Reese Witherspoon vezeklése távoli tájakon

2015. március 23. - Kondi_HUN

Március 22-én ünnepelte 39. születésnapját Reese Witherspoon amerikai színésznő. Őróla el lehet mondani, hogy most jár életpályájának reneszánszán, szó ami szó kevés nagysikerű filmet tudhat a háta mögött, melyben fő-, vagy fontosabb mellékszerepet vállalt volna. Véleményem szerint 2005-ben A nyughatatlan című filmben láthatták a rajongók igazán fenomenálisat alakítani Joaquin Phoenix oldalán, ám 2014-re megtört a jég. Az év egyik legerősebb érzelmi töltetű életdrámájában volt alkalma bizonyítani tehetségét, amely nem más mint a Vadon című film.

1404934830-screen_shot_2014-07-09_at_12_10_32_pm.png

Történet

Cheryl (Reese Witherspoon) élete romokban hever. Egy sajnálatos esemény miatt teljesen összeomlott körülötte minden és gyenge lelkülete révén Ő maga is rásegít erre. Számára többé nincs kiút a kicsapongó, vad és vállalhatatlan létéből… Vagy mégis? Egy hirtelen ötlettől vezérelve útnak indul, hogy több mint 1000 mérföldet gyalogolva elérje úti célját, amely nem más, mint a megvilágosodás. Vajon sikerül véghezvinni ezt a nehéz feladatot? És mi késztette erre a hatalmas vállalkozásra?

wild.jpg

wild2.jpg

A film erőteljes, in medias res képsorokkal kezd, ahol láthatjuk a túrázó Cherylt meggyötörten és kínokkal teli. Az egész mű erre a túrázásra épül, gyakorlatilag a legtöbb jelenetet ebből a szakaszból láthatjuk. Maga az alkotás nem operál túl sok párbeszéddel, így kifejezetten a dialógusokra nem lehet kitérni. Az előforduló beszédhelyzetek mesélnek ugyan, ám a film a legtöbb információt képekkel és montázsokkal közvetíti felénk. De aki arra számít, hogy majdnem két órán keresztül egy nő keserves sétálását fogjuk látni, az nagyot téved. Főszereplőnket útja alatt kísértik bűnös múltjának egyes foszlányai, melyektől nem tud szabadulni. Ezek apró emlékfoltokként jelennek meg a szemünk előtt folyton folyvást megszakítva a cselekményt, és a film végére szépen, lassan kirajzolják elénk az egész történetet, valamint kérdéseinkre maradéktalanul választ adnak. Ezzel az eszközzel ugrálunk az időben megismerve Cheryl múltját és jelenét valamint azt, hogyan keresi életének értelmét a vezeklésén keresztül. A film nagyon ügyel arra, hogy a néző ne vesszen el a történet idejében, mert folyamatosan informál az eltelt időről és a hősnő eddig megtett útjáról. A nem lineális történetvezetés sikeres megalkotásának tanúi lehetünk.

wild3.jpg

Színészi játék és látványvilág

Cheryl, a városi lány útja folyamán sok emberrel találkozik, akik így vagy úgy, de mindig segítő kezet tudnak nyújtani neki, hogy enyhíthesse szenvedését. A filmben játszó színészek egytől egyig zseniálisak és az alakítások olyan természetesnek hatnak, mintha mi magunk is részesei lennénk a történetnek. Ezért lesz teljesen hiteles minden mozdulat és minden esemény. Reese Witherspoon játéka messze felülmúlja az eddigi eredményeit. Végre sikerült kilépnie a hétvégi gyengécske komédiák árnyékából és felfedni drámai készségeit. Maguk a jelenetek (amelyek főszereplőnket érintik) nagyon erős érzelmi töltöttséggel vannak felruházva. A színésznő karaktere kezdetben nagyon gyenge, semmit nem tud a vándorló életmódról és folyamatosan csak a feladáson gondolkodik, ám a sztori végére jelleme akaratával együtt szépen lassan egyre erősebbé válik. Az érzelmek, a gondolatok teljes mértékben átérezhetőek, segítve ezzel a könnyebb azonosulást. A főszereplő kicsapongó életének vezekléseként keresi a választ saját kérdéseire és kutatja életének értelmét. Szenvedései, öröme és megkönnyebbülése tisztán érezhető a mű megtekintése során és a színészi teljesítmény mellett az apróbb kellékek is ennek segítségére válnak, említeném itt például Witherspoon sminkjét, amely teljesen beleillik az adott szituációba.

wild4.jpg

wild5.jpg

Maga a látványvilág is érdemel pár szót. Az operatőri munka minden szemszögből igényes, beleértve a természeti és civilizált képeket egyaránt. Maguk a nagyvárosi jelenetek látványa közeli, szűkös és párbeszédes formába öntöttek, a természeti képeknél ezzel ellentétben a totálok kerülnek előtérbe Cheryl monológjaival együtt. Így állítja szembe legjobban a városi forgatag zsúfoltságát és közvetlenségét a vadon nyílt, magányos, természetes és monumentális képével, amit – hozzátenném – zeneileg a country stílus tesz még hangulatosabbá. A gigantikus tájak gyönyörűen be vannak mutatva, megfigyelhetjük minden szegletüket és egy kicsit betekintést is nyerhetünk az élővilágba is. A stáb kitartó munkája megérte a belé fektetett energiát, ugyanis a megfelelő hangulatot sikeresen érzékelteti maga körül.

wild6.jpg

wild7.jpg

Üzenet

Cheryl karaktere példaként szolgálhat mindegyikünk számára. Ő az az ember aki felismerve saját hibáit felveszi a kesztyűt az élet nehézségeivel. Útját saját bűnei vezekléseként éli meg, elfogadva azt, hogy mindezt meg kell tennie annak érdekében, hogy múltját lezárhassa. A film nem egy légből kapott életeseményt mutat be. Mi nézők a mű megtekintése közben rájöhetünk arra, hogy a főhősnő motivációi igenis valóságosak és átérezhetőek, döntései teljes egészében életszerűek és megérthetőek. Számomra azt az üzenetet hordozza, hogy legyen bármilyen kemény is az élet, nekünk embereknek mindig tudni kell választani utat magunknak. Folyton folyvást megpróbáltatások elé állítanak minket, de rajtunk áll a döntés, hogy elfogadjuk és legyűrjük a nehézségeket, vagy gyáván megfutamodunk tőlük. A változásra mindig van lehetőség, és ez pusztán akarat kérdése, amely ha elég erős, akkor legyőz minden akadályt. Isten éltesse sokáig Reese Witherspoont!

wild8.jpg

 

wild9.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr207293221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.