Sokan már előre féltek Neill Blomkamp harmadik filmjétől, mivel a fantasztikus Discrit 9 után az Elysium elég csúnyán elhasalt. És mit tud kihozni egy rendőr robotos sztoriból, ráadásul a színészet terén zöldfülűnek számító Die Antwoord is a kétkedők támaszává vált, ami miatt már előre temették a filmet.
Holott közel sem ennyire vészes a helyzet. Adott egy fiatal feltörekvő programozó, aki a mesterséges intelligenciában hisz. És ezt a rendőrség legnagyobb örömére kamatoztatja is, méghozzá úgy, hogy droidokat gyárt. Akik sokkal könnyebbé teszik a bűnüldözést Johannesburgban, ami 2016-ra a bűnözés melegágyává vált. Az előbb említett programozó Deon azonban nem elégszik meg annyival, hogy az ő "teremtményeinek" köszönhetően megtisztult a város. Többre vágyik. Egy gondolkozó, fejlődő robotot szeretne megalkotni. Titokban az egyik leselejtezett roboton szeretné tesztelni a programot, amit létrehozott, ám ekkor ugrik be a képbe a Ninja, Yolandi és Amerika alkotta gengszter trió. Akik mivel elég nagy bajba keveredtek szükségük lenne pénzre és a megoldás kulcsát egy droidban látják. Ezért elrabolják Deont egy leselejtezett robottal együtt és ekkor indul be igazán a cselekmény. A robot a Chappie nevet kapja és a Yolandiban feléledő anyaösztön és egy gyerek fejlődési ütemében neveli Chappie-t. A másik oldalon azonban ott van Ninja, akinek csak a pénz és fogadott fia kiképzése lebeg a szeme előtt. Ez ad egy igazi családias oldalt a filmnek.
Továbbá ezáltal azt is megtapasztalhatjuk, hogy mennyire kegyetlen a világ és, hogy milyen nehéz benne felnőni. Na, de hol van ebben a cselekmény? Ott, hogy van nekünk egy Hugh Jackman-ünk, akinek a meglehetősen vicces nevű Szarvas projektje kukába került Deon remekül bevált ötlete mellett. Csak a kiugrási lehetőségre vár, hogy végre hadirobotjával gyilkolhasson. S, hogy ez sikerül neki? Mindenki győződjön meg róla a saját szemével!
Színészek közül a már korábban említett Ninjat és Yo-Landit emelném ki. Bár nekik ez az első filmes szereplésük mégis meglepően jól játszanak, mivel kvázi saját magukat alakítják. Ninja egy durva és nyers karaktert kapott, akinek csak a pénz és a gyilkolás körül forog minden gondolata. Yo-Landi pedig egy szerethető anya karaktert alakít, aki türelmesen és megértően nevelgeti a kis Chappie-t, ám ha kell bármikor tettre kész. Mellettük még Hugh Jackman, mint fő gonosz is kitűnik, akik szemlátomást élvezi a rossz fiú szerepét. Dev Patel az elszánt programozóként nem zavar sok vizet a szereplőgárdában, ahogy Sigourney Weaver sem, mivel az ő szerepe alig tesz hozzá valamit a sztorihoz.
A zenét is érdemes kiemelni. Meglepő, de Zimmer egy rendkívül epikus és pörgős zenéket komponált, ami a Die Antwoord meglehetősen szokatlan stílusú dalaival teljesen beleillik a rendező által teremtett történetbe.
A Chappie a gyermeteg stílusa miatt nyerte el a tetszésemet. És bár közel sem egy Discrit 9, de mégsem egy Elysium. Valahová a kettő közé tudnám elhelyezni. Az interneten javarészt lehúzzák, véleményem szerint jogtalanul. Bár tény, hogy nem egy kiemelkedő alkotás, ám mégis egy átlagnál jobb film, ami rendkívül sok mindent olvaszt magába, kezdve az akción át, a családi drámán, egészen a gengszter paródiáig. Emiatt a Chappiet egy kicsit őrült és szokatlan ám fogyasztható egésszé alakítva. Szokatlan, furcsa, de jó.