalmasabbak a bemutatott játékok közül. Persze lehetne még írni sokról meg elemezgetni, hogy mi hogyan lesz, mit várhatunk stb. De már így is több helyet foglalok ezzel az „összefoglalóval”, mint terveztem, szóval a további címeket csak listaszerűen közlöm, néhány alapadattal együtt. Ne hagyjátok ki az előzeteseket!

  • Astro's Playroom – Fejlesztő: SIE Japan, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Bugsnax – Fejlesztő: Young Horses, Megjelenési dátum: 2020 vége
  • Demon's Souls - Fejlesztő: Bluepoint Games/SIE Japan, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Destruction AllStars - Fejlesztő: Lucid Games, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Godfall – Fejlesztő: Counterplay Games, Megjelenési dátum: 2020 vége
  • Goodbye Volcano High - Fejlesztő: KO-OP, Megjelenési dátum: 2021
  • Gran Turismo 7 - Fejlesztő: Poliphony Digital, Megjelenési dátum: 2020 vége
  • Grand Theft Auto 5 – Fejlesztő: Rockstar, Megjelenési dátum: 2021
  • Hitman III – Fejlesztő: IO Interactive, Megjelenési dátum: 2021 január
  • Jett: The Far Shore - Fejlesztő: Superbrothers, Megjelenési dátum: 2020 vége
  • Kena: Bridge of Spirits – Fejlesztő: Ember Lab, Megjelenési dátum 2020
  • Little Devil Inside – Fejlesztő: Neostream Interactive, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • NBA 2K21 – Fejlesztő: Visual Concepts/2K, Megjelenési dátum: 2020 vége
  • Oddworld: Soulstorm – Fejlesztő: Oddworld Inhabitants, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Pragmata – Fejlesztő: Capcom, Megjelenési dátum: 2022
  • Project Athia – Fejlesztő: Square Enix, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Ratchet & Clank: Rift Apart – Fejlesztő: Insomniac Games, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Sackboy: A Big Adventure – Fejlesztő: Sumo Digital, Megjelenési dátum: ismeretlen
  • Solar Ash – Fejlesztő: Heart Machine, Megjelenési dátum: 2021
  • Stray – Fejlesztő: BlueTwelve, Megjelenési dátum: 2021

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr8015805830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalbász 2020.06.14. 16:48:39

Te mitől lennél kritizátor?
Megalkuvátor és marketingátor keveréke vagy inkább. :)
Nagyon szeretnél egy felvételi elbeszélgetést az ign-nél?
Teperátor.
süti beállítások módosítása