Képzelet és pedagógia

2018. június 21. - HÁZ

Tóth Csaba politológus izgalmas kísérlete 2016-ban kezdődött. A sci-fi politológiája című könyv olyan ismeretterjesztő alkotás, amely tudományos-fantasztikus világok (könyvek és filmek) társadalmi és politikai rendszereit kívánta elemezni. A koncepció egyszerű, ám zseniális, ugyanis egyszerre…

Mi így láttuk az idei évet

Év végi gigaösszefoglaló #2

Folytatjuk év végi összefoglalónkat, mert bizony mindannyiunknak voltak kedvenceink. Ezúttal újabb 5 szerzőnk gyűjtötte össze kedvenceit, hogy bebizonyítsa azt, miszerint bár filmek terén kicsit szegényebb évet zártunk, mégis akadtak kihagyhatatlan alkotások. Év végi összefoglalónk második része…

Az Erő visszatért a messzi-messzi galaxisba

Star Wars: Az utolsó Jedik kritika - Oscarra várva #6 IV. évad

Két évvel ezelőtt megnézhettük, hogy milyen jövőt szán a Disney a Star Wars franchise-nak. Az ébredő Erő jött, látott, és győzött, de nem nyerte el mindenkinek a tetszését maradéktalanul. Vajon a most bemutatásra kerülő nyolcadik epizód kiköszörüli a csorbát, és végre kapunk egy olyan filmet, ami…

Környezettanulmányok

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban

Amikor megnézünk egy filmet, sorozatot, vagy elolvasunk egy regényt, képregényt, általában a cselekményre összpontosítunk és nem is nagyon figyelünk a történet keretét meghatározó társadalmi berendezkedésre. Kivéve persze, ha a cselekmény éppen a fennálló hatalom ellen irányul. Mindig így van ez, ha…

Nyugodj békében, Hercegnő!

Carrie Fisher (1956-2016)

,,A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az erővel. Ne gyászold őket! Ne fogóddz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet, és az a kapzsiság ikertestvére." Yoda mester e szavakat intézte Anakin Skywalkerhez, amikor az ifjú Jedi szerelme halálát látta…

A Star Wars világ új oldala

Zsivány Egyes - Rogue One

Végre megérkezett a sokak által várt Zsivány Egyes, az új Csillagok háborúja film. Ezúttal nem a széria részeként, hanem mint egyedülálló történet próbál beilleszkedni és megállni a helyét egy sokak életét meghatározó science- fantasy világban. A Star Wars univerzumban központi szerepet játszanak az…

A gyermekkor visszatér

Star Wars VII.: Az Ébredő Erő kritika

Kevés olyan jelenség van a filmtörténelemben, mint a Star Wars. Lehet vitatkozni a filmek minőségein (főleg az előzményén), de tagadhatatlan, hogy kevés olyan dolog létezik, amelyen generációk nőttek fel. Személyes példaként tudnám említeni saját apámat, de akár néhány volt tanáromat is. Kicsiként…

Régebben, mint réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

Gamer percek - 2. Star Wars: Knights of the Old Republic I-II.

Pontosabban 3000 évvel a filmek előtt voltak jelentős események a Star Wars univerzumában, ami a történelem megkurtítása után hivatalosan már nem tartozik az univerzumhoz. De nézzük is milyen két, a Star Wars világ lényegét legjobban megfogó, illetve átdolgozó régi, de fantasztikus RPG a Knighs of…

Még Vader nagyúrnak is van szíve - Star Wars VI. - A jedi visszatér

Road to the Force Awakens VII.

Ifjúkoromban azon gyermekek közé tartoztam, akiknek nagyobb sokkot okozott az, hogy Darth Vader Luke Skywalker apja, minthogy a Mikulás nem létezik (upsz). Mikor legelőször láttam A Birodalom visszavágot, elementáris és megrázó meglepetésként hatott rám a fordulat, így A jedi visszatér hozott…

Egy különleges szerelem – Star Wars II. – A klónok támadása

Road to The Force Awakens V.

Sokak szerint A klónok támadása a Star Wars saga leggyengébb darabja. Vajon a túlbonyolított cselekmény, a rossz színészek vagy az erőltetett szerelmi szál miatt? Az tény, hogy Jango Fett menő, de még ő sem javít a filmen.