Én, Federico

Kultuszfilmekről kétezer karakterben #5 – Nyolc és 1/2

2018. február 02. - Szabó Zsolt Szilveszter

Értekezésünk tárgya a legsűrűbb, a filmművészet számára a legtöbb újítást hozó érában, az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig terjedő modernizmus korszakában, 1963-ban került bemutatásra, tehát 55 éve. Ha Federico Fellini Nyolc és 1/2 című filmjének megtekintéséhez kéne okostelefonokra…

A hentes, a k*rva és a félszemű

A filmet befejezve kettős érzések kavarogtak bennem, úgy gondoltam, volt, ami kifejezetten jól működött, azonban volt, ami kevésbé muzsikált jól a vásznon látott alkotásban. A kritikát ez a kettősség fogja meghatározni, így elsőként beszámolok a pozitívumokról, ezt követően pedig a negatívumokról.…

Kislányok a hatalom ellen

Animék, melyeken felnőttünk #6

Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed…

süti beállítások módosítása