Valami régi, valami új

Emma. kritika

2020. március 28. - Németh Míra

Az Emma. magán viseli mindazt, amit egy tisztességesen elkészített kosztümös filmtől várunk, ám annál még sokkal többet is – és éppen ettől a plusztól lesz a 2020-as adaptáció egy egyszerre korhű, mégis modern, szarkasztikus, mégis klasszikus, szórakoztató és szellemes alkotás.

emma.JPG

Jane Austen leghíresebb művei rengeteg feldolgozásnak adtak alapot, 1818-as Emma című könyvének (eddigi) legismertebb filmadaptációja Weinstein Miramaxának 1996-os feldolgozása, amelyben Gwyneth Paltrow játszotta a címszerepet. Épp emiatt „Paltrow utódaként” hivatkoztak a 2020-as Emmára, ám ez azért nem fair megnevezés, mert Anya Taylor-Joy (Menedék, Széttörve) Emmája sokkal eredetibb, karakteresebb, árnyaltabb, elegánsabb és összességében, minden szempontból jobb Emma, mint a Gwyneth Paltrow-féle. Ez az eredetiség pedig részben azért is süthetett ennyire Taylor Joy-ról, mert kikötötték neki, hogy nem nézheti meg a régebbi Emma-adaptációkat, ezáltal ne érezze befolyásolva magát általuk – árulta el a színésznő a Vogue-nak. A mindössze 23 éves színésznő éretten játssza a gőgös és rátarti, mégis szerethető Austen-karaktert, aki amellett, hogy fennhordja az orrát, mégis természetes és őszinte.

Ez utóbbi két jellemvonás pedig nem csupán magáról a karakterről mondható el, hanem Taylor-Joy komplett játékáról: olyan önazonosnak érezzük, ami csak a legnagyobb színészekre jellemző. Ebből pedig két dolgot szűrhetünk le: Taylor-Joy vagy rettentően ígéretes színész, vagy már húszas évei elején eljátszotta élete szerepét. Fontos, hogy az Emma. esetében nem kizárólag egy 1800-as évekbeli kosztümös filmről van szó. Tény ugyan, hogy a rendező, Autumn de Wilde a regényt követve az eredeti közegbe és korba, azaz egy 19. századi angol kisvárosba helyezte a cselekményt, a film mégis meghökkentően modern és friss lett. Az Emma. úgy klasszikus kosztümös film, hogy kissé karikatúrája is önmagának (akárcsak Emma fejfedői). Végig érezhető a teljes műalkotáson – nem túlzás annak nevezni –, hogy egy pillanatig sem veszi magát halálosan komolyan. Így a 2020-as Emmára sokkal inkább érdemes szatíraként, mintsem romantikus drámaként gondolnunk, ami ezzel megbontja a megszokott kosztümös filmek rendjét. Szatíra mivolta ellenére (vagy éppen azért?) pedig a történetnek egy sokkal élet -és emberközelibb, hitelesebb, ráadásul humorosabb tálalását kapjuk, mint az eddigi feldolgozásoknak.

v3imagesbin6b37c547501f32684aa48ca47ed9729e-joud8dppntyvxkxlst2_t1880.jpg

Így történhet meg, hogy itt a lánykérés pillanatában nem romantikus, drámai muzsika harsan föl, hanem elered a lány orra vére megdöbbenésében. De ott van Emma hipochonder apja, Mr. Woodhouse is (Bill Nighy – Időről időre, Igazából szerelem, Rockhajó, Könyvesbolt a tengerparton), aki alig szólal meg, nem is szerepel túl gyakran, mégis ettől lesz mesteri: apró mozzanatokkal adja meg a film sava-borsát rigolyáival és jelentőségteljes hallgatásaival, vagy éppen apró arcrezdüléseivel – így lesz Mr. Woodhouse az események háttérben megbúvó „kommentátora”, akire nagyon érdemes odafigyelnünk. Ehhez persze kell egy Bill Nighy, akiről újabb és újabb filmjei után egyre bizonyosabban elmondhatjuk: garancia a sikerre.

Az új Emma-feldolgozás további erényei közé tartozik „elődeivel” szemben, hogy nem kizárólag a nők a célközönsége, és nem is kizárólag nőket helyez középpontba, a címszereplő neme ide vagy oda. Emmával egyenrangú, és nála jóval szimpatikusabb karakter Mr. Knightley (Johnny Flynn), a „szomszéd” (a szomszéd alatt jelen esetben természetesen a szomszéd birtok tulajdonosát kell értenünk), aki egyetlen lehetőséget sem hagy ki, ha Emma hibáira kell rávilágítania – persze pozitív kritika gyanánt, hiszen tudja, hogy a lányban gőgnél és önimádatnál sokkal több rejtőzik. Mr. Knightley nagyon jó példa arra, amikor a valaki más iránt érzett bármilyen nemű szeretet, legyen az barátság, rokoni érzések vagy szerelem, nem elfogulttá, hanem kritikussá és őszintévé teszi az embert. Érdekes módon pedig Emmát nem zavarják Mr. Knightley megjegyzései, épp ellenkezőleg: belőle is kihozza a szellemes és bölcs Emmát, azt az Emmát, aki az önhittég álarca alatt rejtőzik.

emma4.JPG

Nem mehetünk el szó nélkül a rendező személye és az abból fakadó különleges képi világ mellett sem. Autumn de Wilde első nagyjátékfilmjét üdvözölhetjük az Emma. személyében, de Wilde ugyanis eredendően fényképész és videokliprendező. A film kompozícióit látva pedig ebben semmi meglepő nincsen: extravagáns, művészeti -és divatlapokba, lakberendezési magazinokba is beleillő, olykor festményszerű kompozíciói a film első pillanatától fogva megadják az alaphangulatot, mégsem lesz művi vagy mesterkélt ez a képi világ.

Az egyre csak fellendülő remake-gyártást sokan, egyébként joggal, az új ötletek hiányának, a fantáziátlanságnak és a profitközpontúságnak tudják be (vessünk néhány pillantást például a Disney háza tájára, akik klasszikus, imádott eredeti alkotásaikat rontják el sorban). Nem véletlen, hogy az újabb és újabb, megszámlálhatatlanadik folytatást és feldolgozást már sokan kétkedve fogadják: egy már többször elmesélt történetből lehet-e még újat kihozni? Vagy érdemes-e, ha sok esetben rosszabb eredményt kapunk, amit az eredeti alkotás nyújtott? Az Emma. azonban azon, nagyon ritka kivételek közé tartozik, amikor az újabb adaptációnak nem csak volt értelme, de talán az összes feldolgozás közül ennek volt a legtöbb értelme. De Wilde ugyanis nem csak a profitra ment: a saját képére akarta formálni az Emmát, olyan egyedi atmoszférába csomagolva, ami valami új, valami szokatlan, és nem utolsó sorban olyannyira (és olyan módon) szórakoztató, amire talán senki nem számított egy újabb Emma-remake esetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9715563948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskutyauto 2020.03.30. 01:21:51

Már tiniként berobbant ez az őrületes extrém zseni és észbontó gyönyörűség... nem ezzel játszotta el "élete szerepét", hanem már tucatszor... 18 éves kora óta kizárólag csúcs produkciókban van, ha esetleg valakinek még nem tűnt volna fel... lábai előtt hever a világ és nem csak nyálívúúúd... szépségénél és tehetségénél tán csak a szorgalma nagyobb, fáradhatatlanul ontja az igényes filmeket... világ-szupersztárokkal dolgozik... Én még rossz filmben nem láttam... Bár mint a legtöbb gyönyörű és tehetséges gyereksztár, horror-thriller specialistának indult, de ha eddig nem is, ezzel az Emmával ezt is túllépte... topon van és még 25 sincs... ne feledjük hogy az új X-men-ben (Új Mutánsok) is főszereplő Maisie Williams el (aki szintén nem kutya)... elképzelni sem tudom, mi jöhet még.... már csak Oscar (de ezt lehet meg is kapja az Emma-ra)... Paltrow-t viszont azért ne szóljuk le, mert szépségben és színészi kvalitásban a negyed századdal ezelőtti verziója legalábbis, alig marad le! (ha egyáltalán)