Hogyan szabaduljunk meg a semmirekellő szülőktől?

The Willoughbys kritika

2020. április 23. - Ik4r0s

Mikor kábé egy hónapja megjelent a The Willoughbys trailere már felfigyeltem az animációs filmre. Az előzetes egy kellőképp zakkant család nem mindennapi történetét ígérte, ehhez pedig jöttek a leginkább Tim Burton szereplőihez hasonló kinézettel megáldott karakterek. A kérdés ezúttal nem csak az volt, hogy több-e egy egyszer nézhetős mesénél, hanem a cuki karakterek mellé vajon sikerült a készítőknek egy valamire való történetet is összehozni.

willoughbys_1.jpg

A történet szerint a Willoughby család története közel évezredes múltra tekint vissza. A famíliára az a legjellemzőbb, hogy mindig 4 gyerekből és természetesen két szülőből áll, valamint a vörös színű haj mellé dús bajusz is társul. Igen, bármennyire is szokatlanul hangzik, még a nők kackiás orrseprűt növesztenek. A filmben szereplő családdal azonban valami nagyon nem stimmel, ugyanis a szülők a csemetéik helyett csak a folyton égő szerelmükkel foglalkoznak.

De szerencsére a Timből, Janeből és a két Barnabyból álló négyesfogat mindig feltalálja magát. Ahogy az lenni szokott először csak egy kisebb, majd egy nagyobb probléma gördül az útjukba, amit valahogy meg kell állítaniuk. Mindezt természetesen úgy, hogy a semmirekellő szülőket eltávolítják a képből.

willoughbys_4.jpg

Amikor végetért a film kicsit gondolkodnom kellett, hogy akkor most mi a tanulság. De hamar beugrott, hogy itt a testvériség és a család volt terítéken. Ez ugyanis a két talán legrégebbi összetartó erő, ami mindig kiutat jelent a bajból, még akkor is, ha már minden veszni látszik. A Netflix filmje pedig meg is ragadta ezt a két fogalmat és míg a testvérek közötti összetartás pozitív oldalát domborította ki, addig a szerető családnak egy fikarcnyi morzsáját se találtuk meg Timék szüleinél.

Ez pedig ahogy látjuk rendkívül romboló erővel bír a még bőven kamaszodás előtt álló gyerekekre. Mert bár egymást hiába szeretik és segítik, addig odaadó szülők nélkül az egész semmit sem ér. Ha úgy tetszik, akkor felfogható ez úgyis, hogy ha mondjuk két olyan gondviselőt veszünk, akik egész nap csak a telefonjukon lógnak, és nem foglalkoznak a gyerekükkel. Persze ez csak egy példa, de hallottam már ilyen esetről.

willoughbys_2.jpg

Az elsőre kicsit szokatlan karakterdizájnt hamar meg lehet szokni, és onnantól már sokkal  élvezhetőbb lesz a film. Bevallom egy parányit csalódott vagyok, mert kicsit többet vártam a filmtől. Ez mondjuk lehetett volna egy nyakatekertebb sztori, ami tényleg merőben eltér a nagy átlagtól. Kicsit vegyesek az érzéseim, amik idővel valószínűleg majd csillapodnak és jobban ki kikristályosodnak a látottak, de egyelőre határozott ítéletet nem tudok a filmről mondani.

Az viszont így is bizonyos, hogy mindenképp megéri megnézni, tehát még véletlenül sem egy gyenge mesét kaptunk. Egyszerűen csak azon viaskodok magamban, hogy egy átlagos, vagy annál jobb mesét láttam. Gyerekeknek és lélekben fiatal felnőtteknek mindenképp ajánlom, mert másfél óráig totál kikapcsol.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3315635334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.