Az amerikai bemutató után már a Netflixen is elérhetővé vált az Annihilation, mely Jeff VanderMeer díjnyertes Déli Végek-trilógiájának első kötetét dolgozza fel. A sorozat nyitánya egy katasztrófa sújtotta térségbe küldött expedíció történetét mutatja be, ahol a tudósok olyasmivel találkoznak, amire a legvadabb álmaikban sem gondoltak volna.

Harminc évvel ezelőtt valami megmagyarázhatatlan esemény történt Florida állam partvidékén. A tudósok nem tudtak magyarázattal szolgálni a különös jelenségre, amely kihatással van az állat- és növényvilágra, valamint az ott élő emberekre egyaránt. Ezért a kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a helyszínt, és teljesen elzárta azt a külvilágtól, létrehozva ezzel az X Térséget. Nem sokkal ezután megalapították a Déli Végek titkos ügynökséget, melynek célja az X Térség tudományos vizsgálata. Az évek során több expedíciót küldtek a területre, változó eredményekkel: sokan eltűntek, mások eszüket vesztették, és lemészárolták a saját társaikat. Történetünk főhősnője egy biológus, aki a tizenkettedik expedíció tagjaként léphet be az X Térségbe. Társai más-más tudományterületek képviseli: van köztük földmérő, antropológus, pszichológus és nyelvész. Feladatuk a terület fokozatos felderítése, és az X Térség környezetre és emberekre gyakorolt hatásának tanulmányozása. De ahogy egyre messzebb kalandoznak az alaptábortól, olyan dolgokat kezdenek el tapasztalni, amik a jelenlegi ismereteik fényében egyszerűen képtelenségnek tűnnek. A biológusban feltámad a gyanú, hogy amit látnak, az nem a valóság, és valójában a saját elméjük űz kegyetlen játékot velük. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy amint egyre mélyebbre ásnak, olyan titkokra derül fény az X Térséggel kapcsolatban, melyek az egész expedíciót veszélybe sodorhatják.Amikor először a kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a borítón található szinopszist, már nagyjából volt egy elképzelésem, hogy milyen irányba fog tartani a sztori. Egy csapat tudóst veszélyes küldetésre küldenek, ahol olyasmire bukkannak, ami mindent megváltoztat. Eddig stimmel is a dolog, azonban ahogy VanderMeer tálalja a történetet, és közben beleviszi a saját egyedi ötleteit, az már megérdemli a figyelmünket. Ugyanis az Expedícióban nem az kap fontos szerepet, hogy a tudósok mit találnak, hanem az, hogy az X Térség különös erői milyen hatással vannak a főhősre és a többi szereplőre. Az egyes szám 1. személyű narrációnak köszönhetően testközelből tapasztalhatjuk meg, hogy milyen változásokon megy keresztül a biológus mind testileg, mind szellemileg. VanderMeer remekül megjeleníti a főhősnő vívódását, ahogy képtelen eldönteni, hogy az általa érzékelt dolgok és jelenségek valódiak, vagy csak ő látja őket? És mivel egy biológus szemén át látjuk az eseményeket, így a szerző különös gondot fordított a környezet bemutatására. Szinte magunk előtt látjuk az X Térség változatos növény- és állatvilágát, valamint a hátrahagyott települések és házak bomlását, rothadását.

Gondolom, feltűnt, hogy a főszereplőre mostanáig biológusként hivatkoztam, és ez nem véletlen: az expedíció tagjainak soha nem tudjuk meg a nevüket, csak a hivatásukat. Mindez része a regény tudatos koncepciójának, ugyanis ahogy haladtam előre, egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy az Expedíció sokkal inkább illene be horrornak, mint sci-finek. De itt ne az agyatlan belezős-darabolós „horrorra” tessék gondolni, hanem annak a legősibb, legzsigeribb formájára: az ismeretlentől való félelemre. Semmi sem félelmetesebb annál, mint amikor szembesülünk azzal, hogy milyen keveset tudunk a világról, ami körülvesz bennünket. Ilyenkor pedig az elménk öntudatlanul is, de elkezdi kitölteni a hézagokat, és lehetséges, olykor hátborzongató magyarázatokkal előállni arra, hogy vajon mi rejtőzhet a sötétségben, ahová nem láthatunk be. Ezt használták ki a horror olyan mesterei, mint pl. Howard Phillips Lovecraft. Van egy másik fajtája az ismeretlentől való félelemnek: amikor a rettegés tárgya nem körülöttünk ólálkodik, hanem magában az emberben rejtőzik. Az ebből születő szituációkban mutatkozik meg igazán a karakterek igazi valója: hogyan reagál az ember egy olyan helyzetben, amikor az őt körülvevő emberek bármelyikében ott rejtőzhet az a valami, ami mindnyájuk pusztulását okozhatja. Erre a sémára építenek az olyan, mára klasszikussá vált alkotások, mint az első Alien és A dolog. VanderMeer ezt a két koncepciót gyúrta össze egy regénybe, és a várt hatás sem marad el: az Expedíció végig leköti az olvasó figyelmét, egy pillanatra sem enged el minket az ismeretlenből fakadó kényelmetlen érzésünk.Érdemes hát elmerülni a Déli Végek-trilógia első kötetében, nemcsak a Netflixes adaptáció ürügyén, hanem azért is, mert sci-fi és horror elegyedése régen volt ennyire izgalmas és hátborzongató egyszerre.