Ismét segítünk választani

A 2016-os év legjobb sci-fi és fantasy könyvei

2017. szeptember 05. - Letya

Tavaly nagy népszerűségnek örvendett a Moly.hu oldalról induló kezdeményezés, amely a 2015-ös sci-fi és fantasy megjelenésekből megpróbálta kiválogatni a 10-10 legjobbat, hogy a zsánerrel ismerkedő, vagy időszűkében lévő olvasók választását megkönnyítsék. Erről, pontosabban a végeredményről mi is írtunk a Segítünk választani cikkünkben. A sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően ez idén is elkészült.

Az ajánlót két csoport készíti, kisebb-nagyobb átfedéssel. A sci-fi részleget @acélpatkány (új nevén @Spaceman_Spiff), míg a fantasyt @Dominik_Blasir tartja egyben. A végeredmény pedig a moly.hu augusztusi Merítés rovatában látott napvilágot. Ahhoz, hogy valaki szavazóképes legyen, legalább 50%+1 sci-fi és/vagy fantasy könyvet kell elolvasnia a 2016-os megjelenések közül. Idén ez a sci-fi zsánerében 19 regényt jelentett. De nem is húzom tovább. Szerintem ennyi éppen elég volt felvezetésnek :)

sci-fi-ajanlo-2016.jpg

2016-os sci-fi ajánló:

Tavalyhoz képest kevesebb általam is olvasott regény került be a TOP 10-be. Ez részben annak is köszönhető, hogy Hamilton Pandóra csillaga kicsit több időt vett el, mint amennyire számítottam, így a Júdás elszabadulhoz már nem tudtam hozzáfogni. Na, de félre a kifogásokkal és nézzük, hogy mit is rejt a fenti kép.

Iain M. Banks: Hidrogén szonáta - Ez a kötet a Kultúra sorozat 9. tagja, amiről nem túl sokat tudok, hiszen még nem volt szerencsém hozzá. Azt sem tudom, hogy összefüggőek-e a különböző részek, vagy egymástól függetlenül is olvashatóak-e. Így talán érthető, hogy nem ezzel kezdtem az olvasást. Viszont igen nagy népszerűségnek örvend a sorozat, így ha egyszer elfogy a várólistám, mindenképpen nekikezdek.

Orson Scott Card: Ender száműzetésben - Aki rendszeres látogatója az oldalnak, az találkozhatott már a Végjáték-sorozattal itt. Szerettem ezt a regényciklust, annak ellenére, hogy kicsit túlnyújtott és hullámzó a minősége is. Az Ender száműzetésben időrendben a Végjáték és A Holtak Szószólója közé ékelődik be, szóval aki olvasta ezen két regényt, annak túl sok újat nem tud nyújtani a száműzetés-történet. Sőt, aki a Végjátékot végigolvasta, annak is egy kicsit spoileres. Aki viszont most kezdene neki, annak azt ajánlom, hogy a 14. fejezetet követően olvassa el az Ender száműzetésben regényt, majd folytassa a 15. fejezettel ;)

Adam-Troy Castro: A holtak küldöttei - A kötet az Andrea Cort sorozat bevezető része, ami már itt vár a polcomon, de időm még nem volt elolvasni, tehát érdemes időnként visszanézni hozzánk, mert amint sikerül elolvasnom, bejegyzés is készül.

James S. A. Corey: Nemezis játékai - A regény A Térség sorozat 5. tagja, amit azt hiszem, nem kell senkinek bemutatnom. Jó, annyit azért segítek, ha valakinek nem ugrott volna be, hogy a könyv alapján a Syfy csatorna készített sorozatot The Expanse címmel. Az első évadot láttam, de még nem sikerült annyira a hatalmába kerítenie, hogy a könyveknek is nekikezdjek.

Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul I-II. - A Nemzetközösség saga 2. regénye. Aki nem riad vissza a féltéglányi kötetektől (megjegyzem, ez két féltéglányi), és szereti a sci-fi űroperákat, annak kötelező. Jelenleg még csak a saga első részét olvastam, a Pandóra csillaga I-II-t, de a folytatásra is kíváncsi vagyok. Sőt, azt hiszem, hogy kedvenc lesz a Júdás elszabadul is, hiszen Hamilton művészete egyszerűen magával ragadó.

Cixin Liu: A Háromtest-probléma - A kínai sci-fi is helyet kér magának, sőt, egy trilógiányi helyre minimum szüksége van. Talán ez volt a 2016-os év egyik legnagyobb meglepetése a magyar piacon, annak ellenére, hogy Kínában és Amerikában már bizonyított. Ezek után csak abban kell reménykednünk, hogy a kiadó végigviszi a sorozatot és nem leszünk kénytelenek angolul beszerezni a folytatásokat.

Félix J. Palma: Az ég térképe - Ismét egy trilógia második részéhez van szerencsénk. Érdekes módon annak ellenére, hogy sokak szerint lényegesen gyengébbre sikerült Palma ezen regénye, mint a Viktoriánus-trilógia bevezető kötete, Az ég térképe, sikerült bekerülnie a TOP 10-be.

Al Robertson: Égtörés - Ismételten egy sorozat bevezető kötetéről van szó (mi másról is lenne?!), ami igen izgalmas kalandra csábítja az olvasót. A vélemények igencsak megoszlanak a könyvről, de ennek ellenére sikerült beküzdenie magát a TOP 10-be. Nekem mondjuk bejött, amit a világépítésnek köszönhet az író és nem az egysíkú karaktereknek ;)

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva - Talán ez az egyetlen regény a 10 közül, amit nem választottam volna be. Az igaz, hogy Stephenson nagyon aprólékosan és tudományosan építi fel a történetet, de a lélektelen szereplők miatt nekem szenvedés volt végigolvasni. Az első része a regénynek még tetszett, de a folytatásba majdnem beletört a bicskám. A nagyközönség viszont imádja. Előnye, hogy nem sorozat része a regény :)

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás - Végül, de nem utolsó sorban, egy szépirodalmi posztapokaliptikus regény is bekerült a TOP 10-be, ami szintén nem egy sorozat része. Szinte hihetetlen, nem? Sok vita volt a könyv körül, hogy ez egyáltalán megfelel-e a kritériumoknak. Amint látszik, nem csak megfelelt, hanem az ajánlóba is bekerült. Szóval csak biztatni tudunk minden sci-fi írót, hogy nyugodtan alkothat szépirodalmi környezetben is a zsáneren belül!

fantasy-ajanlo-2016.png

2016-os fantasy ajánló:

Most igazán bajban vagyok, ugyanis a fenti könyvekből egyet sem olvastam. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy főleg sci-fikkel foglalkozom és nagyon ritkán kerül a kezembe fantasy könyv. A másik, ami ez előző mondatomból is következik: nem voltam tagja a fantasy csoportnak.

Ezt a hiányosságot azonban szeretnénk a jövőben kiküszöbölni. Részben ezért is indítottuk meg toborzó kampányunkat. Tehát, Kedves Olvasó, ha kedveled a fantasy irodalmat, és nem csak olvasnád, hanem írnál is róla, akkor csatlakozz hozzánk! A jelentkezéshez szükséges információkat ITT találod. Így talán jövőre már Te írhatod az ajánló fantasy részét.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr2512775240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása