A szuperhősöknek meg kell halniuk

The Boys 1. évad - kritika

2019. augusztus 17. - Mikro

Milyen lenne, hogy miközben kétségbeesetten kiabálsz segítségért, mert ujjaid éppen csak tartanak a felhőkarcoló szélén, megjelenik Superman. Nagy palást, széles mosoly, a remény teljes szimboluma. Aztán rádnéz, és annyit mond: „Dögölj meg!”, majd ellöki a kezed a párkánytól. Na ilyen sorozat a The Boys.the_boys_6.jpg

Batman 1939 óta püfföli a bűnözőket, Pókember 1969-ben mászott először falra. Ennyi idő elteltével számos olyan dolog felmerült, amivel (hozzá teszem természetesen) nem foglalkoztak feltétlen az írók. A hősök színesek, mosolyognak, megmentik az embereket, és ennyi. Na persze nem Garth Ennis számára. Ennis leghíresebb munkája, a Preacher előrevetíti, hogy nem ez a pali lesz az, akitől egy klasszikus Superman sztorit kapunk. A 2006-ban debütált The Boys nem is szuperhősöket tesz meg a főszereplőjének, hanem teljesen átlagos embereket. Elmondása szerint ez az év olyan táptalaj volt a sztori számára, mikor szeretett volna a vállalati korrupcióról írni a kormányon belül, és arról, hogy az hogyan hat az átlagemberre. Egy olyan időszak, mikor Bush És Cheney hatalmon voltak Amerikában, az Iraki háború eseményei pedig forrásponthoz érkeztek. Akik annyira nem lennének otthon az ottani politikában, és a két említett úriember munkásságával, azoknak erősen ajánlom a Vice című filmet. Magát az adaptációt ugyanaz a csapat alkotta meg, akik a fent említett Preacher, vagyis magyarul Prédikátor című remeket is a képernyőre vitték. Azok, akik kicsit sem ismeri Garth Ennis ezen alkotásait, vagy a Punisher sztorijában való kilenc évnyi munkásságát, azok rettentően meg fognak lepődni.

the_boys_1.jpgBár a sztori valóban 2006-ban indult, cseppet sem lehetne egy ilyen képregényt aktuálisabban adaptálni, mint most, mikor a csapból sem folyik más, csak a szuperhősök. Vagyis persze ezek folytak azokban az években is, de csak a rajzolt lapokon, amikkel nem törődött senki, főleg itt Európa közepén. Akkoriban Batman meg Pókember a tízéves unokaöcsik szórakozása volt. Persze, volt egy két filmes adaptáció, tudtuk mik azok a szuperhősök, de nem botlottunk bele minden hétköznap. Meg a fene vágta, hogy mi fán teremnek a Bosszúállók, meg a Deadpool. Na, azért az utóbbi már elég vagány volt nem? Hogy van-e létjogosultsága ennyi szuperhős celluloidnak, vagy azoknak van igaza, akiknek már a könyökükön jönnek ki a sztreccsgatyás igazságosztók, és már itt aztán tényleg nem lehet újat mondani, és meg sem nézik a következő filmet, biztos szar lesz, azt nehéz eldönteni. Én ezeken a rajzolt szövegbuborékokon nőttem fel, nekem kánaán van. Nem, mintha nem abban a világban élnénk, ahol pár ezer forintos Netflix előfizetésen nem lehet annyi tartalmat fogyasztani, hogy napi 24 órás ébrenlétre ne maradjon még egy tucat film és sorozat. Viszont azt elismerem én is, hogy a szuperhős biznisz sosem ment ekkorát a vásznon, vagy a képernyőn. Lehet újat mondani? Lehet, de azt elmondták már abban a bizonyos 2006-os évben. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy cseppet is megkopott volna.

the_boys_2.jpgA sztori a következő. Az embereknek nem kell félniük, mert a The Seven elnevezésű szuperhőscsapat őrzi a nyugalmuk és békéjük. A mi hősünk, Hughie Cambell éli a kis nyugodt életét, dolgozik az elektronikai boltban, meg próbál fizetésemelést kérni a főnökétől, de majd egy másik nap, mert nincs jókedvében. De semmi gond, ott van a csinos és kedves barátnője Robin. Robin megértő és szerelmes, és éppen szóba jön az összeköltözés is, miközben az utcán állnak és andalogva néznek egymás szemébe, mikor is A-Train, a szupergyos szuperhős átfut a nőn. Úgy, ahogy mondom. Szegény Robinból talán csak a gerincét lehet azonosítani, és nem élek semmiféle metaforával vagy ilyesmi, tényleg csupán azt láttam belőle, meg egy hatalmas vérfelhőt. Ezen a ponton lehet sejteni, amit én a sorozatot nézve már biztosan tudtam, hogy itt nagyon elfér az a bizonyos tizennyolcas karika. Hughie másodpercek alatt elcseszett életében aztán nagyon gyorsan feltűnik a megkeseredettség és búvalbaszottság mintapéldánya, Billy Butcher, aki felajánlja neki a bosszú lehetőségét.the_boys_3.jpgAz biztos, hogy a The Boys tele van olyan jelenettel az első évada során, mikor kényelmetlenül feszengesz a foteledben és kínosan mosolyogsz a melletted ülőre, ha te választottad esti kikapcsolódásnak a sorozatot. Az Amazon Prime egyszerre dobta ki mind a nyolc részt, ezért mondhatnám azt is, hogy tökéletes egy hétvégi darára, de valahogy nem éreztem azt a filmszerűséget, amit például a Netflix sorozatainál éreztem. És talán már most leszögezhetem, hogy ez volt az egyetlen bajom a sorozattal. Nehéz fogást találnom rajta, mert bár tudtam a képregény eredetiről, de sosem jutottam el odáig igazán, hogy el is olvassam. Ezt már bánom, mert nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen lett azzal összehasonlítva az adaptáció. Ugyanakkor viszont teljesen új volt számomra a sztori, és így egy percig sem unatkoztam. Az igazság az, mikor úgy éreztem volna, hogy jön egy üresjárat rész, mindig történt valami izgalmas, ami miatt nézni kellett tovább. Sajnos az évad végi cliffhanger is ilyen lett. Kicsit felemás érzésem volt, hasonló jellegű, mint anno a Titans első évadának végén, hogy oké ez tök jó, de mi lesz most? Inkább olyan félévadzáró szaga volt az egésznek, de ez cseppet se tántorítson el senkit.

the_boys_4.jpgAzt viszont érdemes tudni, hogy a The Boys nem tipikus szuperhős sorozat. Nincsenek látványos akciók és repkedő köpenyesek. Na jó, elvétve vannak, és a cgi is rendben van azokon a pontokon teljes mértékben, de itt nem lesznek epikus csaták, meg űrbéli gigajelenetek. Nem, ez a nyomorult, megkeseredett átlagemberekről szól. A mocskos és gonosz nagyvállalatokról és a kizsákmányolásról. Itt a Bosszúállók egy velejéig romlott bagázs, ahol minden tagnak van valami szánalmas és undorító kattanása. Ehhez persze jó színészeket is válogattak be. Ostobán vigyorgó elképzelés számomra, hogy a Karate Kölyök (zseniális) folytatásában, a Cobra Kai-ban miért nem jelent meg Elisabeth Shue, mégpedig azért mert az akkori tinilányból, egy könyörtelen és lelkiismeretlen vezérigazgató lett. Persze nem Elisabeth Shue volt a nagy meglepetés számomra, és még csak nem is Karl Urban, akiről a Dredd óta tudjuk, hogy jól hozza a kiégett fazonokat. Anthony Starr, akit én a Banshee-ből ismerek, nagyon para karaktert formált meg, az ottani sheriffhez képest. Starr zseniálisan pszichopata szuperhőse nektek is a bőrötök alá fog mászni. És ez a legnagyobb erénye a sorozatnak, hogy persze látod, hogy mire képes a fazon, de annyira be van tojva mindenki tőle, hogy te abból lekövetkezteted, hogy na vele nem kellene ujjat húzni. A legjobb az egész nyolc részben, hogy felveti azt a nagyon kellemetlen kérdést, hogy mi történne akkor, ha a vezető pozícióban olyanok ülnének, akiknek a beteg elméje csak az önös érdekeit nézi, és az öntömjénezéstől cseppet sem látják a valóságot. Vagy ez így van szuperhősök nélkül is?the_boys_5.jpgA The Boys egyetlen nagy hibája az, hogy pont akkor ér véget, mikor a sztori a csúcspontjához érne, és kicsit félbevágott érzése lesz az embernek. De aggodalomra semmi ok, mert a második évad már a kosárban van, én pedig totálisan ajánlom a sorozatot, nem kizárólagosan, de főleg azoknak, akiknek már elege van a töménytelen szuperhős cuccból. Igen, ez nem az a fajta történet, és talán az emberek majd rájönnek, hogy nem, nem csak az a fajta képregény létezik a világon.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr4114999750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.