Illegális szeretet

2019. január 08. - Németh Míra

Mindössze néhány japán film van mögöttem, de azok nagyjából ugyanazt a hatást váltották ki belőlem: azt az érzést, hogy mennyire távol is van tőlünk ez a kultúra humorban, ízlésben, a különböző témák iránti szemléletükben, és nagyjából mindenben. Ezt gondoltam - eddig.

la-1542835669-vymjgt030h-snap-image.jpg

A Bolti tolvajok viszont mind témaválasztásban, mind hangulatában olyan érzékeny, hogy üzenete bárkinél célt érhet – nemzetiségtől függetlenül, és sokkal inkább az egyén személyiségétől és „érzelmi szintjétől” függően.

A film főszereplői egy család, akikről valójában sokáig nem is derül ki, hogy milyen rokonságban állnak. Finom utalásokat kapunk arra, hogy az apa mintha nem is az apa lenne, a nagymama szintén rejtélyes helyzetbe keveredik egy másik családdal, az anya mintha túl fiatal lenne a két gyerekhez, a kisfiú nem akarja apának szólítani a családfőt; de konkrét útbaigazítást sokáig nem kapunk arra vonatkozóan, hogy ki kicsoda és kivel milyen viszonyban is áll. Nem egy botrányos vérfertőző történetre kell gondolnunk, de annyit elárulhatok, hogy a film végén halmozottan napvilágra kerülő titkok és rejtélyek olyan csattanót szolgálnak, amitől leesik az állunk.

shoplifters.jpg

A különös családról már az első percekben kiderül, hogy a törvény számukra csupán játék és mese; a film első képkockái az apa és „fia” között tökélyre fejlesztett bolti lopási taktikáját mutatja be, majd azt, ahogyan úton hazafelé egy kislányt, akit már nem először látnak éjszaka, a hidegben a lakásból kizárva üldögélni, hazavisznek és megvacsoráztatnak. A kislány tele van ütésekkel, égésnyomokkal és sebekkel, így a család úgy határoz: jobb lesz neki mellettük. És ahogy telnek-múlnak a napok, betekintést nyerünk a család mindennapi életébe – a fiatal lány mint modern gésa tevékenykedik, az apa építkezésen dolgozik, a nagymama a nyugdíjából és a rejtélyes „kárpótlási” pénzből tartja el a családot, valamint a kisfiú, az anya és az apa a bolti lopásaikból. Mindeközben az elrabolt kislányt megtanítják szeretni, illetve arra, hogyan kell ezt kimutatni. Könnyfakasztó és szívszorító, gyönyörű és érzelemdús jelenetek ezek, ugyanakkor az elhallgatásoknak, az elejtett utalásoknak és célzásoknak (amelyeket akkor még egyáltalán nem értünk) köszönhetően végig érezzük, hogy bőven húzódnak titkok a háttérban, amik megfejtését a történet végéhez közeledve egyre feszültebben várjuk. És ami még pikánsabbá teszi ezeket a rejtélyeket: a legtöbb titok a család néhány tagja számára is ismeretlen, így mikor fény derül a különös család történetére, ők is velünk együtt rökönyödnek meg.

A film gyönyörűségét az emberi kapcsolatok példátlanul érzékletes ábrázolása adja. Semmi nyálas és giccses nincs ebben a filmben – szinte lehetetlenné is tenné a nyomornegyedi környezet-, így teljesen hiteles marad, és nem a felszínen kapirgál. Nem fecsérel sok szót az érzések és az egymáshoz kötődés fontosságára, hanem megmutatja azokat.

shoplifters-2018-007-woman-girl-heads-down-wider-version.jpg

A film hátborzongatóságát pedig az összetettsége adja. A főszereplők, akik tulajdonképpen családdá „szerveződtek”, bűnözők – a törvény szemszögéből nézve. Tolvajok, elraboltak egy gyereket, bejelentetlenül laknak együtt (amely hátterében szintén komoly ok áll), és mint ahogy a történet végén megtudjuk, nagyobb bűnöket is maguk mögött tudhatnak; tehát az életüket lényegében illegálisan élik. Mégis azt érezzük, hogy ezek az elméletileg egyértelműen elítélendő bűnöket elkövető emberek helyzete mégsem annyira fekete-fehér. Az ötéves kislányt, akit elraboltak, megmentették a szüleik kegyetlen bánásmódjától, aki így életében először találkozott szeretettel és öleléssel. Persze bármilyen jószándék vezérelte is őket, tény, hogy ez emberrablás. A lopás is bűn, ezt is tudjuk; mégis azt látjuk, hogy ezek az emberek csak fenn akarják tartani magukat. És ami tovább bonyolítja az egész történetet: nemegyszer látjuk rajtuk, hogy mintha boldogok lennének – nyomor és a rendőrségtől való félelem ide vagy oda.

Mindezek hatására pedig nagyon nehezen tudjuk elítélni és nem szeretni őket, mert nem a törvény, hanem az ember szemszögéből nézzük őket – és mert a film szerkezete nagyon furfangos; megszeretteti velünk a családot, hogy aztán a nyakunkba zúdítsa az igazságot.

shoplifters-1600x900-c-default.jpg

Koreeda Hirokazu, aki egyben vágója, rendezője és írója is a filmnek, bebizonyította, hogy a japánok is bővelkednek humorban, érzésekben, vágyakban, egyediségben, emberségben; tehát minden olyanban, ami a róluk kialakult sztereotípiáknak (elszemélytelenedés, elmagányosodás, az emberi kontaktusok hiánya…) ellentmond. Persze aki kicsit is ismeri a japán (film)kultúrát, annak ez lehet, hogy nem újdonság, de egy olyan laikus japán film-nézőnek, mint én, ez egy üdítő és meglepő élmény volt. És ezt az élményt mindenkinek szívből ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3814546038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.