Bár nem a napokban történt, de nemrégiben napvilágot lelt az elkövetkező Assassin's Creed film első, ha nem is képkockája, de hypevadász élőszereplős képe, nem mással, mint a producer és főszereplő Michael Fassbenderrel. Ezzel együtt végre érkezett pár infómorzsa is a filmről, így elérkezett az idő egy kis Assassin's Creed gyorstalpalóra.
A sikeres Assassin's Creed videojáték szériát alapjául vevő film, ha minden jól megy a 20th Century Fox tervei szerint 2016. december 21-én kerül a mozivásznakra. Addig még sok időnk van ráhangolódni, messze még az előzetes is, de aki játszott már a szériával és látta Fassbender alakítását az már szinte biztos beírta magának a dátumot a mozinaptárába (de jól is jönne egy ilyen!). Magáról a filmről ugyan még nincs sok információ, de aszerint az ígéret szerint, hogy nem fognak nagyon eltérni a játékoktól, lehet már pár elképzelésünk a filmről is. Nézzük tehát, hogy mire alapszik a játékszéria, és ebből kifolyólag a film is.
Az Assassin's Creed világa talán azért is nyerte el olyannyira sok ember tetszését, hogy az évente megjelenő részeket millió számra kapkodják, mert a világunk történelmét felölelően olyan szinten realisztikusan vannak beállítva az egyes részek eseményei, hogy teljesen elhiteti a játékossal - vagy a könyvadaptációk esetén az olvasóval - azt, hogy ezek az események valóban megtörténnek, sőt, a mai napon is folyamatban vannak. A történet, de elsősorban a játékmenet alappillére az Animus nevű gép, aminek segítségével az alany újraélheti ősei emlékeit a DNS-ében kódolt információk alapján. Fassbendert is többek között az ilyen emlékek újraélése fogta meg és ezért is adta rá a fejét a film elkészítésére. Az Animus tehát azért szükséges a játékszériában, mert ezzel tudták megoldani a tranzakciót a jelen és a Közel-Kelet, reneszánsz Itália, amerikai gyarmatok és még hasonló helyek között. Természetesen a főszereplők egyik részben sem csupa mókára használják a gépet, hanem azért élik át őseik emlékeit, hogy olyan ereklyékhez vagy események ismeretéhez jussanak, ami elősegíti az adott félt az egymás elleni harcban a jelenben, mert a mai napig él a templomos rend (igen, a keresztes hadjáratos templomos rend) és az assassinok (nem szeretem se orvgyilkosnak se bérgyilkosnak fordítani őket) rendje közötti háború.
Ekkor jön be a játék - szerény szubjektív véleményem szerint - legjobb dobása, még pedig az, hogy a történet szerint a legtöbb történelmi esemény nem pontosan úgy történik meg, ahogy tanulhattuk iskolában, vagy éppen valamelyik fél által manipulálva történik meg, így a játékok során részesei lehetünk olyan emberek életének és cselekedeteinek mint Leonardo da Vinci, George Washington vagy Benjamin Franklin. Sajnos ez utóbbi faktor kevésbé játszik szerepet abban, hogy azonosulni tudjunk egy karakterrel a filmvásznon, mint amennyire ezt a játékokban teszi, de örömmel fogadok pozitív meglepetést.
Mindez persze nagyon dióhéjban foglalja össze az Assassin's Creed játékok csupán alapjait, a játékoknak sokkal több megemlítendő aspektusa van még, de ez a cikk a filmről szól, így hát az ismert alapokon kívül olyan infók derültek ki a filmről, minthogy Fassbender egy Callum Lynch nevű assassin leszármazottat fog alakítani, aki azért, hogy a jelenünkben felvehesse a harcot a templomosokkal, egy 15. századi spanyol assassin őse, Aguilar emlékeibe tekint vissza, hogy elsajátítsa őse képességeit és feltehetően megtudjon a harchoz szükséges fontos információkat (a játékokban elsősorban nagy hatalmú ereklyék helyeit kerestük). A színészhez csatlakozik még Marion Cotillard, Michael Kenneth Williams és Ariane Labed is.
Összességében tehát a filmnek a játékszéria híressége nélkül is igen jó alapok adatottak, a történelmi események másként megélése mindig is kedvelt téma volt, igaz elsősorban sorozatokban, de bízhatunk benne, hogy nagy törődéssel és odafigyeléssel elkészített filmet kapunk.