Az Antikrisztus rottweilerjei ugatnak

A 666 lájk örömére

2016. június 22. - Ik4r0s

Múlt héten, vasárnap érkezett meg a 666. lájk a facebook oldalunkra és gondoltunk egy merészet, hogy szenteljünk ennek az alkalomnak egy kicsit nagyobb hypeot. Szerkesztőségen belül különböző javaslatok érkeztek, hogy miként állítsunk egy cikkben örök emléket ennek, aminek az lett a következménye,…

Szédülés (1958)

Filmek, melyeket szívesen újranéznél #2

Cikksorozatunkban először az 1942-es Casablancát vettük górcső alá. Ezúttal több mint egy évtizedet ugrunk az időben, és elővesszük az 50-es évek egyik meghatározó filmjét, amely történetében és látványában is sokakat elkápráztatott a mai napig. Terítéken a Szédülés (Vertigo, 1958).

Univerzumok között

Rick and Morty kritika

Ha megkérne valaki arra, hogy ajánljak neki a jelenleg futó animációs sorozatok közül egy igazán jó darabot, akkor véletlenül sem a Family Guyt mondanám, de még csak nem is A Simpson-családot, hanem jelen írás tárgyát, a 2013 óta az Adult Swimen vetített Rick and Mortyt. Sőt, tovább megyek: a Rick…

Zsírpárnából szikla - Központi hírszerzés

Egyre inkább meggyőződöm arról, hogy a jó vígjátékokból és főleg a jó akcióvígjátékokból kevés van. Ráadásul ezek legtöbbje valamiért egy és ugyanazon sémára épít: adott egy igazi megállíthatatlan vérprofi, aki puszta kézzel akár százakat öl meg, és mellé az ügyeletes balfék, aki általában…

Casablanca (1942)

Filmek, melyeket szívesen újranéznél #1

A klasszikus filmek közül sokakat még a mai napig emlegetünk legendás jeleneteik, dialógusaik, vagy épp egy részletükből kivett szállóige miatt. Vannak azonban olyan alkotások, melyek bár a saját idejükben nagy sikert értek el, mára valahogy kikoptak a köztudatból. Arra vállalkozunk, hogy…

A jóakarat vadászata

Good Will Hunting

Zsenialitás. Nehéz fogalom, mert ami az egyik embernek a géniusz, az a másik embernek csak egy antiszociális, viselkedésproblémás őrült. Nehéz sorsú fiatalok esetén pedig a dolog még bonyolultabb és összetettebb, hiszen ebben a korban az ember személyisége is sokkal sokkal törékenyebb. De mi a…

Ridley Scott 11. csapása

Exodus: Istenek és királyok

A Biblia; talán a világ legnagyobb bestsellere, mely korok és nemzedékek gondolkodását határozta meg Istenről, a világról és az emberi lét mibenlétéről. Két könyve közül az Ószövetség az, amelyik leginkább bővelkedik nagyszabású, véres és izgalmas momentumokban, mint amilyen Mózes élete is. Nem…

A tiszteletes, a bűnöző csaj és a vámpír

Mikor meghallottam, hogy a Preachert a tévére adaptálják, felkiáltottam: „Ezt el fogják rontani!”. Természetesen más szavakat használtam, de ez egy blog, nem irkálhatok azt, ami jól esik. Aztán meghallottam azt is, hogy Seth Rogen is benne van a dologban, akkor megint felkiáltottam. ,,Mit keres az a…

Pornó, bunyó, Los Angeles

Retró sármőrök nyomozásban

Jó vígjátékra égető szükség van...főleg jó akcióvígjátékra. Shane Blackről a műfajban klasszikusnak számító Halálos fegyver-filmek forgatókönyvírójáról pedig azt gondolnánk, hogy ha valaki, akkor ő aztán megadhatná a kedves mozinézőnek, ami néki jár. Ha pedig a produkcióhoz a csodálatos elméjű…

Azeroth életre kel

Warcraft: A kezdetek - kritika

Talán 10 éve hallhattunk először arról, hogy a Blizzard Entertainment a Warcraftból filmet szeretne készíteni. Azóta felkereste őket Uwe Boll - hála égnek - kevesebb, és Sam Raimi több sikerrel. Végül a rendezői székben David Bowie fia, Duncan Jones landolt, akinek az alapvető ötlete abban…

süti beállítások módosítása