Kirekesztett angyal a démon mögött

Animék, melyeken felnőttünk #16

2020. február 16. - Kondi_HUN

Az animés cikksorozatunk mai része kissé formabontó lesz, ugyanis egy olyan művet fogunk most elővenni, amely ugyan máig sem került be a magyar televíziók műsorkínálatába, mégis egy egész animerajongó generáció életét határozta meg. Így, vagy úgy, de a műfaj iránt érdeklődők nagy része biztos részese volt ennek a viszonylag rövid, brutalitásban bővelkedő, ugyanakkor drámai történetnek, melyet csak úgy ismerünk, hogy Elfen Lied.

wall.jpg

Egy mindentől távol eső kutatóközpontban járunk az éjszaka közepén. A csendet hirtelen nagy lárma és sikoltozás szakítja félbe. A laboratórium egyik eldugott cellájából kiszabadul egy fiatal női alak, megcsonkított holtesteket, és vérrel borított falakat hagyva maga mögött. A központ vezetője parancsba adja, hogy végezzenek az ismeretlen entitással, de egy balul sikerült fejlövést követően a lány a vízbe esik a szikláról. Megkezdődik a hajtóvadászat a testének megtalálására, amelyet az áramlat a partra sodort.

A parton aztán Kouta és Yuka sétájuk közben megtalálják a lányt meztelenül előbukkanni a tengerből. Az idegen látszólag megsérült és hatalmas trauma érte, amitől nem tudja, hogy épp hol van és mi történt vele, még a beszédet is elfelejtette, csak azt a bizonyos „Nyu” szócskát képes ismételgetni. Kouta-éknak megesik rajta a szívük, és befogadják „Nyu-t” magukhoz. Az aranyos, butuska és esetlen Nyu azonban borzalmas titkot tartogat szereplőink számára.

el.jpg

„In medias res”, bele is vágunk a történet közepébe, ahol láthattuk, hogy már rögtön az elején kérdésekbe ütközünk. Ki ez a női alak? A nyomában vér és emberi belsőségek, karok, lábak, torzók hevernek mindenütt. Miért ez a féktelen düh és gyilkolászási vágy? Hogyan képes erre, ha még a kisujját sem kell megmozdítania hozzá? Kinek fontos Ő, és miért? A sorozat 13 része folyamán erre mind választ fogunk kapni, csak legyen erőnk végignézni. Az anime megjelenésének idején 2004-et írtunk, tehát lassan belép a sorozat a 16. életévébe.

Így belegondolva akkortájt aligha találkoztam megrázóbb és drámaiabb művel, mint az Elfen Lied, igaz a magam részéről addig kevés hasonló sorozattal találkoztam, amely az emberek kegyetlenebb oldalát ilyen erősen ábrázolta volna. Az akkori, fiatal énemnek igen megrázó élménye volt ez a sorozat, így érthető talán, hogy sokáig nem is kívántam újraélni ezt az élményt. Felnőttebb fejjel természetesen ez már „más tészta”, ahogyan a filmipar is megváltozott, úgy az animeipar is ontotta ki magából a megrázóbbnál megrázóbb és véresebbnél véresebb horror adaptációkat és egész estés filmeket.

el2.jpg

Aki mai fejjel ül neki az Elfen Lied-nek, talán nem talál benne semmi rendkívülit, de próbáljuk meg egy kicsit „2004-es” szemmel tekinteni rá, és máris értelmet nyer a mondandóm. A sorozat történeti felépítésében semmi különleges nincs. A jelenben lévő történések szemléltetése kap nagyobb szerepet a sorozat elején, majd a szereplőink múltjára apróbb, majd hosszabb visszaemlékezésekkel kapunk utalásokat, míg a végén teljesen összeáll a fejünkben, hogy ki kicsoda valójában. Ezt a faja megvalósítást már egy csomó más anime is alkalmazta az Elfen Lied előtt (például a Blue Gender történetének felépítése is ilyen), és ez remek eszköz arra, hogy a múlt eseményeit kordában tartva egyre több és több kérdése merüljön fel a nézőnek a szereplőink kapcsán, és így alig várja, hogy megtudja, mi is az igazság.

A teljes történetet már a legelejétől kezdve hatalmas, sötét fellegek veszik körül, amelyek szépen lassan szakadoznak felfele. A sztori motorja mindenképp a szereplőkben, és a köztük lévő relációkban lapul meg, hiszen az egymásnak totálisan idegen karakterek között több a kötelék, mint azt az elején gondoltuk volna. Minden apró történés és emlékfoszlány a puzzle-nek egy darabját képezi, ami a végén áll össze egy nagy képpé. Természetesen kapunk egy alapvető expozíciót Kouta-val és Yuka-val kapcsolatban (legalább is ezt hiteti el az anime), de Lucy felbukkanása (merthogy így hívják a partra vetett idegen lányt) után minden a feje tetejére fordul. Kouta az addigra totálisan elfeledett múltjáról teljesen torz képet tartogat magában, amely egyáltalán nem fedi a valóságot, mert az igazság ennél sokkal szörnyűbb és megrázóbb. A fiú végül felfedezi valódi kapcsolatát Lucy-val, amelyre apróbb már a mű elején is találunk utalásokat.

el3.jpg

Az Elfen Lied jelenetei úgy hatnak egymásra, mint a mágnesek pozitív és negatív pólusai. A mi „Nyu-nk” felbukkanása, csetlő-botló és butuska magatartása sok vicces és könnyed pillanatot varázsol elénk a 13 rész alatt. A kicsit burleszk karakter hamar megszeretteti magát a nézővel, de ez mind csak eszköz arra, hogy a korábban a szereplő kapcsán felbukkant elég erősen feszült hangulatot oldja egy kicsit. Ha Nyu és jelenetei a mágnes pozitív oldala, akkor Lucy és az Ő szcénái a negatív oldal.

A meghasadt személyiség borzalmas énje egy fejben okozott trauma (akár egy véletlen balesetből származó kis fejütés) által nagyon könnyen előjön, és féktelen öldöklésbe kezd, nem kímélve senkit, aki az útjába áll. Ilyenkor a karakterdesign is megváltozik, hogy érzékeltesse Lucy melyik énje dominál éppen. Ezekkel az eszközökkel a sorozat mesterien képes összhangot teremteni, a fanservice-szel, romantikával és könnyed humorral átitatott jelenetek, valamint a horror, és a „guro” (egy brutalitásokkal, féktelen erőszakkal rendelkező animés műfaj, az angol „gore” megfelelője, ismertetőjele a sok csonkítás, az élvezetből történő gyilkolás és a rengeteg vér) részek között.

el4.jpg

Az anime adaptáció előfutára egy 2002-ben kiadott, és egészen 2005-ig futó, azonos című manga, amely 12 kötetet élt meg. Sajnos a történet nem kapott megfelelő folytatást, pedig az anime is és a manga is rengeteg kérdést hagyott maga után a nézőknek és az olvasóknak. Főként Lucy „fajának” eredete hagyott mélyebb érdeklődést. A „dicloniusok” (ahogyan Lucy is) egy génmutáció eredményei, koponyájukból szarvhoz hasonló kinövés türemkedik ki. Ugyan ők is emberek, de képességük a homo sapiens fölé emeli őket. A dicloniusok képesek magukból olyan rezgéseket kibocsátani, amelyekkel tárgyakat tudnak mozgatni, elvágni, szétszedni és széttörni, mintha megannyi extra kar törne elő belőlük. Természetesen jellemző, hogy az egyszerű ember rögtön a fegyvert és a hatalmat látja ebben, és igyekszik a saját hasznára fordítani. Azonban a dicloniusok úgy vélik, hogy a homo sapiensek ideje lejárt, a jövő az evolúcióé.

A mű nemcsak azt vázolja fel, hogy az ember milyen kicsinyesen és saját érdekében képes akár egész emberi életeket tönkre tenni, hanem ma is komoly társadalmi problémákat feszeget. A témák között elég erősen jelen van a társadalmi kirekesztés, a gyermeki agresszivitás és könyörtelenség, a pedofília, a szexuális erőszak és a negatív faji diszkrimináció is. Ezek a ma is létező problémák átszövik az egész sorozatot, és komolyan elgondolkoztatnak minket, hogy egy személyiség torzulása nem az egyénnel született tulajdonság. Az ember nem születik gyilkosnak, az őt körülvevő környezet és társadalom teszi azzá. Egymás elfogadását sajnos a mai napig képtelen volt teljesen az emberiség megtanulni, de ez lehet a kapu egy szebb, élhetőbb jövő felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7815476056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.