Mára már bizonyára sokan tudjátok, hogy a 2016-ra datált Amerika Kapitány 3. egy igencsak népszerű történetet, a Civil Wart (magyarul Polgárháború, hínnye) fogja bemutatni nekünk a vásznon. Azok kedvéért, akik nincsenek annyira otthon a képregények világában, összeállítottunk egy rövid összegzést, hogy miről is fog szólni (elvileg) a film. A 2006-ban indult, eredetileg 7 füzetből álló sorozatot Mark Millar írta, akinek több munkája is megjelent itthon magyarul a Polgárháború mellett: A Különítmény (Fumax), Újvilág X-Men (Semic), Rozsomák (Panini). Rajzolótársa Steve McNiven volt, az ő munkáit is felismerhetjük az Új Bosszú Angyalai: Őrszem kötetben. Na de nézzük miről is lenne szó!
Éééés felvétel, jó napot kívánok hölgyek urak, mi vagyunk az Új Harcosok és meg fogjuk ölni önöket! Igen, akár ezzel a mondattal is kezdhették volna, egy tévés forgatás közepébe csöppenünk ahol az Új Harcosok néven ismert fiatal szuperhősökből álló csapat (akkori tagjai Mikroba, Namorita, Éjkorbács, Gömbvillám – de szarul hangzanak így) élő adásban akar elpáholni pár szintén szuperképességekkel megáldott rosszfiút. Ám a dolog balul sül el, Nitro az egyik verőjelölt menekülés közben felrobbantja magát, megsemmisítve ezzel több épületsort és egy általános iskolát. Az áldozatok száma eléri a 600-at, köztük 60 gyermek is van. A köznép érthető okokból felháborodik, elvégre nem ez az első eset ahol ártatlanok veszítik életüket a nagy hősök és a főgenyák harca miatt. Az USA kormánya ezért bevezeti a Szuperhumán Regisztrációs Törvényt, miszerint az összes maszkos és nem maszkos jótevő a kormány szolgálatában áll, folyamatos kiképzésben vesznek részt és nem mellesleg fel kell fedniük kilétüket a világ előtt. Ez a drasztikus lépés óriási ellentéteket szül nemcsak az Avengers (nem, nem vagyok hajlandó magyarul leírni) tagjai között, de még a mutánsokat és az embereket is megosztja. Amerika Kapitány nem hajlandó megadni magát a kormány követelésének, Tony Stark vagyis Vasember azonban egyetért a döntéssel, sőt az elnök őt bízza meg a lázadó hősök elfogásával. Ezzel két táborra oszlanak kedvenc Angyalaink (bakker mégis leírtam): Amerika Kapitány vezetésével létrejön a Secret Avengers, tagjai többek között Fenegyerek, Luke Cage, Sólyom, Góliát, Herkules, Köpeny és Kard, míg Vasember oldalán áll Reed Richards, Hank Pym, Darázs, Ms. Marvel, Amazon, Őrszem és Pókember (őt szándékosan hagytam a végére). A lényeg nagyjából érthető, viszont aki szereti a meglepetéseket és csak a filmben szeretné megtudni mi fog történni vagy adj’ Isten elolvasná a képregényt, őt most megállítanám mert a következő sorokban kicsit spoileresebben fogok írni.
Térjünk vissza Pókemberre, aki a Kapitány és Vasember mellett az egyik kulcsfigura a sztoriban. Eleinte Tony pártját fogja, még arra is képes, hogy oly sok év után kamerák előtt levegye a maszkját, ettől pedig egy csapásra megváltozik az élete. Az egyik csata során azonban felbukkan Thor (pontosabban egy klón, amit Vasember tervezett), aki megöli Góliátot, ezzel gyökeresen megváltoztatva a többiek hozzáállását a háborúhoz. Pókember ezután szembeszegül Tonyval, ami kis híján a vesztét okozza. Végül a lázadók rátalálnak és immár velük harcol a későbbiekben.
Egy másik fontos momentum, hogy az ellenállás során letartóztatott hősöket a Negatív Zónába (egy másik univerzumba) zárták és amikor Amerika Kapitány megtudja ezt, természetesen kiszabadítja társait, ezzel megkezdődik a végső harc amit a regisztrációs törvény robbantott ki. Végül győznek a lázadók, velük együtt hiszünk abban, hogy véget ért a sok szenvedés és fájdalom, ám az utolsó pillanatban a Kapitány rádöbben mennyi kárt okoztak az embereknek és hirtelen megadja magát. Társainak egy része követi példáját, a többiek (pl.: Pókember, Luke Cage, Vasököl, Dr. Strange, Rozsomák) viszont titokban folytatják korábbi tevékenységüket. Tony Starkot kinevezik a S.H.I.E.L.D. elnökévé és társaival létrehozza a Mighty Avengers nevű hősalakulatot, de ez már egy másik történet, akárcsak Amerika Kapitány halála…
Összességében egy teljesen jó történetet kaptunk, ugyan nem váltja meg a világot és néha a rajzokkal volt kisebb-nagyobb problémám, de ettől függetlenül javaslom, hogy olvassátok el a mozifilm előtt, amire van 2 évetek ugyebár.
Ui: Pár hete napvilágra került ez a kép, vajon mire készül a Marvel?