Pokoljárás

Hellboy (2019) kritika

2019. április 13. - Illisz Balázs (Balus)

Ahogy egyre több és több szuperhősös film készül, várható volt, hogy idővel megjelennek az olyan darabok, amik az érettebb, felnőtt közönséget célozzák meg. A Logan és a Deadpool már megtették az első lépéseket a megfelelő irányba. Az új Hellboy képében pedig most született egy elrettentő példa is.

Különc-karnevál

Négy sorozatajánló egy ülésben #2

Ironikus, de mögöttes és témareflexív is, hogy cikksorozatunk sorozatokat szed össze négy fős csokrokba gyűjtve. (Az első rész itt.) Nézzük hát, miből élünk ezúttal; újabb négy szórakoztató sorozat, amiknek helyenként esztétikai tétjeik is vannak.

Összefolyó opuszok

Bosszúállók: Végtelen háború - kritika

Az a fajta intenzív és sikeres brandépítés, illetve trendteremtés, amit a Marvel csinált az elmúlt 10 évben a 2008-as Vasember óta, példátlan volt eddig a filmtörténelemben. Próbálkozások voltak, a Star Trek a hatvanas évek közepétől fogva folyamatosan új produktumokat termelt ki, létrehozott egy…

A Marvel univerzum fekete báránya

A Marvel Univerzum új filmjének főszereplőjét már láthattuk egy korábbi darabban, azonban hasonlóan Pókemberhez, most ő is önálló, egész estés mozifilmet kapott. Lássuk hát, hogy muzsikál. Azonban mielőtt belekezdenél arra figyelj, hogy az első bekezdés spoilereket tartalmaz(!). Tehát ha még nem…

Töltőtollal az élőhalottak ellen

Nyugat+Zombik kritika

Száztíz éve jelent meg a Nyugat első száma. Az 1908 és 1941 között futó folyóirat kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar irodalomban, olyan írók és költők pályafutását elindítva, mint Ady, Babits, Karinthy és Kosztolányi. De valószínűleg még ők sem gondolták volna, hogy 2017-ben egy képregény…

Képregényben is közeleg a tél

Trónok harca - képregényajánló

George R. R. Martin A tűz és jég dala regényciklusának, majd az ezekből készült HBO-sorozatnak, a Trónok harcának elképesztő sikere után nem olyan meglepő, hogy megszületett a történet képregény-feldolgozása, amelynek első száma a Szukits Kiadó gondozásában már magyar nyelven is olvasható.

Az álSuperman és a fura Batman

DC Comics 1. - Képregény zanza #1

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a történetmesélés aranykorát éljük. A filmek elárasztják a mozikat, a sorozatok a televíziók képernyőit, és a képregényes piac is tobzódik jobbnál jobb címekben. Vagyis, valóban tobzódik? Nem csoda egyébként, ha ilyen kínálat mellett az ember azt…

Egy önéletrajzi Batman történet

Dark Knight: A true Batman Story

Azt mondták neki, hogy csukja be a szemét, mert meg fogják ölni. 1993 egyik hűvös estéjén Paul Dini hazafelé tart. A húszas éveiben járó férfi, aki éppen a nagysikerű Batman animációs sorozaton dolgozik, egy randevúról tart hazafelé, mikor feltűnik előtte két férfi. Elsőre csak viccelődnek vele,…

Az álomgyári alapanyagok - Képregény kritika zanzásítva #6

Az ma már csak a kisgyerekeknek meglepő, hogy a képregények nem csupán szuperhősökből, meg neccharisnyás igazságosztókból állnak. Arról nem is beszélve, hogy míg a mozifilmeseket lefoglalják a szuperhősök világa, addig a tévések könnyedén odanyúlnak a más jellegű…