Óriások árnyékában

Attack on Titan kritika (1-2. évad)

2017. július 23. - Illisz Balázs (Balus)

Az emberiség maradéka állandó rettegésben él az emberevő óriásoktól, és kénytelen falak mögé bújni a túlélés érdekében. Az utóbbi évek talán legnagyobb anime-szenzációja egy sötét, kegyetlen világot tár elénk. De vajon tényleg olyan kiemelkedő sorozat az Attack on Titan, mint amilyennek az online reakciók alapján tűnik, vagy a hype ismét elvette a nézők ítélőképességét?

colossal_titan.jpg

Eren Jaeger egész életét egy több emelet magas fal árnyékában töltötte. Bár a családja viszonylagos jólétben él és az anyja óva intette őt a falakon túl leselkedő veszélyektől, mindig is arra vágyott, hogy miután csatlakozik a hadsereg felderítő egységéhez, a saját szemével láthassa és felfedezhesse a kinti világot. A gyermekkori álmodozásnak azonban váratlanul vége szakad, amikor egy kolosszális méretű, megnyúzott emberre emlékeztető óriás nemes egyszerűséggel áttöri a falat és emberevő óriások hada özönlik be utána. Eren a barátaival, Arminnal és Mikasával éppen csak el tudnak menekülni a belső falak mögé, de így is végig kell néznie, amint az egyik óriás a szeme láttára felfalja az édesanyját. Az események hatására csak még erősebb lesz Eren eltökéltsége, hogy csatlakozzon a felderítő egységhez, de már egy új cél vezérli: az összes óriást el akarja pusztítani. Az óriások legyőzéséhez pedig a megoldás abban a pincében rejtőzhet, aminek a kulcsát Erennek adta az édesapja az eltűnése előtt.

Isayama Hajime mangája 2009 óta fut, és összesen 68 millió kötetet adtak el belőle Japánban és Amerikában. Készült már belőle több videojáték, regény és élőszereplős film. 2013-ban a Studio Wit egy 25 epizódos animét készített belőle, amihez idén tavasszal bemutatták a második évadot is (ezúttal csak 12 epizóddal), a harmadikat pedig már most beharangozták a jövő évre. A sorozat rövid időn belül egy világszintű internetes jelenséggé vált, sorra születtek róla a különböző mémek és egyéb tartalmak a közösségi oldalakon, és még olyan portálokon is cikkeztek róla, ahol egyébként nem szoktak animékkel foglalkozni (hasonló érdeklődést csak a 2015-ös One-Punch Man tudott azóta generálni).

Mi lehet az Attack on Titan titka, hogy még az animék iránt közömbös nézők tömegeit is képes volt megmozgatni? Az biztos, hogy a világ, amit bemutat, kellően egyedi. Egyfajta átmenetet képez a középkor és az ipari forradalom között, enyhe steampunk-beütéssel (ugyan az óriások elleni harcban még ágyúkat, kovás puskákat és speciális pengéket használnak, a katonák háromdimenziós manőverező felszerelése sűrített gázt tartalmazó palackokkal működik). De ami ennél is lényegesebb, hogy a sorozat remekül ért a hangulat megteremtéséhez. Ahogy a szereplők kénytelenek végignézni, amint az óriások megölik a bajtársaikat, mi magunk is átérezzük a helyzet kilátástalanságát és az egyenlőtlen erőviszonyokat. Ennek megfelelően az anime készítői nem spóroltak a vérrel és az erőszakos jelenetekkel sem, többször lehetünk szemtanúi annak, hogy az óriások olyan vehemenciával falják fel az embereket, mint ahogy az ember a vasárnapi ebédnél veti rá magát a sült csirkére.

Maga a történet ugyan tartogat fordulatokat, de itt-ott azért elég kiszámítható. Mindez nem is lenne nagy baj, a gondok ott kezdődnek, hogy az egészet agyonvágja a néhol pofátlan mértéket öltő időhúzás. Úgy kb. a negyedik epizódig gördülékenyen halad a cselekmény, onnantól kezdve viszont a sorozat felveszi a nyugdíjas-tempót (de most komolyan, Trost városának megtámadását bőven be lehetett volna mutatni max. 6 epizód leforgása alatt). Később se lesz jobb a helyzet: amikor a felderítő egység üldözőbe vesz egy különleges óriást, az egyik epizódban semmi más nem történik, minthogy hőseink lovagolnak az erdőben és kibeszélik az aktuális fejleményeket egymás között. A második évad javított ezen némileg, hiszen eleve kevesebb epizóddal gazdálkodhatott, de végül az is beleesett ebbe a csapdába.

Azt hinné az ember, hogy ha már a történet ilyen lassú mederben halad előre, akkor elég idő maradt a karakterek kibontására. De sajnos nem ez a helyzet, a legtöbben megmaradtak egyszerű sablonfiguráknak. Eren az egész sorozat folyamán ugyanaz a forrófejű, üvöltöző tinédzser marad, akinek az egész lénye kimerül abban, hogy „megölöm az összes óriást”, a bosszún kívül semmi más nem motiválja. Mikasa és Levi az ügyeletes badass szerepét töltik be, csak kár, hogy jellemet elfelejtettek írni nekik. Egyedül Jean és Armin mutat karakterfejlődést az egész első évadban, a másodikban pedig csak Ymir és Christa. Amúgy érdemes megemlíteni, hogy a mellékszereplők (pl. Hanji és Erwin) általában érdekesebbek, mint a főszereplők, de vagy a) messze nem kaptak annyi időt a képernyőn, hogy kibontakozzanak, vagy b) rövid úton feldobták a talpukat.

A grafika egyértelműen az anime erősségei közé tartozik. A harcjelenetek igazán látványosra sikerültek, a karakterdesign pedig földhözragadtabbnak, realisztikusabbnak mondható más japán animációkhoz képest (értsd: a szereplőknek nincs kistányér nagyságú szemük és a szivárvány minden színében pompázó hajuk). Bár azt meg kell hagyni, hogy az óriások néha elég röhejesen néznek ki, ami nem kicsit vesz vissza a félelmetességükből. Külön kiemelném még a soundtracket, ami sokat hozzátesz a már említett hangulat megalapozásához és kellően fel tudja tüzelni a nézőt is egy-egy harc előtt.

Összességében egyáltalán nem rossz darab az Attack on Titan, de én személy szerint egy kicsit megalapozatlannak tartom azt az óriási hype-ot, ami az utóbbi években kialakult a sorozat körül. Reméljük, hogy a jövőre érkező harmadik évad majd orvosolja az említett hiányosságokat. Az animékkel még csak most ismerkedő nézőknek tudom ajánlani, belépő sorozatnak ideális. A rutinosabbak is tehetnek vele egy próbát, ha még nem látták (bár ezt erősen kétlem), de csodát ne várjanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3312681751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asuka02 2017.07.24. 18:26:00

Számomra borzasztó nehéz volt megszokni a grafikát, eleinte ezért is ódzkodtam az animétől, de abban igazad van, hogy a karakterek végre tényleg emberiek, bár csak ábrázolásukban. Abban is igazad van, hogy nem lettek eléggé kidolgozva a karakterek, Eren pl. kifejezetten idegesítő, kicsit sem lehetett szeretni. Éppen emiatt a sorozat inkább a zene és a harcok miatt vált emlékezetessé, nem a karakterei miatt, a csapat tagjait már fel sem tudnám sorolni, talán Mikasa és Levi voltak érdekesebbek. A titánok meg nyomik, de szerintem ez tudatos koncepció, hogy kicsit se hasonlítsanak az emberekre. :D

Illisz Balázs (Balus) 2017.07.24. 19:58:44

@Asuka02: Azért így is bekerült egy-két emlékezetes arc a titánok közé. Az én kedvenceim a Freddie Mercury-titán (i.imgur.com/ZQ2jq6h.png), és a Mikulás-titán (i.imgur.com/nuNjhnO.jpg). :-D
süti beállítások módosítása