A mai napon, kereken harminc éve, hogy a magyar közönség először láthatta Ternovszky Béla és Nepp József mára kultikussá vált animációs filmjét, a Macskafogót. Talán nincs még egy hazai rajzfilm, ami ennyire beleégett volna a tudatunkba, és aminek a zseniálisan megírt szövegeit ne idéznénk fel egymás között újra és újra. De ezen kívül mi kellett ahhoz, hogy igazi közönségkedvenccé váljon?
Az X bolygón járunk, Mickey Mouse után 80-ban. A bűnöző szindikátusokba tömörült macskák mindenféle jogot és rendet sutba vágva a békés egerek társadalmának végső elpusztítására törnek. Amikor a remény már végképp veszni látszott, egy új reménysugár jelent meg a rágcsálók számára: legnagyobb tudósaik terveztek egy csodafegyvert, aminek a segítségével felvehetik a harcot a macskákkal. Az egér-titkosszolgálat, az Intermouse a visszavonult szuperügynöküket, Nick Grabowskit bízza meg a tervrajzok biztonságba helyezésével.
Abban valószínűleg mind megegyezhetünk, hogy nem a csavaros története miatt szeretjük a Macskafogót, az ugyanis egyszerű, mint a faék. Ez egyébként nem véletlen, a készítők alapvetően az akkoriban divatos nyugati filmek paródiájának szánták. A karakterek is ennek megfelelően sarkított, ám nagyon is szerethető figurák, legyen az akár Grabowski, a kiégett titkosügynök, Mr. Teufel, az ördögi üzletember, Safranek, az előbbi szerencsétlen titkára, vagy a négy tökkelütött patkány-bérgyilkos. Ami pedig igazán emlékezetessé teszi őket, azok a remekül megírt dialógusok, amiket a szereplők szájába adtak. Mindenki fel tud idézni legalább egy olyan jelenetet vagy dumát a filmből, ami a mai napig megmosolyogtatja. Az én személyes kedvenceim Teufel és Safranek párbeszédei („Mehet, Safranek. És üdvözlöm a kedves feleségét.” „Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él.”) és Grabowski halállaza egysorosai („Grabowski, megsérült?” „Nem szokásom.”)
Ezen kívül szerintem a másik legfontosabb oka a Macskafogó sikerének, hogy egyszerre képes megszólítani a kicsiket és a nagyokat. A már említett verbális humor mellett tele van a film vizuális gegekkel (a bankrablásnál a tank csöve porszívóvá alakul, majd a lánctalpai által papírvékonyra lapított rendőrautó az oldalára fordulva elgurul), amik inkább a kisebbekből csalnak ki nevetést, addig a felnőttek a szövegeken és az elrejtett utalásokon kuncoghatnak. És dacára a kissé sötét alapszituációnak (elnyomók és elnyomottak közötti harc), a szereplők megmaradnak felismerhetően egérnek és macskának (az egerek legnagyobb kincse a sajtkészletük, a macskalózok pedig egy színes pamutfonalat szállító teherhajót támadnak meg).
A grafika és a karakterek designja is átmenetet képez a komoly és az aranyos között, és bár ma már egy kicsit kopottasnak hat helyenként a film látványvilága, azért még mindig megvan az a jellegzetes bája, ami a korszak magyar animációs filmjeire jellemző. A hangok terén is remekel a film: a szereplőket az akkori legnagyobb magyar színészek szólaltatják meg, Sinkó Lászlótól kezdve Benedek Miklóson át egészen Kállai Ferencig. A filmzene is tartalmaz emlékezetes darabokat, elég csak a „Négy gengszter” és a „Miu Miújság” dalokra, vagy Lusta Dick trombitaszólójára gondolni.
Nem véletlen hát, hogy a bemutatásakor óriási közönségsikert aratott a Macskafogó, bár meglepő módon a kritikusok többsége kezdetben fanyalogva írt róla (pl. a Filmvilág kritikája sablonos gengszterfilmként aposztrofálta). A film ezután a szocialista blokk több országába is eljutott (Oroszországban hasonló kultstátuszra tett szert, mint Magyarországon), valamint egyedülálló módon az Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatták.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a Macskafogó joggal vált igazi alapművé nem csak az animációs filmek között, hanem az egész magyar filmtörténeten belül. Biztos vagyok benne, hogy még számtalanszor fogjuk újranézni, és a fiatalabb generációkat is megismertetni ezzel a páratlan alkotással.
