Skalpok, fejvadászok satöbbi

Quentin Tarantino életműve 2. rész

2019. augusztus 10. - Filmespracli

Legutóbb az életmű felénél maradt abba az írás. Térjünk is rá a maradékra. A nosztalgiavonat nem állt meg a Kill Bill-nél, sőt ki is lehet jelenteni, négyzetre lett emelve a Grindhouse: Halálbiztos személyében. quentin.jpg

Robert Rodriguez-zel együtt találták ki, hogy gyermekkoruk trash filmjei iránti tiszteletből egyet fizet, kettőt kap, mozit csinálnak. Tehát mondhatjuk, hogy ez egy szándékosan rossz filmnek készült. Attól még nem menekül meg a negatív véleményektől. Félreértés ne essék. Nem rossz film ez sem, csak Tarantino mércéhez mérve igenis csalódás. Ő maga is azt nyilatkozta, hogy ezt tartja a leggyengébb alkotásának.  Amiben van igazság. Az idegesítő szereplők, a köztük lévő elnyújtott, unalmas, hajat tépő párbeszédek mellett a végeláthatatlannak tűnő hossz csak rondít, az amúgy sem fényes helyzeten. Viszont ne csak negatívumokat mondjuk. Egy valakit mindenképp ki kell emelni, aki menti a még menthetőt, méghozzá sebhelyes fejjel. Kurt Russel sokat köszönhet Tarantino-nak, hogy ismét a köztudatba hozta, de ez fordítva is igaz. Stuntman Mike karaktere nélkül az egész film fele ennyit nem érne. Sikerült egy igazi, vagány horror hőst megalkotni, egy nem éppen jól sikerült alkotásban. Mi miatt mehetett félre az egész? Talán ez az egész Grindhouse ,,zs” kategória jellege miatt érezte úgy a rendező, hogy nem kell annyit beleadnia, mint korábban, és hát meg is látszik rajta, sajnos. A következő három filmet sokan a történelmi korszakának hívják, a tematikájuk miatt. Ehhez azt is hozzáteszik, hogy ezek a filmek már egy érett Tarantino munkái és gondolatai a világról, a korábbi kamaszos próbálkozásaival ellentétben.
grindhouse.jpgA Becstelen Brigantyik a Halálbiztos-sal járó anyagi és kritikai bukás után jött ki két évvel. Elég nagy volt a várakozás, mivel ez volt az első alkalom, hogy Tarantino történelmi környezetben alkotott. A végeredmény pedig egy végtelenségig eltúlzott, karikatúra eszközeit alkalmazó film lett. A második világháború vége felé járunk, amikor Hitler ellen nem egy, hanem két merényletet szerveznek. Egyrészt egy amerikai csapat katonái, a brigantik, másrészt, pedig egy francia mozi üzemeltetője. Háborús film, a nem szokványos módon, kifordítva minden értelemben. Már az is szokatlan, hogy több nyelven zajlik a cselekmény. Pedig, ha jobban belegondolunk, ez teljesen természetes. Csak a korábbi évtizedek háborús filmjei kitermelték azt a megszokást, hogy a németek is angolul beszélnek, a franciák pedig könnyen megértetik magukat az olaszokkal. Na, ebben az esetben nem így van. Annyira nem, hogy több konfliktust is eredményeztet a nyelvek használata. Egyáltalán nem fekete fehér a film. Mind a két oldalon vannak olyan dolgok, amik igencsak megkérdőjelezhetők. Az amerikaiak is ugyanolyan kegyetlenek, mint mások, míg a németek között is vannak sajnálni való alakok. Ezek pedig mind a forgatókönyv érdemei. A rendezést sem kell sajnálni. Egyes beszélgetések annyira feszültek, hogy sablonos megfogalmazás ugyan, de harapni lehet a levegőt (pincés jelenet önmagában egy mestermű). Nagyon jól elkészített szatíráról beszélünk. Fontos kiemelni, hogy szatíra, mert sokan nekimennek, hogy történelmileg mennyire hiteltelen. Tény, hogy az, de olyan jól használja a karikatúra elemeit, hogy mindent meg lehet, és meg is éri bocsátani neki.
becstelen_brigantyk.jpg

Amerika sötét múltjára is vetett egy szempillantást Hollywood fekete báránya, a Django elszabadul képében. Egy osztrák fejvadász felszabadít egy fekete rabszolgát, majd miután jó pár sikeres embervadászatot maguk mögött hagynak, elmennek kiszabadítani az ex-szolga, Django feleségét, egy rabszolgatulajdonos karmaitól. Maga a téma eléggé kényes, ezért kevesen is nyúlnak hozzá. Tarantino viszont annyira emberi módon kezeli az egész jelenséget, magát a rasszizmust is beleértve, hogy a vicces pillanatok (melyekből sok akad) még inkább tovább fűzik az egész gondolatiságát. Annak a gondolatiságát, ami az ösztönszerű gyűlöletre alapszik. Nem is kell ismernem a másik embert, mivel más a bőr színe, már egyből megvethetem, kirekeszthetem, vagy pedig leigázhatom. Ez az egész pedig nagyon lassan, igényesen lett végig vezetve a film két és fél órája alatt. A figurák terén is igen átgondolt a produkció.  Előre utalásokkal alapoznak meg nekik, akiket emiatt már el tudunk helyezni ebben a világban, de beskatulyázni nemigen tudjuk őket, mert a jellemük bármikor tartogathat egy csavart a számunkra. Talán ez a leginkább mozibarát filmje Tarantino-nak, a súlyos tematika ellenére, mivel úgy képes játszani a játékidő alatt a közönséggel, hogy miközben az kap egy fontos tanulságot egy korról, közben tud szórakozni is a látottakon.
django.jpg

Három év telt el, és ismét western környezetben forgatott a mester. Bár nem feltétlen kell ezzel a jelzővel illetni őt, most mégis megteszem. Nyolc, egymásnak idegennek tűnő alak a hideg tél miatt kénytelen egy kis viskóban meghúzni magát pár napra. Az egyikük egy körözött személy, akit visznek az akasztófára, ám a fogva tartója meg van róla győződve, hogy valaki a bent lévők közül ki akarja szabadítani a nőt, bármi áron. Az Aljas nyolcas esetén tért vissza, bevallottan a Kutyaszorítóban alapjaihoz. A két film között rengeteg a párhuzam. A zárt tér használata, a kevés szereplők felsorakoztatása, vagy akár a feszültség fokozása. A recept évtizedekkel korábban bevált, minden adva volt egy ismét zseniális filmhez. A túlnyújtott hossz miatt az egész veszít az összhatásból. Fantasztikus pillanatokat sorakoztat fel egymás mellett, de a túlhúzás miatt egy idő után érdektelen lesz az egész. A zene is kevésbé hivalkodó, mint korábban, sokkal inkább a feszültségkeltésnek alapoz meg, ami vagy működik, vagy pedig nem. Eléggé kétesélyes. A karakterek között vannak nagyon jól sikerültek, akiket kiválóan adtak elő, viszont elnagyoltak is akadnak. Körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg. Mind ezek ellenére így is egy jó filmről beszélünk, ami nagyon sok potenciával rendelkezik, ám nem mindegyiket tudja kihasználni.aljas_nyolcas.jpgMost pedig itt vagyunk, 4 év elteltével, amikor ismét a következő állomását várjuk az életműnek. Ha pedig adhatunk Tarantino szavának ez lesz az utolsó előtti filmje. Lehetséges, hogy egyfajta összefoglalót fogunk kapni, ami egy dobozba teszi és díszszalaggal egybetartja a korábbi műveit, mert ezek után teljesen másmilyen vizekre fog evezni? Híresztelés rengeteg van, de szerintem mindenki maga akarja majd látni azt a bizonyos szerelmeslevelet Hollywood-nak.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6014994212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.