Már az animációs állatok is agykurkászhoz járnak

2019. július 10. - Németh Míra

A Kiskedvencek titkos élete második része igazi „nagyágyú” az alkotókat tekintve: az írója Brian Lynch (Minyonok), a rendezője Chris Renaud (Gru-filmek), producere pedig az Illumination alapítója, Chris Meledandri. Vajon azt kaptuk, amit egy ilyen nívós stáblistától elvárunk?

pets2.jpg

Sokan azt gondolják, hogy az animációs filmek csekély (de mindenképpen kevesebb) művészi vagy „tartalmi” értékkel bírnak, mint nem animációs társaik. Az is tévhit, hogy az animációs filmek célközönsége egyedül a gyerekek/fiatal felnőttek – hiszen a szüleik is beletartoznak abba az elég széles korosztályt felölelő csoportba (kb. 25-45 éves korosztály), amit egy animációs filmnek figyelembe kell vennie. Ez pedig óriási kihívást jelent az alkotók számára: megtalálni azokat a közös pontokat, poénokat és történeteket, amikkel mindkét célcsoportnak meg tudnak felelni. Ugyanis a gyerek a szüleivel jár moziba – ha a szülők unatkoznak, az azt jelenti, hogy a nézők nagyjából fele unatkozik. Amit viszont aligha akar megengedni magának a fent szereplő bármely név.

A Kiskedvencek titkos élete 2. a már említett Minyonokhoz hasonlóan a zenéhez (is) fordul segítségért, amivel a gyerekek és szülők ízlését is igyekszik kielégíteni: a mai „menő” és minden fiatal által ismert zenék mellett jazzt, és a ’60-as és ’70-es évek zenéit is halljuk a filmben. Érdekes volt megfigyelni azt is, hogy bizonyos poénok egyértelműen a „kisgyerek korosztálynak” szólnak, míg más poénokon sokkal nagyobb arányban nevettek szinte kizárólag felnőttek.

slop2.jpg

Ebben a részben is az adja a történet sava-borsát, hogy nem egyszerűen aranyos állatkákról van szó, hanem jellemekről, amik könnyedén átültethetőek az emberekbe is. Az agresszív és kisebbségi komplexusos, bizonyítási vágytól szenvedő nyúl, akinek minden vágya, hogy szuperhős legyen, vagy a nagyvárosi, túlzottan merev és aggodalmakkal teli kutya, akit egy zseniális húzásként a második részben állat-agykurkászhoz is elvisznek, ahol mindenféle modern betegséggel és pszichés problémával köszködő házikedvenc felvonultatását látjuk.

A történet két szálon fut: az egyik a klasszikus ’a jó győz-a rossz veszít’ felállásban mutatja be az animációs filmek 95%-át alkotó tanulságot: a szeretet, az összetartás, a jóság, a kitartás (és mindenféle ehhez hasonlók) birtokosai elnyerik a jutalmukat, a gonosz pedig alulmarad. Ezt az egyébként jól bevált, de többszáz éves receptet korrektül, humorosan végigvitte a film. Ami viszont engem sokkal jobban megfogott, az a másik szál: nagyon jó ötletnek és fontosnak tartom, hogy született ma, a midenféle modern, pszichés nyűgök és a felesleges túlfogyasztás fénykorában egy olyan animációs(!) film, amely mindezeket kissé kifigurázza. Ilyen például a már említett agykurkász-jelenet az állatorvosnál, valamint a két főhős, Max és Duke tanyára „száműzése”, ahol az élet edzette házőrző kutya és a nagyvárosi, elkényeztetett Max között kirajzolódik a kontraszt.

secret-life-of-pets-2.jpg

A Kiskedvencek titkos élete 2 tehát megtartotta az első résztől megörökölt báját és humorát. Ám ezúttal meg is fűszerezte azt egy kis könnyed kritikával, amit a divatdiéták, a divatállatkák és a divatproblémák korában egy nagyon fontos dolognak tartok, mivel mindezekre (vagy mindezek ellen) nem készíthetjük fel elég korán a generációt, amely ebbe születik bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6414926380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.