Amerika meztelen hátsója

Who is America? - évadkritika

2018. szeptember 04. - Gueth Ádám (Filmnomád)

"A szabadok földje és a bátrak hazája." Így áll az USA himnuszának lelkesítő soraiban. Az amerikai öntudatosság pilléreit azóta számos tényező döntögette: a vietnami háborútól egészen a Donald Trump megválasztása okozta sokkig. Most pedig Sacha Baron Cohen igyekszik minden eddiginél torzabb tükörben…

Szerelem vs hagyomány

Az idealisztikus elképzelésekben két személy között zajlik a szerelem, külvilág vagy körülmények nélkül. A szerepek minimálisak, egyaránt szeretett és szerető mindkét fél, és ha eléggé erős ez az érzés, akkor végül megvalósul a kapcsolat. Problémák persze mindig lehetnek és vannak is, de ha egy…

Határtalan köcsögözés

Sokkal több, mint testőr - kritika

Napjaink közgondolkodását a nemi szerepekről szinte minden médium, illetve művészeti ág igyekszik valamilyen szinten formálni, vagy legalábbis választ kínálni azokra a kérdésekre, melyek az identitások körül felmerülnek. Ennek köszönhetően több releváns válasz is létezhet arra, hogy mitől tekintünk…

A musicalek zuhanóbombázója

Pappa Pia - kritika

A magyar film történelme során megjárta már a mennyet (pl. a Kontrollal) és a poklot is (Álom.net). Az utóbbi időszakban viszont mintha felszálló ágat mutatna, és sorra érkeznek az akár világszinten is versenyképes, színvonalas hazai produkciók. A nemzetközileg elismert rendező,…

Igazából szerelem spanyol módra

Hóesés Barcelonában kritika

Karácsony környékén mindig befut néhány olyan film a mozikba, amik arra hivatottak, hogy kielégítsék azon nézők igényeit, akik valami romantikus komédiát szeretnének nézni, de már kívülről fújják az Igazából szerelemet. Az egyik ilyen filmet idén Spanyolország szállította nekünk.

Zsírpárnából szikla - Központi hírszerzés

Egyre inkább meggyőződöm arról, hogy a jó vígjátékokból és főleg a jó akcióvígjátékokból kevés van. Ráadásul ezek legtöbbje valamiért egy és ugyanazon sémára épít: adott egy igazi megállíthatatlan vérprofi, aki puszta kézzel akár százakat öl meg, és mellé az ügyeletes balfék, aki általában…

Könnyed kémvígjáték á la Guy Ritchie

Az U.N.C.L.E. embere

Guy Ritchie brit rendező ironikus, már-már túlpörgetett komikumú (ám paródiává nem váló) gengszterfilmjeivel kezdte pályafutását. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső remek darab, csúcsra járatva a gengszter műfajban meghatározó véletlen motívumát, a Blöff pedig az előző társfilmje, csiszolva…

Hét gonosz ex, három különálló médium

Filmes gyorstalpaló a médiumok kapcsolódásáról a Scott Pilgrim a világ ellen alapján

A nemrég debütáló Warcraft: A kezdetek a korábban nem túl sikeres videojátékfilmek legújabb darabja. Megjelenésével fölmerült a kérdés, hogy vajon újjáéleszti-e a sajnos eleve nem túl erőteljesen bemutatkozó műfajt. Kritikánkból is kitűnik, hogy bár szórakoztató film, mégsem igazán hű sem a játék…

Ben Stiller nézése és járása - Zoolander 2

Kék Acél újra divatot diktál

A Ben Stiller által alakított és rendezett Zoolander igazi antitézise a divat fogalmának. Nézésével és járásával már Kis Grófó előtt is hódított. Legyünk őszinték; Ben Stiller-ről vagy Owen Wilson-ról minden az eszünkbe jut, csak épp az nem, hogy valóban vonzó megjelenésűek lennének. De talán pont…

Mi rejlik a díszlet mögött?

Emlékszünk még a hollywoodi kosztümös kalandfilmekre vagy a nagysikerű szandál és kard témájú művekre, melyek szüleink fiatalkorát határozták meg? Természetesen egyeseknek jelentenek valamit ezek a szavak, másoknak viszont semmit. Tény és való, hogy a mai filmeket össze sem lehet hasonlítani a 60…

süti beállítások módosítása