A 11. Doktor korszaka I.: A Pandorica kinyílik

Doctor Who gyorstalpaló VI.

2015. október 05. - J103Baronski

Doktort váltani mindig nehéz folyamat, s 2005 óta David Tennant távozásával érkezett meg az első igazi ilyen pillanat a Doctor Who modern érájában. Christopher Eccleston noha jól hozta a háború utáni Doktort, de egy évad még nem feltétlenül képes olyan szinten megszerettetni egy karaktert, hogy fájjon a távozása, Chris Kilencedik Doktora pedig így járt. Ami viszont még inkább rátett David esetében egy lapáttal a változás súlyára, az a showrunner, Russell T. Davies visszavonulása volt. Noha nem érdemes elfeledni, hogy már David utolsó epizódjai során is Steven Moffat látta el ezt a feladatot. A teljesen szabad kéz jogát azonban csak az ötödik évaddal kapta meg.

bor_dw6.jpg

Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!

A Chrisről Davidre való átváltás már csak Rose jelenléte miatt is egyszerűbb volt, Matt Smith esetében viszont ilyen tényezőről sem beszélhetünk. Új Doktor, új útitársak, régi és új ellenfelek, új showrunner. Hogy sikerül-e megtartani az eddigi színvonalat? Nos, erről a rajongók biztos órákat tudnának vitatkozni, de abban megegyezhetünk, hogy más lett, ami nem gond, csak itt a különbség sokkal szembetűnőbb, mint az előzményekben.

A The Eleventh Hour címre keresztelt epizód közvetlenül ott folytatja az eseményeket, ahol azok a regenerációval abbamaradtak. A Doktor Leadworthban csapódik be a TARDIS-szal és ezután ismerkedik meg a mindössze hét éves Amy Ponddal (Karen Gillan), akinél meg is vendégelteti magát. Amy megmutat neki egy ismeretlen törést a szobája falán, amiről megállapítja a Doktor, hogy ez egy törés az időben és térben magában, a másik oldalán egy Atraxi börtönnel. A Doktor megígéri Ameliának, hogy öt percen belül visszajön, vagyis így tervezte.

bor_matt.jpg

Az öt perc helyett ugyanis véletlenül tizenkét évet utazik előre, s ekkor találkozik Amelia felnőttkori énjével. A törés másik oldala felőli Atraxi börtönből a Nullás Fogoly megszökik, ehhez hozzácsapódik az épp megérkező Atraxi hajó, amely nemes nemes egyszerűséggel kinyilatkoztatja, hogy adják át a foglyot, ellenben a Föld látja a kárát. Az egyszerűség kedvéért a Nullás Fogoly pedig tud alakot váltani.

A pilot erőssége egyértelműen nem a története, sőt én kifejezetten erős indításnak sem mondanám. A szokásos, ám ez alkalommal évadokkal előre nyúló megalapozás mellett a cselekmény amolyan alibiként szolgál, hogy a Doktor, Amy és Rory (Arthur Darvill) (Amy barátja) találkozzanak. És ekkor még nem is sejtettük, hogy mekkora családi melodrámába keveredtünk. Noha Matt Smith meggyőzően alakít (sőt, itt be kell vallanom, hogy nekem ő a kedvenc Doktorom), a néző ilyen hamar nem tudja elfogadni azt, hogy ő a Doktor. Ez természetesen nem az ő hibája, inkább az előzményeké. Amit meg el kell ismerni, az az, hogy belépőt rendesen tud csinálni, mely egyike legjobb jeleneteinek. "Hello! Én vagyok a Doktor. Alapvetően... Fuss!" Instant győzelem.

Amy csakúgy, mint korábban Rose, Martha és Donna, megkapja a lehetőséget a téren és időn keresztül való kalandozásra. Amy számára a Doktor akkora élményt jelentett kiskorában, hogy felnövése során is játékokat és történeteket kreált róla. Mi lehet ez neki, ha nem egy valóra vált álom?

bor_matt2.jpg

Nem telik el sok idő, míg a Doktorban megkérdőjeleződik az, hogy érdemes volt-e egyáltalán magával vinnie Amy-t. A The Beast Below ezt dolgozza fel, éreztetve azt, hogy a Doktor előző inkarnációjában rengeteg embert elveszített. Azért túl nagy drámát nem kell várni, de azért szép, hogy adtak kis időt Mattnek, aki szintén hasonló helyzetben van, mint a néző, aki még mindig furcsán néz: ő nem a Doktor. És igen, nagyon jó díszlet az Egyesült Királyság csillaghajója.

Új Doktor nem maradhat Dalekok nélkül, így Smith se úsza meg első évadát nélkülük. Churchill, mint az epizód "vendégszereplője" remek kiegészítése a Doktornak, s ekkor már nagyjából realizáljuk, hogy igen, jó Doktor lesz a tizenegyes is. Érdemes megemlíteni, hogy Matt Smith Doktora a leggyerekesebb, leginkább mindenből viccet csináló az összes közül. Emellett laza és stílusos. Csokornyakkendő, Fez, szónikus csavarhúzó, Geronimo!

bor_pond.jpg

A síró angyalok (aki esetleg nem emlékezne rá itt felfrissítheti a memóriáját) Moffat legjobb ötlete a mai napig, ezt pedig ő sem felejtette el, így megajándékozott velük minket ezúttal is a The Time of Angels és Flesh and Stone képében. A Doktor és Amy kapnak egy üzenetet River Songtól (memóriafrissítés itt), aminek következtében a Byzantium hajóhoz utaznak az Alfava Metraxix bolygóra. River és a Doktor elmesélik Amynek, hogy milyen fura a kapcsolatuk kettőjüknek, lévén River számos alkalommal találkozott a Doktorral, míg a Doktor őt épphogy ismeri. A Byzantiumhoz érve River felfedi, hogy a raktérben egy síró angyal található.

Ez a Doctor Who univerzumában csupa móka és kacagást jelent, így River lehívja a Father Octavian katonáit a bolygóra, hogy elkapják az angyalt, mielőtt a hajó sugárzása túl erőssé teszi. És itt kezdődnek a bajok. Ez a kettős igazából egy nem közvetlen folytatás a Blink számára, amihez képest ez olyan, mint az Alienhez képest az Aliens. Több angyal, inkább az akción a fókusz, azonban ez mégsem ér fel az elődhöz.

bor_timeofangels2.jpg

A kalandokhoz ezután Rory is csatlakozik, mivel a Doktor meghívja egy romantikus útra Velencébe. A velencei út vámpírokkal teli, melyek után az álmaik fogságába is esnek, megküzdve a Doktor egy furcsa alteregójával. Egy dologra azonban biztos nem számítottak: találkozni a Föld őslakóival. Bár Rio de Janeiroba indultak, mégis 2020-ban landolnak egy kis wales-i faluban, Cwmtaffban. Itt találkoznak Doctor Nasreen Chaudryval, aki olyan kőzeteket tanulmányoz bányászati műveletük alkalmából, melyeket húszmillió éve nem láttak a Földön.

A földrengések hatására Amy és az egyik helyi a föld alá zuhan, s noha Tony (a helyi) megmenekül, ám Amy-t valami ismeretlen erő a föld alá húzza. A Doktor meg akarja találni a megoldást, így jön rá, hogy a kőzetek egy védelmi rendszert aktiváltak a bányászat közben, és három ismeretlen életforma is megjelenik. Az Alaya névre hallgató egyedet foglyul ejtik, s hamar kideríti a Doktor, hogy a silurian fajjal állnak szemben, a Föld korábbi birtokosaival. Az események egyre fokozódnak: kiderül, hogy nem pusztán pár egyedről van szó, hanem egy teljes civilizációról a Föld alatt.

A cél a megegyezés az emberiség és a silurianok között. A The Hungry Earth és a Cold Blood címekre keresztelt páros talán az egész évad legjobbja, mely behoz egy érdekes csavart Roryval kapcsolatban, amik szervesen kapcsolódnak a törésekhez, ami az ötödik évad gerincét képzik.

bor_hungryearth.jpg

A finálé előtt igazából egy epizód kiemelését érzem fontosnak, aminek befejezése miatt önmagában hatalmas pacsi járna Richard Curtisnek, a Vincent and the Doctor írójának. Hogy miért is? Először is nem kisebb Vincentről van szó, mint van Goghról, akit Tony Curran fantasztikusan visz vászonra, mindezt megspékelve a következő jelenettel, ami rengeteg művész legmerészebb álma lehet csak. Bár bevallottan vannak spoilerek az írásban, aki ezt mégsem látta, az ugorjon a következő bekezdésre. A Doktor elviszi Vincentet a jövőbe, ahol a Bill Nighy által alakított szakértő elmondja a van Gogh kiállításon, hogy Vincent az egyik legtehetségesebb festő, egyik személyes kedvence. Nehéz ezt feldolgozni, Vincent arcán ez teljesen megmutatkozik. Ember legyen a talpán, aki fapofával végig bírja ezt nézni.

Csak a rend kedvéért, ez a bekezdés csupán Vincent festményére hívja fel a figyelmet, amely alant is látható. A TARDIS felrobban.Lehet kisebb jelentést társítunk hozzá mint gondolnánk, azonban van Gogh ezúttal a jövőbe látott.

bor_bigbang.jpg

Ezzel elérkeztünk a The Pandorica Opens és a The Big Bang címekre keresztelt fináléhoz. Ez az a finálé, ami szerintem jobban ki fogja készíteni az agyadat, mint az Interstellar vége (bár szerintem nem vészes, de ha kellett nehezebb falat, akkor itt van). River Song ismét üzen a Doktornak, ezúttal Kleopátra képében, mert hát ki máséban? Vincent festményét felfedezte az 52. században, ami lassan elvezeti őket a Pandoricához, mely a Stonehenge alatt az univerzum legveszélyesebb lényét rejti magában. De mi lehet ez?

Matt Smith Pandorica beszéde szintén legjobb pillanatai közé sorolható, ami kicsit furán jön ki, tudván a következményeket. A Doktor szinte összes ellensége megjelenik a Stonehenge körül, azonban a Doktor nem is sejti, hogy ez egy csapda. a Pandoricát ugyanis neki készítették. A TARDIS eközben épp robbanásra készül, mely az univerzum töréseit okozza téren és időn keresztül, ezt pedig csak a Doktor állíthatja meg. "A Pandorica ki fog nyílni és csendesség ereszkedik." Ez nem jelent mást, minthogy a Doktor Pandoricába zárása az univerzum végét jelenti.

bor_pandorica2.jpg

Innentől Rory visszatérése, az univerzum felélesztése, a második ősrobbanás mind egy epizódban akkora, jobb kifejezés híján agyfaszt okoz, hogy őszinte gratulációm annak, aki nem a Google-höz fárad összegzés reményében. Steven Moffat írására itt érdemes igazán kitérni. Mint showrunner egy olyan stílust adott a sorozatnak, amely bizonyos értelemben eltörölte az előző évadok lineáris történetvezetését. Noha ezt az ötödik évadban még annyira nem érezzük, de meglátjuk, hogy önmagában ez a finálé egy felhívás arra, hogy kösd fel a gatyádat, mostantól jól megkavarok mindent.

bor_pandorica.jpg

Feltétlenül baj ez? Szerintem nem. Steven felrázta a formulát, mely először sok lehet, s mint két cikkel ezelőtt említettem, második nézésre sokkal inkább fogyasztható. A kritika, ami éri ezzel kapcsolatban, hogy jogos, nem jogos, azt mindenki döntse el egyénileg. Személy szerint nagyon élveztem ezt az évadot és a kezdeti megkutyult időutazást, melyhez újfent egy fantasztikus, emlékezetes Doktor társul. Azonban ha azt hinnéd, hogy az ősrobbanás 2.0 a csúcs formabontás terén, akkor várd csak ki azt, ami ezután következik.

Következő rész

Előző rész

Első rész

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr427769914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.10.06. 11:59:33

Bezony, a Matt Smithes évadokat nagyon nehéz lesz felülmúlni...

Is 2015.10.06. 23:51:30

Azért nekem több gondom volt a Smith-féle menettel. Amellett, hogy az Ő doktora nekem már túlságosan esetleges és infantilis volt (az ő esetében számomra sokkal többször tűnt úgy, hogy csak a mázlinak köszönheti a megmenekülését és sikerét, míg mind Ecclestone, mind Tennant Doktora sokkal jobban tervezett), még az is volt a bajom, hogy Moffatt rengeteg mindent szemen köpött egy retconnolt a korábbi évadokhoz képest. Pl. pont a síró Angyalokat. Meg egy rakás másik történést is.
Mondjuk megadom neki, hogy valamilyen szinten rá volt kényszerülve, mert a Tenant-féle menet olyan fantasztikusan épült fel és volt lezárva, hogy gyökeresen más irányba kellet vinni az egészet. De akkor is.
De az is igaz, hogy neki köszönhető az egyik legnagyobb pillanat, River Song kilétének a felfedése. Ezt nem lehet tőle elvenni. Ez olyan jelenet, amit időről-időre megnézek.