Esernyővel felvértezett időutazó szuperhősök

Esernyő Akadémia 1. és 2. évad kritika

2020. augusztus 07. - Ik4r0s

Még a múlt hónap elején téma volt a szerkesztőségben, hogy ki ír az Esernyő Akadémiáról. Abban egyetértettünk, hogy valakinek az eddig megjelent képregényekről is kell hoznia a kritikát, a sorozatot pedig végül én vállaltam be. Körülbelül másfél hét alatt le is daráltam az első és a második szezont,…

Figyeljék a kezemet, mert csalok!

Magic for Humans kritika

A bűvész kimegy a színpadra, meghajol, leveszi a kalapját és előhúz belőle egy nyulat. A közönség tapsol, álmélkodik. Egyeseknek szája percekig tátva marad, míg mások cinikusan nevetnek. A teremből kifelé tolongva mindenki azon tanakodik, hogy csinálta? Persze, hogy nem igazi varázslat, hanem trükk.…

Hallottál már a démonokat gyilkoló apácákról?

Warrior Nun 1. évad

Körülbelül egy hónapja jelent meg a Warrior Nun előzetes, amire egyszerre felkaptam a fejemet. Maga az ötlet ugyan a klasszikusnak mondható pokoli teremtmények elleni küzdelemről szól, viszont ezúttal annyit csavartak a történeten, hogy apácák küldenek Lucifer lényei ellen. A sorozatra nem csak a…

Egy különös kisváros vérszívó űrwesternje

Showrunnerek, akikre érdemes figyelni #4

A nézők jó pár éve egyáltalán nem panaszkodhatnak amiatt, hogy a sorozatok sablonosak lennének. Mindenki meg tudja találni a maga kedvére való szériát és ennek tetejébe - nagy valószínűséggel - valami egyedit fog kapni. Ez pedig nagyrészt az adott showrunner-nek köszönhető. Az ő látásmódját,…

A kérdés nem a hol, hanem a mikor

Dark sorozatkritika

Sose felejtem, hogy 2017-ben az összes sorozatragjongó szinte egy emberként kapta fel a fejét, amikor megjelent a Dark első trailere. Legtöbben a német Stranger Things-nek hitték a sorozatot, ami akkor már a második évadjánél tartott. De nagyobbet nem is tévedhettek volna, ugyanis Baran bo Odar…

A maffia mítosz lerombolása

Showrunnerek, akikre érdemes figyelni #3

Az írás címéből egyértelmű, hogy a harmadik részéhez érkeztünk annak a cikksorozatnak, amely a sorozatkészítőket helyezi középpontba. A korábbi ígérettel ellentétben most csak egy emberről lesz szó, aki viszont maximálisan megérdemli, hogy egyedül álljon a reflektorfényben. Ő nem más, mint komor…

Vissza a sorozatra #1

Ezeket néztük az utóbbi időben

A sorozat szerető ember manapság bőség zavarában szenved. Ennek következtében a Kritizátor csapatában is vannak, akik le vannak maradva. Hé! Talán geekek vagyunk, de életünk nekünk is van. Aztán beköszönnek olyan időszakok, mikor ráébredünk, hogy valahol még nem láttuk azt, mikor Bobby kilép a…

A motoros Hamlet és az emberevő pszichiáter

Showrunnerek, akikre érdemes figyelni #2

Folytassuk cikksorozatunkat, amelyben a kreatív, tehetséges, sokoldalú szerzőket vesszük alapul, valamint a munkáikat, amelyek a popkultúra kiemelkedő képviselői. A cikksorozat első részét itt találjátok, amelyben a showrunner fogalma is tisztázásra került. A legutóbbi cikkel ellentétben most csak…

Nem könnyű az élet az átfagyott világban robogó vonaton

Így látjuk a Snowpiercer-t két rész után

2013-ban a Snowpiercerrel az egész világ megismerte Bong Joon-ho nevét. A dél-koreai direktor azóta elkészítette a Netflix-nek elkészítette Okja című filmjét, majd visszatért hazájába, hogy levezényelje az Élősködőket, amivel az Aranypálmát és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is kiérdemelte a…

Egy éve ért véget a Trónok harca

Szakítsunk fel sok begyógyult sebet!

Napra pontosan egy éve ért véget minden idők egyik legsikeresebb, leghypeoltabb sorozata. Viszont, amikor elhagytuk Westeros földjét, úgy tűnt, hogy sokan finoman szólva elégedetlenek a befejezéssel. Mai napig, ha  megkérdezünk valakit, aki látta a finálét, dühösen, csalódottan nyilatkozik róla. Mi…

süti beállítások módosítása