Utak... Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra... - Vissza a jövőbe trilógia

2015. október 21. - Mikro

Állok az utcán, majszolom a sonkás szendvicsemet, mikor egy felettébb ismerős alak odajön hozzám és egy távirányító szerű valamit nyom a kezembe, majd elrohan. Mi a fene? Aztán később kiderül, hogy ezzel a kis távirányítónak látszó kütyüvel vissza tudok utazni az időben. Mekkora lenne, ha ez már ezer éve nálam lenne. Várjunk csak! Visszautazom az időben a fiatalkori önmagamhoz, odanyújtom neki a távirányítót és elrohanok, mielőtt felfoghatná mi történt. Várjunk csak!

Időutazós filmekkel tele van a polc, van köztük jobb, van köztük rosszabb és van köztük klasszikus. Hatalmas megdöbbenéssel vettem tudomásul úgy három éve, hogy létezik még olyan, aki nem látta egyik részét sem a Vissza a jövőbe trilógiának. Igen, vannak ilyen emberek. Persze ez nem azért megdöbbentő, mert olyan régi a film, hanem azért, mert annyira jó. A mai napig eszméletlen élményt nyújt. Mintha csak tegnap forgatták volna, pedig nem. Én még meg sem fogantam, mikor leforgatták. A film 1985-ös, és nem nosztalgiás túlzás azt állítanom, hogy nem hat avíttnak, mikor az ember előveszi. Szóval, aki nem ismerné a filmet, de nem akarja végigolvasni a cikket, annak itt egy rövid ismertető. Egy kölyök egy hűtő, egy őrült doki és a doki csimpánzának segítségével visszamegy az időben. A második részben 1967-be érkezik, ahol letartóztatják, mert nincs katonai behívója. És a film eredeti címe pedig Űrember a Plútóról. Menő, nem? Legalábbis egy alternatív idővonalon ez is történhetett volna, de aztán az alkotók kidobták a forgatókönyv egy részét az ablakon, és írtak egy újat. A nagy stúdiók vagy negyvenszer dobták vissza a könyvet. Lehet ebből egy jó filmet kihozni? Lehet. Egy klasszikust mégpedig, ami a mai napig úgy működik, mintha csak tegnap készítették volna.

Marty McFly a kaliforniai Hill Valley csendes lakóházainak egyikében tengeti középiskolás napjait. Van egy lökött családja, egy Jennifer nevű csinos barátnője, imád zenélni és részmunkaidőben a város hivatalos őrült tudósának dolgozik, akiről többnyire csupán az őrült jelző maradt meg az emberekben. Egyik alkalommal Marty nagy feladata, hogy kamerával felvegye a Twin Pines Mall (Két Fenyő Áruház vagy mi) parkolójában, amint Dr. Emmett Brown egy kissé átalakított DeLorean segítségével előre dobja a kutyáját az időben. A még félálomban lévő srácot az ébreszti fel egy rakéta erejű koffein hatásával, hogy a mutatvány sikerül. A gáz viszont az, hogy az időgép működéséhez plutónium kell, amit nem lehet megkapni a sarki zöldségesnél. Az eredeti beszállítók, a haragos arcú terroristák meg is jelennek a parkolóban, lelövik a dokit, és Marty egyetlen menekülése az autó, amivel a 88 mérföldes sebességnél visszarepül 1955-be, és nem csak ott ragad, de véletlenül sikerül megakadályoznia, hogy a szülei összejöjjenek.

Bob Gale-nek a film írójának és producerének akkor jutott eszébe a film ötlete, mikor megtalálta apja évkönyvét a szülői ház alagsorában és elgondolkozott azon, hogy ha egy idősek lettek volna, vajon haverkodtak volna-e. Miután elmondta az ötletét Robert Zemeckisnek, elkezdtek dolgozni a forgatókönyvön. A főszerepre először Michael J. Foxot nézték ki, de őt sajnos kötötték a Családi kötelékek című sorozat munkálatai. Mivel már 1984 vége volt, és 1985 májusára tervezték a bemutatót, elkezdték a munkálatokat Eric Stoltzal.

Mind Zemeckis, mind Gale érezte, hogy Eric Stoltz nem a legjobb választás, ezért megvárták míg Fox munkatársnője visszajön a forgatásra (aki eredetileg szülési szabadságon volt) és eltud szabadulni a Családi kötelékekből. Ez nagyjából annyira sikerült, hogy Fox folyamatos alváshiánnyal csinálta végig a forgatást, mert mind a filmben, mind a sorozatban folyamatosan dolgozott, és a film forgatásának befejezése és a bemutató között csak tíz hét volt. Vicces egyébként, hogy csak három évvel volt idősebb, mint az apját játszó Crispin Glover. A doki szerepére amúgy eredetileg John Lithgow volt kiszemelve, de mikor nem tudott beleugrani a filmbe, Christopher Lloyd öltötte magára az őrült tudós köpenyét. Érdekesség, hogy Jeff Goldblumot is megfontolták a szerepre. És ha már a szereplőknél tartunk, az itt még igen fiatal Elijah Wood is szerepel a filmben, akárcsak Billy Zane.

A Vissza a Jövőbe tipikus példája a mindenki számára élvezhető családi filmeknek. Persze időutazás, de ne azok az agyonbonyolított, tudományosan kérkedő filmek jussanak eszünkbe (amik között mellesleg vannak jobbak, rosszabbak is). Nem mellesleg a film tele van szerethető karakterekkel, és egyértelmű lett a trilógia során, hogy Michael J. Fox mellett letenni a voksot nem volt rossz döntés. Ezt mondjuk érezhették a producerek, mert foggal, körömmel ragaszkodtak hozzá. Persze nem mintha a többiek ne lettek volna tökéletesek a szerepre, Christopher Lloyd más szerepei mellett biztos, hogy égnek álló, ősz hajú őrültként fogunk emlékezni rá.

Az első rész végén lévő repülő autó csak egy kis kikacsintás akart lenni, a készítők eleve nem terveztek folytatást, persze aztán a második rész elkészült, lévén azonnali siker lett az első. A közönség imádta, hát jött a folytatás. Most jelezném, hogy aki idáig olvasott és nem látta az elsőt, ne olvasson tovább. Van egyáltalán olyan, aki nem látta a filmet? Ezt a kérdést tette fel egyébként a feleségének Bob Gale is, mikor megnézték a Felkoppintva című filmet, ahol az egyik szereplő nem látta az ő klasszikusukat.

Mondjuk a második rész nem tetszett mindenkinek, Spilberg szerint túl sötét volt. És annak ellenére, hogy lehetséges a baj a híres rendező ízlésével van, a film tónusa egy fokkal tényleg sötétebb lett. A sztori ott folytatódik, ahol az első abba maradt. Marty és a doki Jennifer társaságában a jövőbe megy, hogy megakadályozzák a gyerekük óriási baklövését. Persze jó kérdés, hogy a Doki, aki szerint minden beavatkozás az idővonalba óriási balgaság, miért tesz ilyet, de a galibák nem is itt kezdődnek, hanem mikor Jennifer, akinek nem lenne szabad találkoznia saját magával, mégis találkozik saját magával. És hát ott van a sport almanach is, ami elkeveredik egy rossz helyre (nem lövök le poént, bocs) és mikor Marty hazatér, akkor rájön, nem is haza tért valójában, hanem egy sokkal rosszabb helyre.

A második részre nem csak Crispin Glover távozott a stábtól, de a Claudia Wells által alakított Jennifer is Elisabeth Shue által alakított Jennifer lett. Gale és Zemeckis elmondása szerint később megbánták, hogy az első rész végén beleültették a lányt a kocsiba, hiszen így bele kellett írni a történetbe az ő szálát is, ami az egész sztorit megkötötte kicsit. A forgatókönyvet egyébként Gale körmölte le többnyire, mert Zemeckis elfoglalt volt a Roger nyúl a pácban című filmmel. A második részben egy nehezebb lépést tettek az alkotók, hisz a jövőbe utazunk, amit ugye nehezebb kitaláli, mint egy létező korszakot, amit csak megjeleníteni kell. Zemeckis és Gale mindenképpen egy olyan jövőképet akartak a néző elé tárni, ami különbözik a Szárnyas fejvadász vagy az 1984 depressziós világától. Ez sikerült is, és így pár év után eltekintve akár vicces is lehetne, mondván de bénán képzelték el a jövőt a filmesek a nyolcvanas években, de ez messze nem vicces, tekintve, hogy a mai napig vár a tömeg az önbefűző cipőre és a légdeszkára, mint a vallásos emberek a messiásra.

Persze nem csak a jövőbe jutunk el, hanem az első rész 1955-ben történt eseményei is újra lejátszódnak a szemünk (pontosabban Marty szemei) előtt. Ez egy ütős ötlet volt, izgalmas újra megnézni, hogy Marty visszamegy oda, ahova egyszer már visszament (bocs, majdnem paradoxon). Az már más kérdés, hogy galibát galiba hátára halmoznak hőseink és ennek következtében megkapjuk a filmtörténelem legszemetebb cliffhangerét.

Miután Marty szemtanúja volt, hogy egy villám belecsap a kocsiba és a DeLorean eltűnik a semmiben, levelet kap a dokitól, aki 1885-ben írta meg azt, és évekig várt a posta a kiszállításával (ott működik a levelezés, nem itt). Miután megtalálja az időgépet, az 1955-ös doki segítségével elindul a vadnyugatra, hogy kimenekítse onnan a barátját. Persze nem számol az akkori veszélyekkel, ahogy azzal sem, hogy a doki szerelmes lesz, és hogy összetűzésbe keveredik Biff Tennan egyik felmenőjével, aki kicsit sem kedvesebb, mint leszármazottai.

A vadnyugat ötlete az első rész alatt jött, mikor Zemeckis megkérdezte Michael J. Foxot, hogy melyik korszakot látná szívesen, Fox pedig azt válaszolta, hogy szívesen találkozna pisztolyhősökkel és indiánokkal. A második és harmadik részt fej-fej mellett forgatták, és ez nem volt egyszerű. Már csak ezért is meglepő, hogy egy leheletnyit másabb a hangulata a két filmnek. A formátum viszont működött, mert bár manapság minden második filmnek folytatása meg előzménye van, és félbe vágják a legtöbbet, akkoriban ez nagyon nagy szám volt. A harmadik rész felvonultat pár veterán western színészt is, és kapunk egy új központi szereplőt May Steenburgen alakításában, aki Clara Claytont játssza, a doki szerelmét.

A kettőjük kapcsolata működik, ami meglepő, mert Emmett Brown karaktere lett volna az utolsó, akiről elképzeli az ember a romantikus fordulatot. Egyébként az a mendemonda, hogy Christopher Lloyd első filmvásznon megesett csókja ebben a filmben csattan el, de ez nem teljesen igaz, a Clue című filmben már megtörtént a dolog. Egyébként, ha már szereplők! Majdnem Ronald Reagan játszotta Hill Valley polgármesterét, és bár ez nem jött össze, az elnök egy későbbi beszédében idézi a filmet, ami azért elég vagány.

A Vissza a Jövőbe trilógia hatása a popkultúrára megkérdőjelezhetetlen. Lehetetlen minden apró nüanszra kitérni, ami a három filmben van. Elég csak azt említeni, hogy miként lesz a Twin Pines Mall-ból Lone Pines Mall, de a Marty által használt erősítőn lévő CRM 114 is ismerős lehet azoknak, akik szeretik Stanley Kubrick filmjeit. Érdemes az első rész nyitányában az órákat nézni, az 1923-as Safety Last című némafilm egyik jelenetét láthatjuk, vagyis pontosabban azt, ahogy a doki lóg majd az óratoronyból később. Iletve megtudhatjuk azt is, hogy a Cápa 19. részét Max Spielberg rendezi. Tippeljetek, ki a felmenője. Aztán az első részben az óratorony javítására gyűjtenek, amibe ugye belecsap a villám, és mikor a doki felmászik rá, egy darab letörik a torony széléből. Tippelhettek! A következő részekben szintén le van törve az a kis darab. Arról nem is beszélek, hogy mekkora fejhajtás az 1960-as Időgép előtt a DeLorean időpaneljének a színei. És persze biztos tudjátok, hogy Chuck Berry honnan vette a Johhny B. Good című számának ötletét. Aki további hasonló kis húsvéti tojásokra kíváncsi, annak be is dobok ide egy linket.

Mint a legtöbb klasszikus filmhez, a Vissza a jövőbe trilógiához is hozzájárul a zene. Alan Silvestri mesteri munkát végzett mindhárom filmnél. Nincs olyan, akinek ne ragadna meg a főcím a fejében. Ó! És Huey Lewis nem csak egy fantasztikus nótát írt a filmhez, de szerepel is benne (az első részben a zenei bizottság).

A Vissza a jövőbe egy megkerülhetetlen klasszikus. Egyelőre attól sem kell félni, hogy folytatása vagy rebootja következne a jövőben (habár a sztori folytatódik a Telltale Games zseniális játékában, ajánlom), ezt a készítők ellenzik hevesen. Nem csak kellemes szórakozás, de újranézési értéke is igen magasan van. Hogy kinek tudnám ajánlani? Korhatár nélkül bárkinek, akinek van egy kis gyermeki lelke és elgondolkozott azon, milyen lenne utazni az időben.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr138007467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Pickles 2015.10.21. 13:52:15

Nem minden úgy jött össze ahogy a filmben van.
Azért még jó filmek.

dukeekud 2015.10.21. 18:26:35

Mindig is azon gondolkodtam, vajon mire kellett a dokinak egy 3 meteres millio wattos hangszoro, a muhelyeben ?

General Ludd 2015.10.22. 13:14:40

Hát igen, manapság már nincsenek ilyen jó filmek. Hollywood ötlettelenné vált... szomorú!