Fegyverek, kezek, szegek, hullahegyek

Talpig fegyverben kritika

2020. március 09. - Johnnykiwi42

A Talpig fegyverben pont a legjobb korban érkezett meg a mozikba. Manapság, amikor szinte mindenki a média gátlástalanságán, az internetes trollok kontroll nélküli őrjöngésén, sőt általánosságban az emberi hülyeségen mérgelődik napi szinten, témafelvetését tekintve az említett film keresve sem találhatna jobb befogadó közeget korunk társadalmánál.

guns_akimbo.jpg

Miles egy átlagos, magát sikertelen lúzernek tartó srác. A munkahelyén egy érdektelen és ostoba játék programozásán dolgozik, otthonában pedig hasonlóan érdektelen, de valamivel talán bonyolultabb és összetettebb játékokkal játszik, közben pedig elvesztett barátnőjén jár az esze. A kitörést a szürke hétköznapokból egy kis fotelhősködés jelenti, amikor az internet legmélyebb bugyraiba ereszkedik, hogy az ottani trollokat hergelje. Egy napon viszont a legvadabb trollok, akik élőben közvetített fegyveres gladiátorharcok rendezésével foglalkoznak, megtalálják Milest, fegyvert szegeznek mindkét kezéhez, majd azzal engedik útjára, hogy ölje meg legjobb versenyzőjüket, Nixet.

A filmben innentől kezdve alig van megállás. Miles folyamatos menekülésre kényszerül, amit az internet népe a mozinézővel együtt élőben követ. A veszély soha nem szűnik meg, a következő sarkon bármikor betoppanhat Nix, a harcokat szervező Skizm vagy a rendőrség, hogy megkeserítse Miles életét. A tempó így szerencsére adott, a film pedig rövid, úgyhogy eseménytelenségre nem lehet panasz. Rengeteg más dologra viszont annál inkább.

guns_akimbo_2.jpg

A történet hiába pörög, ha rettenetesen kiszámítható. Aki életében három akciófilmnél többet látott, pontosan tudhatja legalább 20 percre előre, melyik cselekményszál hová fog kifutni. A tulajdonképpen százszor látott utakat bejáró karakterekben pedig sajnos nem sok érdekes van. A Daniel Radcliffe által játszott Miles azonosulható a csetlő-botló lúzerként, de belőle is csak a papucsára meg a kezéhez szögelt pisztolyokra fogunk emlékezni fél év múlva. Samara Weaving pedig hozza a kötelezőt a félőrült Nix szerepében, de tőle rövid karrierje ellenére is sokszor láttunk már jobbat. A többi mellékszereplőről pedig jobb nem beszélni, a főgonoszok például egytől-egyig értékelhetetlenül túlripacskodják a szerepüket, ezt pedig 2020-ban már az alkalmankénti önreflexió sem menti meg a szememben.

Az egész filmre az a legjellemzőbb, hogy rettenetesen ötletes akar lenni, de ebből csak az erőlködés érződik. A lassítások rosszul vannak használva, a viccesen fröccsenő vérben rejlő lehetőségeket is kimerítette már legalább tíz másik film. Mondanivalót tekintve az internet veszélyeinek bemutatásában, és a 21. századra kialakult, minden alantas igényt kiszolgáló médiavilág bemutatásában is rejlene lehetőség, de a film ebben a tekintetben is túl gyenge. Bátornak akar látszani, de az általa megfogalmazott kritikában ma már senkinek sincsen semmi új, ahogy formai eszközeiben sem. 

gunsakimbo3.jpg

A formai eszközökkel kapcsolatban egy dologra érdemes külön kitérni, nevezetesen az önreflexióra. Kétségtelenül érdekes és figyelemre méltó eszköz, de természetesen nem mindegy, hogyan van éppen használva. Ha ezen önreflexió ritkán felvetett problémákra mutat rá, esetleg valamiképpen a filmbeli karakterek épülését szolgálja, vagy egyszerűen csak szellemesen és igényesen van megírva, akkor remekül működő fogás lehet a forgatókönyvíró kezében. Azonban jelen esetben a fantáziátlan öldöklést mutogatják, amit azzal próbálnak az átlag fölé emelni, hogy néha megmutatják, hogy milyen primitív módon élvezkednek az emberek a fantáziátlan gyilkoláson. 

Ettől viszont a primitívség primitívség, a fantáziátlanság fantáziátlanság marad, ennek filmes eszközökkel történő puszta beismerése nem mentség, pláne nem hozza létre a szórakoztatás új minőségét. A Talpig fegyverben sajnálatos módon egy sok lehetőséget magában rejtő, de ezen lehetőségekkel élni többnyire képtelen alkotás lett csupán. Daniel Radcliffe és Samara Weaving azért megteszik, ami tőlük telik, számukra ezúton kívánok a jövőben ennél jobb lehetőségeket tudások csillogtatására.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3515511928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sodakita 2020.03.10. 09:32:49

Már látom, meg kell néznem.:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.03.10. 09:50:06

Az ilyen filmek általában sokkal jobbak szoktak lenni, mint amilyennek a hivatalból fanyalgó kritikusok lehúzzák őket... :)

saks 2020.03.10. 10:34:29

Ez a "kritika" is olyan, mint amit a filmről írsz: ezerszer olvastuk már. Egy olyan világban, ahol mindenhonnan tartalom ömlik, azon picsogni, hogy láttuk már ezt valahol, fölösleges karakterpocséklás. Írd azt, hogy neked nem tetszett, mert ....
Én pl. jól szórakoztam abban a másfél órában, amíg néztem. Sokkal nagyobb unalom és kínszenvedés volt Tarantino egekbe dicsért hollywoodi foseposza (kivéve az utolsó negyedórát) vagy Scorsese három és fél órásra húzott művészete, amiben ugyanazok a színészek ugyanazt játsszák el huszadszorra ugyanúgy.

ez is egy vélemény 2020.03.10. 11:00:12

Nincs benne holokauszt, meg agyonajnátozott hájpolt rendező se, aki elött kötelező leborulni, így biztos szar.
Mármint az index kritikusai szerint.

Lefordítom: Érdemes megnézni.

enrikokaruszo 2020.03.10. 11:45:14

prolicirkusz, igény van rá