A Hatalom fajtalan megnyilvánulása 120 percben (18+)

Szemetesláda #13

2017. július 04. - Kondi_HUN

Elérkeztünk a Szemetesláda rovatunk újabb fejezetéhez. A cikksorozat célja az, hogy sorra vegyük az általánosan elfogadott rossz filmeket, és közösen megnézzük miért is rosszak. Azért mindegyik filmben találunk, még ha nagyon el is rejtve, bizonyos pozitívumokat, volt olyan, ami a határán táncolt a nézhetetlen és a nézhető kategóriának, és volt olyan is, ami botrányosan alacsony minőségű. Legutóbb a Srpski film került terítékre, amely a legsötétebb emberi gondolatokat vetítette elénk, botrányosan túllépve saját és az filmkultúra határait.

Mai filmünk nem azért került terítékre, mert rossz és nézhetetlen, hanem egyszerűen nem mehetünk el mellette szó nélkül, ha valami botrányosat, visszataszítót és vakmerő beállításokkal rendelkező művet szeretnénk ismét elővenni, amely a sorozat lezárására teljesen alkalmas. Filmünket sokan ismerik, valaki látásból, de sokan csak hallomásból, hisz a közhiedelem óva int ettől az alkotástól. 

salo-o-le-120-giornate-di-sodoma-1975.jpg

A történetet dióhéjban szeretném felvázolni: a hatalom négy megtestesítője, a Herceg, a Püspök, a Bíró és az Elnök a fasizmus időszakában fiatal lányokat és fiúkat gyűjt egy mindentől távol eső kastélyba, hogy ott mentálisan, fizikailag és szexuálisan kínozzák Őket, mindezt a lehető legembertelenebb, legaberráltabb módon.

salo.jpg

A film Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező műve, akinek Az egyszeregyéjszaka virágai (1974) és a Canterbury mesék (1972) című filmet is köszönhetjük. A rendező alkotói munkássága nem hagyható figyelmen kívül, hisz nemcsak a filmművészetben, de az irodalomban is jeleskedett, számtalan verse, novellája és regénye jelent meg. A különféle írók hatásai nyomot hagytak Pasolini munkásságán, ugyanis a Salo című film De Sade márki magyarul is megjelent Szodoma 120 napja című műve nyomán látta meg a napvilágot. A filmet durva, csontig hatoló, erőszakos és gusztustalan ábrázolásmódja miatt élesen bírálták, nem egyszer összetűzésbe került az akkori cenzúrával. A rendezőt 1975. november 1-jén brutálisan meggyilkolták, a hivatalos változat szerint egy fiú prostituált követte el, de a nyomok több elkövetőre is utalnak. A Salo volt a rendező utolsó műve, amely örökre bevéste magát a filmtörténelembe.

A Salo, avagy Szodoma 120 napja című filmet két étkezés előtt semmiféleképp nem ajánljuk a nézők figyelmébe. A művet 1975-ben Párizsban mutatták be, és a nézők közül sokan végig sem bírták nézni, egyesek úgy nyilatkoztak, hogy életük legborzalmasabb 2 óráját töltötték el a vetítőteremben. A film megtekintése után ezeket a kijelentéseket ne csak üres szavaknak gondolja az ember! A mű valóban az eddigi leggyomorforgatóbb és (enyhén szólva) legerősebb vizuális hatásokkal rendelkező film, amely még a gyakorlottabb filmnéző delikvensek szervezetét is próbára teszi. Az alkotás kendőzetlen módon mutatja be a szexuális tortúra legsötétebb vermeit, a szadizmus, a kínzás, a megrontás, csonkítás, gyilkosság, a kendőzetlen homoszexualitás és (most kapaszkodjunk meg egy kicsit) az emberi ürülék elfogyasztása mind helyet kap a filmben. Mondhatni a lehető legvakmerőbb módon túllépi a határait, olyan szinten, hogy a közel két órás játékidőt végigülni is merő tortúra. Ezalatt a 116 perc alatt részesei lehetünk az emberi szexualitás legsötétebb aberrációinak, tehát jogosan tehető fel a kérdés: Mi szükség ilyen fokú gusztustalan, saját határait átlépő, naturalista ábrázolásra?

salo3.jpg

Ebben a kérdésben a rendező saját elmondásának adok igazat. A film üzenete a Srpski filmmel szemben már az első 20 percben megfogható a színészi játék, a környezet és a beállítások által. Pasolini elmondása szerint a Hatalomnak akart ezzel a művével görbe tükröt mutatni, bemutatni a magasabb, elnyomó rétegnek, miket művelnek a rangban alacsonyabb pozícióban lévőkkel. Vizuálisan ezt a jelenséget végletekig túlzó képekkel igyekszik bemutatni. Ahogy a négy Hatalom összeverbuválja kéjes játékaik tárgyait (mert ebben a műben az áldozatok nem többek egyszerű játéknál), szembe tűnik, mennyire kiszolgáltatottak a kisemberek a nagyurakkal szemben. Ez a réteg úgy rángatja a népet, mint egy marionett bábút. Szereplőink a filmben a legalantasabb megalázásoknak vannak kitéve. Természetesen ez a motívum akkor is teljesen eltúlzottnak számított, de ez volt a rendező saját célja. Elmondása szerint a lehető legelgondolkodtatóbb módon igyekezett ezt a jelenséget bemutatni. A film az ilyen célú üzenetét szerencsére teljesen átadja. Az alkotás nagy részében egy helyszínen (egy kastélyban) játszódó történet folyamán a bezártság és elszigeteltség érzése által erősít az amúgy is embert próbáló képsorok megértésére. Az üzenet inkább vizuális, mintsem szövegkönyvi elemekkel jut el a nézőjéhez, mert konkrét utalást nem kapunk a témára, mégis jól érzékelhető az, hogy mi mozgatja az eseményeket, amelyek előttünk zajlanak.

A film felvétele maguknak az alkotóknak is nagy megpróbáltatásnak bizonyult, akik a bemutatóig nem is érzékelték mennyire komor és sötét hangulatú a film. A színészek a legtöbb jelenetben nem megjátszott undorral, hanem valóssal álltak az objektívek elé. Érdekesség, hogy az észak-olaszországi Salo városa a kegyetlen fasiszta rezsim jelképe Olaszországban. A nyugat-németországi bemutató után Stuttgartban elindult a betiltási procedúra, ám napokkal később mégis úgy döntöttek, hogy kiadják. Sok helyen erősen vágott verzióban merték csak kiadni, vagy nem is került bemutatásra.

salo4.jpg

A Salo nem azért került fel a palettára, mert rossz film, de nem szabad elmenni mellette. Rendkívül erős, gusztustalan, naturalista bemutatásmódot alkalmaz. Üzenete tisztán átjön az erős vizualizáció által. Önmaga határait túllépve mutatja be azt, mennyire kiszolgáltatottak a kisemberek az elnyomó hatalmaknak és hogyan válnak egyszerű, végletekig megalázott játékszereivé a nagyuraknak, akik saját, kéjes, kapzsi, perverz vágyaikat élik ki rajtuk. Célja, hogy magát a nézőt is szenvedtesse, átadja neki legbelsőbb érzéseit a téma iránt. Ezzel le is zárnánk a Szemetesláda sorozatunkat, habár lenne mit még a tejbe aprítani ebben a témában, azonban mindenre sajnos nincs idő. Köszönjük azoknak, akik követték a cikksorozatot.

„A Salòval mindazokhoz fordulok, akik hozzám hasonlóan gyűlölik a Hatalmat azért, amit az emberi testtel művel: dologgá aljasítja, s ezáltal az embert megfosztja személyiségétől. A hatalom anarchiája ellen is szólok, mert a hatalomnál nincs anarchikusabb, mert a hatalom mindig azt teszi, amit akar, a végletekig önkényes, kizárólag saját szükségletei hajtják, más logikát nem tűr. Mindenki azt a hatalmat gyűlöli legjobban, amely leigázza. Én tehát különös hévvel gyűlölöm azt a hatalmat, amelytől most, 1975-ben szenvedek. Ez a hatalom olyan rettenetes eszközökkel manipulálja a testet, hogy még Hitlertől sincs mit irigyelnie.” – Pier Paolo Pasolini (Wikipédia)

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr8812625509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökönrúgott Feleségek 2017.07.05. 11:13:25

Szerintem pld. a Rózsaszín flamingó sokkal gusztustalanabb volt. Sőt, az gusztustalan film volt, ez viszont naturalisztikus.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.07.05. 22:40:05

Ott voltam a Művész moziban mikor a 90-es években itthon volt a premierje. Széles vásznon nagyon erős volt, talán a nézők fele maradt bent. A végén kamerával vették fel az arcunkat ahogy jöttünk ki a teremből.
süti beállítások módosítása