Búcsú az Infinity Sagától

Búcsú az Infinity Sagától

2019. július 03. - V Lovegood

11 évre volt szüksége a Marvel moziuniverzumának ahhoz, hogy egy afgán barlangból meghódítsa a filmipart, és minden idők legnépszerűbb franchise-ai közé emelkedjen. A Marvel filmjei az évek alatt sikert sikerre halmoztak: amellett, hogy az MCU (Marvel Cinematic Universe) a mozikban a valaha volt legtöbb bevételt elérő filmsorozat lett, kritikailag is sikerült maga mögé utasítania a vetélytársait, nem utolsósorban pedig emberek millióinak szívét hódította meg világszerte, köztük olyanokét, akik sosem gondolták volna, hogy valaha is képregényhősökért fognak izgulni. Eljutottunk odáig, hogy amit egykor az átlag moziba járók számára a Star Wars, a Gyűrűk Ura, és a Harry Potter jelentett, annak szerepét most a Marvel szuperhősfilmjei töltik be. Na de miben áll a sorozat jelenlegi fölényes dominanciája?
mcu.jpg

Ez a cucc állatira ütős lehet

Ez a cucc állatira ütős lehet

Eufória pilotkritika

A Csernobil fényes diadalt aratott tengeren innen és túl. Most pedig itt a HBO legújabb ambiciózus vállalkozása, amiben ezúttal a múlt helyett, a jelenre fókuszálva kapunk egy hasonlóan aktuális és húsbavágó történetet. Főszerepben a Z-generáció problémáival és kihívásaival.foria.jpg

Játékháború és béke

Játékháború és béke

A Toy Story 4 stáblistája alatt elgondolkodtam valamin. A hihetetlen családot író-rendező Brad Bird szavai jutottak eszembe, akinek még tavaly szegezték azt a kérdést, hogy mégis miért kellett közel 14 évet várni Mr. Irdatlanék kalandjainak a folytatására. Bird válasza már önmagában egy igen fontos tanulságot tartalmazott, ugyanis a direktor válaszában mindössze annyit felelt, hogy semmiképp sem szeretett volna úgy folytatást készíteni, hogy közben nincs meg hozzá az a történet, amelyet valóban érdemes lenne elmesélni. toystory.jpg

A feleségem története-Sajtótájékoztató

A feleségem története-Sajtótájékoztató

Június 11-én a Vasúttörténeti Parkban tartotta forgatási sajtótájékoztatóját A feleségem története stábja. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről rendezője Füst Milán regényéből készít filmet, nemzetközi alkotóbrigáddal, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.dsc_0894.JPG

A hazugságok ára

A hazugságok ára

Az élet írja a legjobb sztorikat. Sokszor hallani ezt a bölcselkedést, és ha végigtekintünk a véráztatta és háború sújtotta, szenvedésekkel teli 20. század történetén, el kell ismerni, hogy van neki alapja. A mögöttünk hagyott évszázad számtalan történetet hagyott ránk hősökről és gonoszokról, bukásról és önfeláldozásról. A csernobili atomerőmű-baleset is egy ilyen történet, ami egy magához méltó feldolgozásért kiáltott.csernobil.jpg

Ez durvább, mint Csernobil

Ez durvább, mint Csernobil

Gamer percek 19. - Metro Exodus

Hosszú hat év telt el a legutolsó Metro játék óta, de idén végre eljött a következő felvonás, a Metro Exodus. A megjelenés azonban egyáltalán nem mondható gördülékenynek. Csupán hetekkel a megjelenési dátum előtt a kiadó egy olyan lépést tett, aminek a visszhangját azóta is hallani a játékosok körében. Nézzük mindezek ellenére hogy szerepelt e kultuszjáték legújabb darabja.metro-exodus-cover.jpg

A bohém rakétaember legendája

A bohém rakétaember legendája

Életrajzi filmet készíteni alapesetben piszkosan egyszerű feladatnak tűnik, elvégre a film történetének alapjai szinte már készen várnak arra, hogy a filmesek a maguk vízióját hozzáadva, tető alá hozzák azt. Persze, ha mindössze ennyiből állna egy igazán remek biopic elkészítése, akkor vajon miért nem találkozunk manapság olyan remekművekkel, mint amilyen a Rocketman?

rocketman2.jpg

Az 5 legalulértékeltebb videojáték adaptáció

Az 5 legalulértékeltebb videojáték adaptáció

Videojáték adaptációk…Sokunknak egy igazán ismerős szitokszó, hiszen Hollywood bármennyire is próbálkozik a videojátékok filmes adaptációival, az esetek 90 százalékában a stúdiók rendre belebuknak a dologba. Márpedig az álomgyár a rengeteg videojátékok alapján készült mozi mellett, már jó néhány olyan filmet is letett már az asztalra, amelyek, noha nem képezik feltétlenül a filmművészet legmagasabb fokát, mégis nyugodt szívvel hivatkozhatunk rájuk olyan korrekt iparos munkákként, amik minden gamer és nem gamer ember számára egyaránt képesek kellemes, netalántán maradandó kikapcsolódást nyújtani. vgs.png

Vár egy új élmény?

Vár egy új élmény?

Aladdin (2019) Kritika

Lassan egy évtizede már annak, hogy a Tim Burton dirigálta Alice csodaországban megnyitotta az utat a további élőszereplős Disney mesék előtt. Így csak idő kérdése volt, hogy vajon az ezeregyéjszaka meséin alapuló Aladdin, - amely egyébként a 90-es évek egyik legjobb Disney meséje Az oroszlánkirály mellett – vajon mikor kapja meg a maga „remakejét.” Remakeről beszélni viszont kissé talán erős túlzásnak hangzik, hiszen ilyenkor nagyjából mindent szóról-szóra mondanak fel újra. Azonban a legtöbb élőszereplősített Disney rajzfilmben, ahogy itt is, inkább afféle adaptációról beszélhetünk, ami jó pár helyen bizony nem csak hogy kiegészíti, de felül is múlja a rajzolt eredetijét.

17881.jpg

süti beállítások módosítása