A Ted első részének 2012-es debütálása után három évet kellett várni arra, hogy a Villámtesók visszatérjenek a mozivászonra. Az élő plüssmackó és John Bennett története tehát újra folytatódik, de kérdés, hogy megérte-e a várakozást? Nos, tekintsük meg! Jöjjön a Ted 2 (2015)!

Történet és kidolgozás

Ted (Seth MacFarlane) és Tami-Lynn (Jessica Barth) házasságuk után egy évvel nem túl felhőtlen a viszonyuk egymással. Ordibálás és veszekedés tölti meg picike otthonukat. Egy ötlettől vezérelve (hogy megmentsék frigyüket) a pár gyermekvállalásba kezd, ám ez nem egyszerű. Biológiai úton a dolog semmiféleképp nem teljesíthető, még donor útján sem, így az örökbefogadás mellett döntenek. De hogy kövér legyen, itt sem egyszerű a helyzet. Ted ugyanis nem jogi személy, nem fogadhat örökbe. Mi a teendő ilyenkor? Kihez forduljanak segítségért? Jóbarátjuk, John Bennett (Mark Wahlberg) természetesen most is a segítségére siet.

Gyakorlatilag a sztori ugyanott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Az elsőhöz hasonlóan mai filmünk is egy felnőtteknek szóló vígjáték (noha elég sok fiatalkorút láttam a vetítőteremben). A 2012-es film alaptörténete (aki nem ismerné), hogy John Bennett, egy barátok nélküli kisfiú egyetlen álma, hogy kedvenc játéka, a Teddy mackó életre kelhessen, egy szép éjszakán valóra válik. Ted igen gyorsan felnő a társadalomhoz új barátja oldalán, akivel együtt isznak, füveznek, buliznak. Ezek a szürreális helyzetek és a Seth MacFarlane képviselte sajátos humor adta az első film komikumát és remek hangulatát. Ez merőben új volt, hiszen a sokak által ismert Family Guy sorozat kelt életre a filmben. Ahogy azt már megszoktuk Mr. MacFarlane-től, itt is rengeteg csipkelődő, durván beszóló, kegyetlenül szatirikus poénokat vonultatott fel, melyeket erősítettek a megannyi popkulturális utalások és élethelyzetek, itt-ott megspékelve egy kis retro érzettel. Nem kérdés, hogy az olykor sokkolóan igaz társadalmi hibákra rávilágító jelenetek rengeteg néző tetszését elnyerték. De mi a helyzet a folytatással?

Ettől az alkotástól méltán többet lehetne elvárni. Az alapvető probléma nem is a poénok minőségében és mennyiségében van, hanem abban, hogy ebből a szempontból az alapszituáció adta lehetőségeket a lehető legkevésbé aknázták ki az alkotók. A történet felépítése kezdődik a házas élet nehézségei nyújtotta konfliktushelyzetből, majd egymás után kapja párocskánk az élet nagy pofonjait, amely ebben az esetben nagyon jól segít minket azonosulni a problémával. Ted és Tami gyermekvállalása aztán átcsap egyfajta jogi procedúrává és befejezésig ez jellemzi az egész filmet. A mű végéig gyakorlatilag az alapmotivációt teljesen elfelejthetjük. Felépítésében a sztori igazából átlagosnak mondható, átlagos szálvezetéssel, átlagos szerelmi résszel és átlagos karakterekkel, így leszögezhetjük, hogy gyakorlatilag nem hozott számunkra újat, csak egy bizonyos cselekménybeli folytatást. A film hibái mégsem ebből erednek.

Seth MacFarlane humora sok embert megnevettet, mert felettébb szórakoztató szituációkban csipkelődik és szitkozódik, szinte már arcátlan módon, mégis ezek a poénok abban a helyzetben nagyon jól működnek, ezért is lett személyes kedvencem. A Ted 2-ben az alapsztori ennek megfelelő bázist adhatott volna, de nem lett teljesen kihasználva. Azt kell mondjam, hogy ezt a sajátos humort már megszokta a világ és nem tud már újra megnevettetni. Igaz, nem egyszerű a maga nemében, bizonyos fokú tájékozottságot igényel az, hogy Seth viccein nevetni lehessen, de ez a műfaj az első részben baromi nagyot durrantott. Pörgős volt és poénnal teli, és sajnálatos módon ezek a kis gyertyalángok a második részre teljesen kialudtak. Ugyanazokat vették elő, mint amelyek elődjét erősítették (noha nem olyan erősen, mint a Másnaposok 2-ban), csak éppen kapott egy új köntöst. Egy-két jól elsült helyzetet leszámítva a film ezen a téren unalmas, ráadásul az előzetes a legtöbbet közülük prezentálja is, így már nem vagyunk képesek hasunkat fogva kacagni rajta. Akinek tetszett az egy, az tán még számítani is fog egy-egy beszólásra, viccre, mert ilyen téren a mű kiszámítható és ebbe a néző a végére teljesen belefárad. Félreértés ne essék, ez a folytatás nem nézhetetlen, de nem is maradandó, még annyira sem, mint nagyobbik testvére.

Hangulat és összegzés

Leszámítva a  klisés poénáradatot, a Ted 2 hangulata nagyon jól sikerült. Az átlagos külső alatt egy, a végén jól kihangsúlyozott üzenet rejtőzik. Ezt a fajta előadásmódot a Family Guy rajongói már megszokhatták, ezzel együtt észrevehető, ahogy a rajzfilmsorozat is, úgy a Ted is Seth MacFarlane egyik önkifejező eszköze. A szerző világlátását, filozófiáját, személyes vonzalmait mindig is vizualizálta alkotásaiban, és ebben az esetben sem tesz másként. A Csillagok háborújától Flash Gordonig az alkotó saját kedvencei is helyet kaptak a vásznon. Ehhez társul a jól bevált orchestra muzsika, mely szintén nagyon közel áll a rendezőhöz, hisz személyes inspirációt adott neki a nagy nevű énekes, Frank Sintara. Ezek a zenék most is (mint mindig) remekül illeszkednek a jelenetekhez, megteremtve a szokott, kellemes atmoszférát. Seth jól bevált stábbal dolgozott mind zenei, mind produkciós téren, és ez érződik is a film légkörén.

A Ted 2 összességében egyike azon filmeknek, amelytől méltán többet várhatna az ember. Megszokott poénok átlagos köntösben, melyeket némiképp ellensúlyoz a film jó hangulata a remek zenével és perfekt, kihasználatlan alapsztorival. Seth MacFarlane ismét egy önarcképet vetített elénk, amely sajnos újdonságokat nem hordozott magában és habár tartogatott számunkra egy-két jó csattanót, ezúttal nem a legszórakoztatóbb. A Ted 2 ebben a formában nem érett meg a folytatásra.