Az utolsó nyomozó I.

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt

2017. június 20. - Letya

Újra itt a világvége! Az utóbbi időben mintha ez lenne a divat. Különböző objektumok röpködnek a Föld felé, azzal fenyegetve az emberiséget, hogy kipusztul. Már szinte megszokott a sztori, de mi lenne, ha csavarnánk egyet a történeten? Bedobnánk egy kis gyilkosságot, egy kis nyomozást? Hiszen így rögtön két tábort érne el a regény: a sci-fi rajongók is meg lennének szólítva és a krimi szerelmesei is szívesen olvasnák. Gondolom ezen elvek mentén ragadott tollat (billentyűzetet) Ben H. Winters is, és rögtön egy trilógiával indított, aminek az első részéről lészen most szó.

gyilkossag1.jpg

Az alaphelyzet: egy 2011GV jelű aszteroida száguld a Föld felé, mely iszonyú pusztítást ígér. Bár kezdetben csak igen kicsi volt az esélye annak, hogy az aszteroida pályája keresztezi a Földét, az idő előrehaladtával ez az esély egyre jobban megközelítette a 100%-ot. Mindössze hat hónap van hátra a becsapódásig, amikor Hank Palace nyomozót riasztják egy halálesethez. A megszűnt Meki helyén működő, illegális hamburgerező mosdójában egy biztosítási ügynökség dolgozóját találták holtan, aki a látszat alapján magával végzett. De Palace nyomozónak szemet szúrt pár apróság, ami felkeltette a gyanúját, hogy esetleg egy öngyilkosságnak álcázott gyilkossággal van dolga.

Az alapötlet még nem is lenne rossz. Egy nyomozó, aki a világvége hangulat ellenére görcsösen ragaszkodik a megszokott életéhez és próbál “normális” életet élni, mármint amennyire a körülmények engedik. Ez is egy reakció az elkerülhetetlennel szemben. Ráadásul ilyen közel a véghez, igazán sötét hangulatú regényt lehet írni a társadalmi káoszról, és arról, hogy hogyan viszonyulnak az egyes emberek a megváltozott körülményekhez.

gyilkossag.jpg

Nos, Winters a két zsáner összefésülésével megpróbálkozott valamivel, de nagyon nem jött neki össze. A sci-fi vonal kimerül abban, hogy egy aszteroida közeledik a Földhöz, ami megsemmisíti azt. Az olvasó elvárná ilyen helyzetben, hogy részletes leírást kapjon arról, hogy az emberek hogyan is reagálhatnak ilyen helyzetben. De nem holmi felületesen odadobott mondatokkal, egy-egy szegényes leírással. Ez a része kudarcként értékelhető, mert nem sikerült a legkisebb világvége hangulatot sem becsempésznie Wintersnek a regénybe. Mindössze száraz leírásokat kaptunk arról, hogy az emberek nagy része otthagyta a munkáját és inkább a bakancslistájával kezdett el foglalkozni. A kormányok új rendelkezéseket hoztak, hogy megpróbálják normalizálni a helyzetet, de a széthulló gazdaság előbb elhozza a világvégét, mint az aszteroida.

Nem éreztem a hangulatot, nem éreztem a káoszt. Csak azt az erőlködést, amivel az író akarja elhitetni velem, hogy közeleg a vég. Azért még nincs veszve minden, hiszen ott a másik szál, a krimi. Nos, ezzel sem sikerült nagyot aratnia. Kezdjük talán az elején. Ott a mi kis biztosítási statisztikusunk, aki felkötötte magát egy drága övvel a vécében, miközben a saját öve a nadrágját tartotta fenn. Oké, ez mondjuk gyanús körülmény. A másik dolog, ami szemet szúrt Palace nyomozónak, hogy az áldozatnál nem volt mobiltelefon. Az meg hogy lehet? Hisz mindenki hord magánál mobilt! Ellenben a tárcája a zsebében volt, minden iratával és némi készpénzzel.

Itt egy kicsit kiakadtam. Most komolyan! Hat hónappal a világvége előtt, amikor már jó ideje nem tartják karban az átjátszó állomásokat, és jó, ha hetente pár órán át működik a mobilhálózat, akkor az, hogy az áldozatnál nincs mobil, tényleg olyan tény, amin az ember elgondolkodik? Maga Palace is megemlíti, hogy már azon gondolkodott, hogy megválik a telefonjától, hiszen semmi értelme hurcolnia, ha nincs térerő. Ráadásul később az is kiderül, hogy egy mobilért annyit fizetnek a feketepiacon, amennyiből 2-3 hónapig el lehet élni. Mégis mi van a mobiltelefonokban, ami ennyit ért? Mi van bennük, ami nincs mondjuk egy laptopban, egy asztali számítógépben vagy mondjuk egy tévében? Ha viszont tényleg olyan értékes, akkor nekem pl. egy évi megélhetésem biztosítva lenne, ha leadom a régi telefonjaimat. Abszurdum!

gyilkossag3.jpg

Ráadásul az egész nyomozás érdektelen. Elindul Palace nyomozó egy szálon, mellyel lassan egyre előrébb jut, de nem kerül közelebb a gyilkoshoz. Jelentéktelen emberek jelentéktelen dolgaival szembesít bennünket. Annyira untam már az egész nyomozósdit, hogy a szövegben előforduló hibákra kezdtem el vadászni. Nem is kellett sokat keresgélnem, egyre csak jöttek velem szembe az ellentmondások. Ez egyik oldalon sötét van, amikor kijön a biztosítási ügynökség irodájából, majd a következő oldalon már reggel van. A két esemény között kb. 10-15 perc telhetett el. Most akkor hogy is van? Jó lenne figyelni, hogy ami tíz perccel ezelőtt történt, annak ne mondjunk már ellent a következő mondattal. Ami még tudta fokozni az unalmat, az a rengeteg önismétlés. Mintha Winters ezzel a húzással próbálta volna létrehozni azt a hangulatot, amit a regény végére sem sikerült neki. Legalább tízszer elolvashatjuk az összefoglalóját az eseményekről, a legkisebb változtatás nélkül. Mindig amikor valami új elem kerül az elméletbe, akkor elismétli az elejétől, mintha az olvasó csak most kapcsolódna be az eseményekbe.

A csúcs pedig az volt a regényben, mikor Palace rájött arra, hogy ki a gyilkos. Mindezt egy oldalon húzta-nyúzta, éreztetve az olvasóval, hogy ő már tudja és mindjárt el is mondja, de előtte még megemlíti, hogy… Most komolyan?! Ez lett volna hivatott emelni a feszültséget? Mert ez nemhogy nem fokozta az izgalmakat, hanem egyszerűen lelombozta az olvasót. Az igen kedves, nyájas olvasó nem szereti, ha hülyének nézik, Winter pedig Palace nyomozón keresztül igencsak hülyének nézte az olvasót. Az időhúzásában semmi olyan információt nem közölt, ami plusz lenne az eddigiekhez képest, sőt, az egész nyomozás nem mutatott előre, és a feltárt “bizonyítékok” alapján akár az öreg szomszédnéni is lehetett volna a gyilkos, annyira jól volt felépítve a regény. A krimiknél megszoktuk, hogy azért vannak elhintve azok az információmorzsák, hogy az olvasó maga döbbenjen rá a végén a gyilkos kilétére, vagy a leleplezésnél álljon össze az addig kuszának látszó kép, de itt ennek semmi nyoma. Itt Palace az Isten, aki birtokában van minden információnak, amit csak akkor oszt meg az olvasóval, ha neki úgy tartja úri kedve.

Két zsánert kevert össze, remélve, hogy a kettő keverékéből csak kisül valami. Hát, ez nem jött össze. A regénye se nem sci-fi, se nem krimi, inkább csak egy gyenge próbálkozás. Valami ilyesmit szoktak írni a kezdő írók is, amiket a kiadók visszadobnak azzal a szöveggel, hogy: “Jó, jó, de ezt azért még át kellene dolgozni. A krimi szálat kicsit hihetőbbre kellene megírni, a világvége hangulatot meg valahogy meg is kellene jeleníteni, nem csak megpróbálni. Írd át még egy párszor, és utána szerintem ki is adjuk.” Ehhez képest hozzávágtak még egy Edgar-díjat is. Most komolyan! Ennyire nincs értékelhető regény a piacon? Vagy csak én nem tudom értékelni?

Az unalomnak még nincs vége. Folytatása következik!

ISBN: 978 61 5552 239 0
Agave Könyvek, 2015

A cikk először a Könyvek, ahogy én látom oldalon jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5012607411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ben H. Winters - Gyilkosság világvége előtt 2017.06.21. 21:19:44

Ha jön az armageddon, már a gyilkossági nyomozás sem ugyanaz. Piti biztosítási csalás, titokzatos és vonzó nő, egy túl egyértelműnek látszó öngyilkosság és egy született nyomozó. Mondjuk úgy, nem ismeretlen elemek a krimiirodalomban, ámbár megfelelő s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.