Nyakunkon az Oscar-gála és oldalunkon elkezdtük elemezgetni a jelölteket, hogy vajon mely alkotás érdemes az elismerésre. Eddig terítékre került a Birdman, a The Tale of Princess Kaguya és a Kódjátszma. Ezen a héten górcső alá vesszük a XX. század legelismertebb tudósáról készült művet, amely méltó tisztelgés a föld egyik legbriliánsabb elméje előtt. Íme A mindenség elmélete (2014).
Történet
Ez a megérdemelten elismert film Stephen Hawking éveit igyekszik bemutatni, alapját Jane Hawking „Travelling to Infinity: My Life with Stephen” című könyve adja. A tudós volt felesége ír egykori férjének életéről, megismerkedésükről, szeretett társának betegsége elleni küzdelméről és sikeréről. Mindezek ismerete mellett nem árt tudni néhány információt a méltán megbecsült fizikusról, hogy jobban megérthessük a művet.
Stephen Hawking angol fizikus 1942. január 8-án született az angliai Oxfordban Stephen William Hawking néven. Értelmiségi családban nevelkedett, anyja Isobel Hawking skót származású asszony volt és az első nők között volt, akiknek megadatott az egyetemen való tanulás lehetősége. Apja Frank Hawking kutatóorvos, szakterülete a trópusi betegségek voltak. A kis Hawking a kezdeti időkben nem volt túl jó tanuló, mondhatni elég rossz eredményei születtek, később jegyeit feljavítva felvételt nyert St. Albans középiskolájába. Meglepő módon érdemei itt sem voltak túl jók, ám az intézményen kívül rengeteg érdeklődést mutatott a csillagászat, a matematika és a fizika iránt. 17 évesen Oxfordban tanult, majd Camebridge-ben tervezte megszerezni a doktorit. Életében ekkor fordulat következett be. Az egyetemen tanulva mozdulatai ügyetlenebbek lettek, járása ingatag lett. Egészen addig mit sem törődött a jelenséggel, míg anyja kérésére ki nem vizsgáltatta magát. A kemény tesztek során kiderült, hogy Stephen ALS-ben, azaz amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. A betegség az idegrendszer mozgató sejtjeit pusztítja el így a tudatos mozgásért felelős izmok idővel teljesen elsorvadnak. Hawkingnak 2 évet jósoltak hátra ám a mai napig él együtt a kórral, ezzel őt jegyzik a leghosszabban túlélő egyénnek. A 70-es évektől napjainkig elismert tudósnak tartják számon. Sajnos életének mindkét házassága válságba futott. Első felesége Jane Wilde volt, akitől három gyermeke született, ám 1990-ben elváltak és Stephen hozzáment ápolójához Elaine Manson-höz. Ez a kapcsolat is kudarcba fulladt. Stephen Hawking nagyszerű elméjével a mai napig szolgálja a világot. A tudós idén ünnepelte 73. születésnapját.
A film kidolgozása
A mű két órás játékideje igyekszik bemutatni Hawking professzor éveit a egyetemi tanulmányoktól kezdve napjainkig. A korlátozott lehetőségek miatt természetesen az amúgy is mozgalmas életpályának csak a legfontosabb történései kerülnek ebben az esetben a vászonra. Ahogy néztem a művet egyre inkább világosabbá vált számomra, hogy nem egy életrajzot látok magam előtt, sokkal inkább nevezném ezt egyfajta emlékállításnak, mert korántsem teljes körű. A tudományos rész kap némi szerepet, de inkább érzéseket és sorsokat közvetít, mintsem munkásságot. Érthető is, hisz nem az a célja, hogy unalmas teóriákkal bombázzon minket, melynek hatására az elején elveszítenénk a fonalat. Ezzel együtt Stephen és Jane szerelmi szála sincs kidolgozva, ám a félreértések elkerülése végett mondanám, hogy nem is ez a lényeg. Tudósunk életét éppen eléggé megismerteti velünk, szenvedéseit mélyen érezteti, tehát elismerhetjük, hogy a film a kitűzött célt teljes mértékben eléri.
Ezek az üzenetek képileg és hangzásilag jutnak el hozzánk. Maga a mű is kis életképekkel kezdődik, lágy és nyugodt zenével társítva. Az egész alkotás ezekre épül. Zenés montázsok - melyek különböző élethelyzeteket, változásokat szeretnének közölni – hivatottak mesélni nekünk. Hallhatunk dialógusokat a filmben, habár nem ezek adják a történet lényegét. Viszonylag kevéssel találkozhatunk, ám ezek értelmesek és kidolgozottak. Ezekből gyúrták össze A mindenség elméletét az alkotók, létrehozva egy igen erős drámai hatással rendelkező alkotást. Ha leírhatnám az egészet egy hasonlattal, akkor olyan mintha látnánk egy zenés fotóalbumot apró kis kommentárokkal a képekhez. Így ez a fim megfelelő érzelmi töltettel van felruházva, melyből mindent átad. Struktúrájában nem hoz egyedit, hiszen ezt láttuk már egyes életdrámákban, ám a műfaj adta lehetőségeket a lehető legjobban aknázza ki.
Karakterek és színészi játék
Ebből a szempontból dicséret illeti mind a színész gárdát, mind a castingban részt vevő munkatársakat is. Az utóbbi Nina Gold nevéhez fűződik, aki szereplőválogatási munkájával sok alkotásnak segített fentebb jutni a ranglétrán. Ilyen például A király beszéde, A nyomorultak és a Prometheus. Választása ezúttal is bizonyította tehetségét, ugyanis Stephen szerepére a fiatal Eddie Redmayne-t jelölte ki, aki eddig nem mondhatott magának ilyen fontos szerepet, és most lehetőséget kapott a bizonyításra. A színészt a megszólalásig sikerült átváltoztatni a szerepére, mellyel tehetséges színészi játéka is rádob egy lapáttal. Eddie zseniálisan képes átadni mind az egészséges, mind a már beteg Hawking összes gesztusát, beszédét és jellemét. Főszereplő társával, Felicity Jones-szal együtt átütő erejű karakterfejlődést voltak képesek produkálni, és ezzel együtt kihangsúlyozták a helyzetek drámaiságát és fontosságát, segítve minket átérezni a bemutatott élethelyzeteket. Minden lényegi karaktermegformálás létjogosultsággal bír a filmben, ráadásul láthatjuk újra vásznon David Thewlis-t, akire ez a generáció a Harry Potter filmek Lupin professzoraként emlékszik, de olyan emlékezetes filmekben is tiszteletét tette, mint a Hét év Tibetben, vagy a Sárkányszív.
Idén februárban kiderül hát, hogy melyek azok az alkotások, akik megkaphatják a kis szobrocskát. Hogy A mindenség elmélete kapni fog-e díjat? Hát, azt majd meglátjuk mindenesetre több kategóriában is jelölték, így esélye van megkapni a legjobb filmért, a legjobb férfi és női főszerepért, a legjobb adaptált forgatókönyvért és a legjobb filmzenéért járó díjat. Hogy mit hoz a jövő hét, az még egyelőre titok, ám a jelöltek felé csak egy üzenetünk van: Hajrá!
