Az antirasszizmus fehérarcú sárkánya

2018. április 11. - Locker Dávid

Társadalmi traumákhoz nyúlni, akár költőként, akár íróként, akár filmesként: nehéz. Különösen nehéz és felelősségteljes vállalkozás, ha nem a rég-, hanem a közelmúlt még be nem hegedt sebeibe markolunk témáért. Nehéz és felelősségteljes – de nemes feladat. Bogdán Árpád vállalja ezt a nemes feladatot: belemarkol a magyar-cigány együttélés lüktető sebébe – talán nagyobb lendülettel, mint kéne, aminek köszönhetően a felvállalt téma úgy foszlik szét ujjai közt, mint a kéz, mely homokba markol.genezis_still.jpg

A Genezis három fejezetre tagolódik. Már a cím bibliai referenciákat sejtet, aminek köszönhetően ezt a trichotómiát magának értetődőnek tűnik egyfajta Szentháromság- motívumnak tekinteni. (Ez csak egy, a filmben felfejthető számos bibliai utalás közül.)
Az első fejezetben Ricsivel (Csordás Milán), a romagyilkosságokban családját elvesztő kisfiúval találkozunk; a másodikban a hallássérült kamasz Virág (Illési Anna Enikő) életébe tekinthetünk be; a harmadikban pedig a lányát egy autóbaleset során elvesztő ügyvédnővel, Hannával (Cseh Anna Marie) találkozunk. Traumákkal sújtott  életük párhuzamosan szökik előre; egy közös pont van mindegyikükében: a romagyilkosság; a szörnyűség, mely egy ponton össze is rántja a külön-külön haladó életutakat.genezis_csordasmilan_credit_genezisprodukcio.jpg

Bár a cselekmény háromszálúvá bővítése adekvátnak tűnik – benne van a potenciál egy színesebb, sokrétűbb dramaturgia létrehozására -, a nézőnek a film nézése közben inkább olyan érzése van, mintha Bogdán Árpád az ötlettelenségét akarta volna palástolni ezzel a gesztussal. Ráadásul Ricsi szálán kívül a többi szereplővel találkozva a figyelem felfrissítése helyett inkább közönnyel találkozunk: nem tudom, miért kéne érdekeljen a tizenéves Virág felelőtlen szexuális élete, azután, hogy végignéztem, ahogy ki írtják egy nyolcéves kisfiú családját.

Hasonló a szituáció az operatőri munkával kapcsolatban is. A Genezist nézve hamar ránk tör az az európai filmekben ismert paradigma, hogy – az egyébként gyönyörűen fényképezett képeket bámulva – a rendező csak a játékidőt próbálja valamilyen esztétizáló művelettel kihúzni. Különösen visszatérő ez az intuíció, mikor a valóban szép kelet-magyarországi táj vagy épp a gyárváros hangulatosan szürke betondzsungele helyett azt nézzük hatodjára, ahogy Hanna a futógépén nyögdécsel izzadva, hogy aztán meg végignézzük, ahogy fürdik a kádban – természetesen az egész tisztálkodást körmönfont lirizálással megjelenítve. Ez a kádban elmerülés visszatérő motívum a többi szereplőnél is; a rendező nyilvánvalóan a bemerítkezés, megtisztulás keresztény misztikumára próbált utalni ismét, de túl kevéssé bontja ki ezt a motivikát, ahhoz, hogy a dramaturgiai kontextus szerves részévé váljon.genezis_csehannamarie_credit_genezisprodukcio.jpgNem is beszélve a film legidegesítőbb komponenséről: az antirasszizmus kisarkításairól. Ahogy a rasszizmus alapvetően a legsötétebb leegyszerűsítésen alapul (a fehér jó, az összes  többi rossz), úgy az ennek az antitézesként működő antirasszizmus is primitív dialektikán nyugszik (a fehér rossz, etc.). Ezt a fajta defektes felfogást gyönyörűen képviseli a film számos jelenete. Csak párat emelek ki: a családját frissen elvesztő Ricsit még az iskolájában is zaklatni kezdik -  természetesen szőke, kék szemű gyerekek, csak hogy kihangsúlyozzuk, hogy a protonáci hülye gyerek  még a fehérnél is fehérebb. Egy másikban a fehér bíró nem ítéli el egy cigány férfit súlyosan bántalmazó szkinhed-csoportot, még úgy sem, hogy a bűncselekményt egyértelmű biztonsági kamera-felvétel bizonyítja.  És egy harmadik, inkább nevetségesen idióta, mint idegesítő jelenet: a Ricsi családját kivégző náci söpredék tárgyalása előtt egymásnak esnek az esetet – mondhatni – kétféleképp értelmező felek. Az egyik térfélen csak romákból és nőkből álló tömeg skandálja a bűnösökről nem túl pozitív véleményét; a másik oldal pedig kitartóan fejezi ki szolidaritását az tettesekkel a „Hős! Hős! Hős!”- felkiáltással. Természetesen az utóbbi  oldalon csak férfiak találhatóak, akiknek bőréről fehérebbként verődik vissza fény, mint a frissen meszelt falról.
És a hideg szívű, gonosz, fehérarcú sárkányt, amivel a cigányasszonyok riogatják a gyerekeket még nem is említettük.genezis_kovacszsolt_csehannamarie_credit_genezisprodukcio.jpg

Szóval ha rosszindulatú lennék, feltehetném a kérdést Bogdán Árpádnak: rasszista-e vagy? De nem teszem. Inkább csak szomorúan nyugtázom, hogy a néhány erősebb jeleneten túl megint nem sikerült egy olyan filmet összehozni, ami korrekt és reális módon mesél a cigányságot érő igazságtalan rasszizmusról. Giccses sallangok, kisarkítások és kontraproduktív áldozati pózok nélkül. A filmet egyedül Víg Mihály zenéje menti meg. Ha más nem, azokért a hidegrázós vonósokért megéri kiperkálni a mozijegyet.

A filmet a 25. Titanic filmfesztivál során láttam.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr2613826510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása