Sokunk örömére, a múlt héten magyarul is megjelent a Csontszüret folytatása: A Mímes Rend. Több változás is történt az első kötethez képest, mégpedig, hogy a kiadó nem az eredeti borítót használta fel a magyar kiadásnál, illetve a fordító személye is változott. Természetesen ez nem ment a minőség rovására, mindössze annyi történt, hogy a “fellegvár” kifejezést átvette a “citadella”. Sok könyvnél ha fordító csere történik érezhető a stílusváltás, azonban jelen esetben Bottka Sándor Mátyás jól vette az akadályokat.
A történet ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött, azaz a metrószerelvényen. Paigenek és társainak sikerült a szökés a Sheol I-ből és megérkeztek Scion Londonba. A menekültek csapata szétszéledt a szélrózsa minden irányába és megpróbáltak menedéket keresni régi búvóhelyükön, hiszen tudták, hogy a rephaiták bosszúra szomjaznak. Paige viszont nem volt hajlandó visszatérni Jaxonhoz és a Hét Pecséthez, hanem megpróbálta kezébe venni az életét és tervezgette a rephaita uralom megdöntését. Sajnos rá kellett jönnie, hogy Jaxon és a Hét Pecsét támogatása nélkül nem fogja túlélni az elkövetkező pár hetet, hiszen gyorsan apadtak az anyagi tartalékai és a mímeslordja nélkül a biztonsága sem volt szavatolva. Így lassan rá kellett döbbennie, hogy egyedül nemhogy nem tud lázadást szervezni, de a másnapot sem biztos, hogy megéri.
A könyv elején úgy éreztem, hogy nem azt kaptam, amit vártam. Eltűntek a rephaiták, és az egész történet Scionra és a szindikátusra korlátozódott. Arra számítottam, hogy Paige összeránt egy csapatot és elkezdődik a lázadás kisebb gerillatámadásokkal, leleplezésekkel, stb. Helyette azonban szembe kellett néznem a valósággal, amivel Paige is szembesült. Egyedül volt és senki támogatására nem számíthatott. Nem beszélhetett a Sheol I-ben történtekről, mivel bizonyítékok híján nem hitt volna neki senki. Így kénytelen volt visszatérni a Hét Pecsétbe és jobbkézként tenni a dolgát. Azonban nem feledkezett meg eredeti tervéről sem és kereste a lehetőséget a harc megkezdésére. Minduntalan falakba ütközött, mert mindenki a homokba dugta a fejét és nem volt hajlandó mellé állni, még azok sem akik saját szemükkel látták a büntetőtelepet. Mindenki kicsinyes dolgait intézte és úgy viselkedett, mintha nem is léteznének a rephaiták. De honnan jön ez a mérhetetlen ellenállás? Miért hallgat mindenki? Miért csinál mindenki úgy, mintha nem is történt volna semmi?
A szökést követően csend honolt Scionban, azonban pár nap elteltével a hatóságok körözést adtak ki Paige és társai ellen, veszélyes bűnözőként feltüntetve őket, akik megszöktek a Towerből. Mintha ez nem lett volna elég, az alkirály, Hétpróbás Hectort és társai merénylet áldozatául esett és Paige volt az aki felfedezte a hullákat. Így már nem csak a Bűnelhárítók vadásztak rá, hanem a látók is meggyanúsították, hogy esetleg ő volt a merénylő. Így nem volt más választása, nyomozásba kezdett, hogy ki állhat a dolgok mögött és miért ilyen nagy a csend a rephaiták körül.
Samantha Shannon igazán szépen kerekíti a történetet. Nem a megszokott sablonokkal kooperál és nem is szájbarágósan tárja elénk az eseményeket. Végig Paige szemszögéből követhetjük nyomon a történetet és mindössze annyi információnk van ami hozzá is eljut. Lassan kerülnek elő a kirakós elemei, viszont sokáig nem látjuk az összefüggéseket, nemhogy az egész képet. Minden egyes előkerülő bizonyítékot és pletykát jól meg kell rágnunk és megpróbáljuk a helyére rakni. Sokat töprengtem én is olvasás közben, de igen sűrűn vakvágányra jutottam. A valóság sokkal megdöbbentőbb volt, mint amire számítottam.
Mint kiderült, az egész látó társadalom tele van árulókkal, ellenségekkel és sötét titkokkal. Paigenek szembe kellett nézni azzal, hogy bármikor elkaphatják az utcán a ÉBER-ek, vagy akár feladhatja egy látó is. Azonban arra nem is számított, hogy maguk a látok fordulnak ellene és megpróbálják eltenni láb alól.
A merénylettől kezdve szinte le sem tudtam tenni a könyvet. Kíváncsivá tett, hogy ki állhat a dolgok mögött és ki lehet még ellenség. Valamint, hogy miért fordultak egymás ellen a látók és miért hallgat mindenki a rephaitákról. Milyen titok lappanghat a mélyben? Ki lehet az Ócskás, a rongybabák vezére és miért fordult Paige ellen? Talán ő maga is egy rephaita?
A történet tele van váratlan fordulatokkal, viszont az olvasó nem érzi azt, hogy ismét egy újabb csavar került bele, amiből már kezdene elege lenni. Minden ilyen esemény előrébb viszi a történetet és fokozatosan növeli a feszültséget. Az egyes összecsapások leírásai sem unalmasak, hiszen nem tudhatjuk, hogy Paigenek sikerül-e győztesként kikerülnie belőle. Persze azt sejtjük, hogy nem fog meghalni, hiszen ő a főszereplője az egésznek, de ez nem garancia arra, hogy nem kerülhet olyan szorult helyzetbe, amiből nem tud egyedül kikecmeregni.
A regény vége felé van egy kis szusszanásnyi időnk, amikor végre kitisztul a kép, és minden kirakós a helyére kerül. Azonban az utolsó pár fejezet újabb lendületet ad a történetnek. Kb. 93%-nál tartottam amikor éreztem, hogy ezt az újabb eseménysort nem fogja az írónő lezárni, hiszen terjedelmi korlátai lennének, és egy huszárvágással biztos nem fogja elvágni. Amit viszont a végén kaptam az egy kicsit kiakasztott. Szinte a cselekmény kellős közepén fejezi be a kötetet. Bár sejteni lehet a folytatást és aki figyelmesen olvasta az tudja, hogy miről lehet szó, azonban az írónő a megerősítést a következő kötetre hagyja. Aki tehát várta A Mímes Rend megjelenését, az most tűkön fog ülni a folytatásért, akárcsak jómagam. Még azt sem tehetjük meg, hogy angolul elolvassuk a harmadik kötet első pár fejezetét, hogy beigazolódjon a feltevésünk, hiszen még meg sem jelent. Mindössze abban reménykedhetünk, hogy a folytatás mihamarabb elkészül és a magyar fordítás is gyors lesz. Ha szerencsénk van, akkor kevesebb mint egy évet kell “csak” várnunk, de addig is biztos sokan lesznek akik az utolsó mondatokat újra és újra elolvassák.
ISBN:978 963 293 450 1
Athenaeum Kiadó, 2015
1. kép: www.moly.hu
2. kép: samantha-shannon.blogspot.hu
