Ki őrzi az őrzőket?

Watchmen képregény kritika

2019. december 16. - Filmespracli

Alan Moore a képregény kultúra megkerülhetetlen alakja. Nem mindennapi fizimiskája csak egy dolog, ehhez társulnak a kreatív, elgondolkodtató munkái. Elég a V, mint Vérbosszú, vagy a Pokolból című alkotásait említeni, amelyeket ha olvastatok, pontosan tudjátok, hogy miért számít Moore az egyik legegyedibb írónak. A következőkben legismertebb munkájáról lesz szó, amit 1986-ban kezdtek kiadni, és mai napig a műfaj egyik alapkövének számít.

watchmen_comics_cast_heaer.jpeg

A történet szerint 1985-ben járunk egy alternatív univerzumban, a hidegháború időszakában, amikor az erre az időszakra már visszavonult szuperhőst meggyilkolnak. Miközben az USA és a Szovjetunió egymásnak feszül, az egyik maszkos igyekszik közölni ex-társaival az elméletét, miszerint valaki az álarcosokat gyilkolja. Egy idő után pedig kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Nagyon röviden erről szól ez a tizenkét fejezetnyi mű, miközben sokkal többről van szó. Sablonos mondani, de ennek a képregények az esetén tényleg nem a szokásos dolgokat kapjuk. Elég, ha végig megyünk magukon a szereplőkön. Az úgynevezett hősök impotensek, pszichopaták, kegyetlenek, érzéketlenek, önhittek. Még a közelében sincsenek ahhoz a magasztos mítoszhoz, amit jó pár évtizeddel korábban Superman és társai kialakítottak maguk körül. Van itt minden, ami szem szájnak ingere. Ez talán a Watchmen legnagyobb erőssége. Rengeteg figura, hozzájuk rendelve változatos nézőpontok, és ezek a cselekmény egy-egy pontján abszolút megérthetők és átérezhetők.

rorschachimg_6de2a882577e_1_0.jpeg

A karakterekbe való elmélyülés mellett Moore mesterien felfest nekünk egy nem éppen kellemes világképet. Talán elég annyit mondani, hogy Richard Nixon-t harmadjára választották meg az Egyesült Államok elnökének. A történet maga annyi témával dolgoz, hogy most csak nagy vonalakban említenék párat. A hatalom gyakorlása, a másság elfogadása és annak a kezelése, az üldöztetések és az azzal járó következmények. A legfontosabb azonban így is a nagyobb jóért való áldozat. Megéri-e megtenni, és ha meg is tettük, képesek vagyunk-e utána tükörbe nézni, és szembesülni a következményekkel? Aki olvasta a képregényt, pontosan tudja, mire gondolok.

Ezen kívül kapunk még egy a képregény a képregényben történetet a Fekete Hajó meséi képében, ami egyfajta szimbólumként is betudható a nagy egész sztorit nézve. Néha nem is rejtve, például a vitorlának a színében megtaláljuk az egyik ,,hős” maszkmotívumát. A teljes olvasmányélmény kialakítása által olvashatunk két fejezet között novellarészleteket, önéletrajzi könyvből kiemelt részeket, levelezéseket, fényképeket, híreket. Annak ellenére, hogy ezek azért kerültek be, hogy meglegyen a még korábban, szerződésben kikötött tizenkét fejezetnyi hossza, még is sikerült úgy megvalósítani az egészet, hogy hasznos információk legyenek benne a a disztópia megértéséhez.

the-comedian-kills-a-vietamese-girl-in-watchmen-800x400.jpg

Moore csavaros sztorijához Dave Gibbons készítette a rajzokat és John Higgins színezte azokat. Az illusztrációk eléggé változatosak, hogy finoman mondjam. Hol a képregény, mint műfaj lehetőségét kihasználva karikatúraszerű a vizuális megfogalmazás, máskor meg a lehető legnaturálisabb azért, hogy megpróbálja visszaadni a valóságnak az érzetét. Mégis, az esetek többségekkor, ha bárkit megkérdezel, mire emlékszik a képek közül, akkor nagy valószínűséggel Dr. Manhattan (az egyetlen természetfeletti erővel bíró lény) pucér, nemesebb felét fogja mondani.

Ez pedig egyáltalán nem becsmérlő mielőtt azt hinnénk, hiszen egy olyan létformáról van szó, ami már az ilyen külsőségekre, mint ruha, vagy oxigén, legfeljebb akkor ad, ha nagyon muszáj. Összképet nézve a rajzok nagyon el lettek találva. Kicsit ront az egészen a színek néhol fakó használata. Persze, lehet mondani, hogy ez is a koncepció része volt, de néha nagyon kizökkentő tud lenni. Pont azért, mert máskor meg annyira jól eltalált a néha noir-os megfestése a képeknek, hogy öröm újra lapozni őket. Ez az egész Watchmen-re igaz, hogy nagyon jó időnként újra elővenni és elmerülni az egészben.

wozymandiasallpaper-446447.jpg

A megjelenése óta nagyon sok rendező akarta vászonra álmodni ezt a szuperhősős utópiát, többek között Terry Gilliam, Darren Aronofksy, de egy idő után mindenki letett erről az ötletről, mondván, hogy a képregény egyszerűen megfilmesíthetetlen. 2009-ben Zack Snyder kezei között végül elkészült az adaptáció, ami a mai napig megosztja a közönséget. Sokan úgy vélik, hogy a pár változtatásnak, a heroikus ábrázolásnak köszönhetően félreértették az alkotók a Watchmen eredeti mibenlétet.  Szimpla meggyalázásnak érzik magát az egész filmet. Mások pedig pont azért szeretik, mert elüt a szokásos szuperhősös sablonoktól, és nagyon kreatív vizuális szempontból. Viszont még így is, a képregény viszonylatában, a film csak árnyéka az eredetinek.

2019-ben megkaptunk az HBO kereti közt az azonos című sorozatot, amely nem veszi figyelembe a film változtatásait, magát az eredeti művet folytatja. Damon Lindelof (Lost, The Leftovers) agymenése egy teljesen logikusan felépített, rejtélyekkel, érzelmekkel teli (csak a szokásos) miniszéria lett, amely tisztelettel nyúlt a nagy elődhöz, ugyanakkor sikeresen ki is bővítette annak világát. Sokaknak pedig pont ezt nem tetszett, mivel azt látták az egészbe bele, hogy a mai ,,trendeknek” megfelelően készítették el. Gondolok itt főként a fekete-fehér ellentétre. Pedig ha jobban belegondolunk, mi lehetne az atomháború utáni, USA-n belüli legjellemzőbb konfliktus, akkor biztos, hogy hamar a rassz alapú gondolkodást hoznánk ki ,,győztesen”.

3598570-squid_hed.jpg

Szóval teljesen érthető ez a megközelítés Lindelof részéről. Az a fajta, amely képes arra, hogy részletekbe menően bemutasson egy alternatív társadalmat, tele annak minden oldalával. Bár főként átlagon felüli emberek szemszögén keresztül látunk mindent, ami nem sokban különbözik a mienktől, mégis a ,,saját” világunkra ismerhetünk rá, amelyben nothing ever ends. A Watchmen egy megkerülhetetlen alkotás, a korábban említett bármelyik médium esetén. Szórakoztató, elgondolkodtató, ugyanakkor nagyon kreatív is, miközben igenis rólunk, emberekről szól, a lehető legőszintébben.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9315278544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2019.12.18. 14:04:40

Ha nincs is jogunk kijelenteni, hogy ez a világ legjobb képregénye, de azt biztos, hogy műfajreformáló mestermunka. Annak is ajánlom, aki idegenkedik a zsánertől. Ha ettől nem kedveli meg, akkor menthetetlen. :)
süti beállítások módosítása