Röviden a magyar filmről

1945 - kritika

2017. szeptember 26. - OrbanBence

A magyar filmre ráragadt egy olyan stigma, miszerint rossz, esetleg igénytelen. Országunk kiemelkedő filmművészei már régóta küzdenek ez ellen, igyekeznek bebizonyítani, hogy amiatt, mert egy alkotás magyar névhez kötődik, még nem lesz minőségben alsóbbrendű, pláne nem kevésbé értékes.

1945_1.jpg

A hazai filmgyártás hasonlít egy kezdő egyetemistához. Sokévnyi kötött, nehéz munka van a háta mögött, amit egyrészt az érvényesülésért, másrészt a lehetőségekhez mért legnagyobb szuverenitásért folytatott, majd jött egy vízválasztó: előbbi esetében a rendszerváltás, utóbbinál az érettségi, a középiskolai oktatás vége. Hosszú idő után először megcsapja a szabadság érzése, és meg akarja mutatni a világnak, hogy minden rossz élmény ellenére ő igenis tud szórakozni – ezt persze túlzásba viszi számos esetben, a végére se pénze, se tekintélye nem marad, vagy még időben rajtakapja magát és helyrehozza a károkat. Ezt az időszakot a filmeknél én a kétezres évekre helyezem, a romantikus komédiák és a popcorn-vígjátékok korszakára, amikor évente kétszer láttunk egy nőt beleszeretni Csányi Sándorba. Sajnos a magyar film (néhány kivétellel) nagyon későn vette magát észre, a tekintélyét és megbecsültségét elvesztette – de cserébe mostanra már nemcsak a károk helyrehozásán ügyködik, hanem pedánsan és tiszteletreméltóan teljesít. Ennek a folyamatnak tagja az 1945 is.

Török Ferenc új alkotása egy tágabb értelembe vett kamaradráma: kis helyszínen, egy apró faluban játszódik, ahol egy atrocitás (vagy annak megítélt esemény) hatására a lakók élete felborul, csupán néhány óra alatt. A történet 1945. augusztus 12-én, 11 órakor veszi kezdetét. A városi jegyző, Szentes István (Rudolf Péter), családja és barátai készülődnek fia, Szentes Árpád lakodalmára; ezzel egyidőben azonban a vasútállomásra érkezik két feketébe öltözött férfi egy illatszeres rakománnyal. A hír körbe megy a városban, nézőként csak a feszültséget érezzük minden pillanatban, az indoka rejtély előttünk. Az alapkoncepcióról a nagyobb élmény elérésének biztosításáért többet nem mondok.

1945_2.jpg

A film rendkívül szuggesztív, folyamatosan bontakoznak ki előttünk a falu titkai, és nagyon ügyesen ütemezve csúcsosodik ki a történet. Ha a La La Land volt a szenvedély filmje, akkor az 1945 bűntudaté – az pedig egy lappangó állapot, és ehhez mérten a mű sem monumentálisan, patetikusan ábrázolja az eseményeket. Naturalista módon nyers, magasztosság nélkül mutat be kegyetlen dolgokat, a sírásnál sokkal mélyebb érzelmekre akar hatni. Valóságosak a karakterek őrlődései, a belső feszültség feldolgozásának a metódusai (gondolok itt a hungarikummá vált alkoholizmusra), de pont eléggé érzékletesen vannak beleszőve ezek a történetbe ahhoz, hogy építőjegyként szolgáljanak, és ne további kérdéseket vessenek fel.

Amikor karakterdrámákról beszélünk, elengedhetetlen aspektus a színészi játék, amiben a film remekel. Szabó Kimmel Tamás a Pappa Pia-s intermezzo után újra bizonyította, hogy sem talentuma, sem ízlése nem görbült, ha a filmművészetről van szó; Szarvas József gyönyörűen teremti meg Kustár Andrást, az alkotás egyik kulcsszereplőjét; Nagy-Kálózy Eszter egyedül is remekel a vásznon, pláne, ha Rudolf Péterrel osztoznak egy jeleneten. A jegyző megtestesítőjét szándékosan hagytam a végére, hiszen sok szempontból rajta állt, vagy bukott az alkotás: a reklámkampány fontos fogása volt a fizikai változása (fejét leborotválta a szerepért és 15 kilót hízott), nevével lett fémjelezve a film, és alapjában véve a stáb leginkább közismert személye. Fennállt a veszély, hogy egy egyszemélyes műsort kerekítenek köré, de szerencsére nem így történt: a képernyőn töltött idejét úgy kell elképzelni, mint Marlon Brando-ét A keresztapában. Imádjuk látni a játékát, de nem szükséges minden jelenetben szerepelnie ahhoz, hogy működjön, hisz van annyira erőteljes jelenség, hogy a vizuális megerősítés nélkül is tisztában legyünk jelenlétével. Ezzel a mű többi szereplőjére is elegendő idő jut, komplexebbé válik a dramaturgia és a hatás is ehhez mérten nő.

1945_szarvas_j.jpg

Természetesen nincs film negatívum nélkül. A sejtelmes, lassú felépítés miatt személytől függ, hogy mennyire képes a film atmoszféráját magában tartani, mennyire hat rá a burkolt feszültség, ezáltal ki lehet zökkenni az alkotás tempójából. Bár nem volt környezetemben gyakori tendencia (valójában többen megkönnyezték és erőteljes hatással volt nagyjából mindenkire), semmiképp sem tartom elhanyagolhatónak. A színészi játékban is voltak kisebb bukkanók: rossz alakítást nem láthatunk a filmben, de a fiatal, házasodni készülő pár, azaz Tasnádi Bence és Sztarenki Dóra nem tud brillírozni a játékidő alatt. Mindenképp jónak nevezném a munkájukat, és hozzátenném, hogy a színészi játék értékelése relatív – a korábban felsorolt művészek kollektív jelenléte mellett nehéz kiemelkedőt alkotni, ezáltal a korrekt szereplés értékelendő és dicséretreméltó.

A cselekmény egyik fontos eleme kifejezetten megosztó téma, ha a magyar filmgyártásról beszélünk: a két rejtélyes városba érkező férfi zsidó. Bár a Saul fia esetében ez a tényező sokkal erőteljesebb (sőt, meghatározó) szerepet játszik a történetben, az 1945-ben csak a dráma egy részeleme – hiába a kulcseleme is. Ezeket az alkotásokat amiatt említem egymással párhuzamban, mert ugyanazoknak a vitáknak, véleményeknek voltam szem- és fültanúja mindkét esetben: „túl sok film készül a Holokausztról, miért nem dolgoznak fel valami echte-magyar tragédiát?”.

1945_4.jpg

Számos esetben a Don-kanyari borzalmakat hozzák példaként a megfilmesítésre, szerintem azonban erre még nem áll készen a magyar filmipar. Sem az anyagi háttér, sem a technikai tudás nem elég kiforrott ahhoz, hogy egy igazán értékes művet alkossanak az egyébként tagadhatatlanul tragikus eseményből. Idén megjelent a Kincsem, ami bizonyította, hogy kompetens hazánk blockbusterek gyártására, de hogy ehhez társuljon a megfelelő dramaturgia, ráadásul mindez filmen is működőképes módon, még idő kérdése. Úgy gondolom, érdemesebb kivárni azokat az éveket, amíg valóban egy értékes alkotás születik a doni eseményekről, és nem elsietve készíteni egy közepes, vagy netán rosszabb mozit.
Személyes véleményemtől teljesen eltekintve tényként kezelendőnek tartom, hogy az európai ember számára a modern kor legnagyobb sokkja a Holokauszt, és nem másodrangúan minden egyéb népirtás volt, azoknak minden szegmensével. Az a mértékű pusztítás és tragédia, ami a második világháború alatt lezajlott, és ami jelentős részben magyar áldozati érintettségű volt, igenis szót érdemel, egyrészt a tiszteletadás, az emlékezés egy jeleként, másrészt a történelmi megismétlődés elkerülésének egy próbájaként, harmadrészt az ismeretterjesztésért. A Saul fia egy addig sokunk számára ismeretlen részét mutatta be a lágereknek, az 1945 pedig a világháború közvetett hatását viszi vászonra.

1945_3.jpg

Ezeket filmművészeti szempontból nemcsak egy általánosan elfogadható, européer jelenségnek gondolom, de tiszteletreméltónak is az innovatív megragadás miatt – pláne, hogy az 1945 soha nem válik Holokauszt-filmmé. Ahogy egy drámának tennie kell, magába épít elemeket, amivel a cselekmény motivációját megteremti. Török Ferenc műve pedig olyan igényes módon teszi ezt, hogy mindenképpen helye van a figyelemreméltó kortárs magyar filmalkotások között.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9012896350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cirrmurr 2017.09.27. 17:32:54

Zseniális film volt... A magyar falu 1945 ben dehogynem echte- magyar. Az hogy mi kapcsán jött ki az emberekből az állat meg ami kijött...az egy dolog ez nagyon is a magyarokról szól a zsidók"csak" indikátorok voltak talán kettőt se szóltak... Ugyanez lett volna a helyzet a komunistáknál feljelentett kulákok esetében is. Bravó Rudolf Péter szuper volt... főleg az Üvegtigris után. :-)

cirrmurr 2017.09.27. 17:40:47

Abszolút nem kéne összemosni a Holokauszt filmekkel. Kőkemémy Magyar társadalom kritika.

OrbanBence 2017.09.27. 19:39:20

@cirrmurr: Valóban egy echte-magyar szituációt visz képernyőre, és valóban nem Holokauszt-film, mindkettőben egyetértünk. Ahol ezeket említem, egy létező (és fals) tendenciát igyekszek kiemelni, és főképp megcáfolni. :)

Jakab.gipsz 2017.09.27. 19:39:40

Nem unod még magadat. Juj meg kritizáljuk a társadalmat, javuljon meg. Cukik és okosok vagyunk.

A magyar falvak 80 % 1945 -ben se villany se rádió, talán még újság sem volt. Arról pedig fogalmuk sem volt, a falusiaknak és a városiaknak sem, hogy miért és hova viszik azt a sok szerencsétlent.
Csak annyit tudtak az emberek, hogy Németországba viszik dolgozni, a zsidókat.

Mű történelmet felesleges kreálni, hazudni. Mi értelme ennek az egésznek?

OrbanBence 2017.09.27. 20:10:40

@Jakab.gipsz: A filmművészeti célok elérése az értelme. :) A kitalált kontextus megkreálása a filmművészet egyik alapja, emiatt nem látsz soha pontosan eseményhű életrajzi filmet sem. Mint médium, megigényli a kiszínezést, hogy a lehető leghatásosabb legyen, akár katartikus módon, akár - mint jelen esetben - pszichológiai téren.

Jakab.gipsz 2017.09.27. 20:40:32

@kryptonitesoup: Üzlet a korzón. Meg volt, láttad? Oszkár díjas cseh film.

Egyébként két irányba is mentek vontok, a gazdagokkal Svájcba és azt nem a csendőrség szervezte. Később a főszervezőt Izraelben meggyilkolták.
Ami pedig egy kitalált kontextus illeti, találó megfogalmazás.

Egy kitalált társadalmat, kell kitalált történetekkel permanens stressz helyzetbe tartani, ez a hatalom lényege.
Tehetséges színművészek, csepűrágók, viceházmesterek, és komédiások osztják az észt. Ügyes. Ki manipulál kit és miért?

Rox 2017.09.27. 20:51:16

Filmre vitt kamaradráma = kameradráma.
süti beállítások módosítása