Vannak örök sebek

2018. december 27. - Wendy22

A legújabb posztapokaliptikus steam punk sci-fi a mozikban. Városok gurulnak és egymást zabálják fel, ez a többször is ismételt “városok közti darwinizmus”, az erős legyőzi a gyengét, a jó elnyomás alatt él, a teljes körű hatalom a cél.

A 2001-ben megjelent regény, amelyet Philip Reeve írt, egy négykötetes sorozat első része. Ez szolgált a film alapjául, de természetesen nincs teljes átfedés. Peter Jackson, akinek nevével és előző munkásságaival népszerűsítik a művet, már 2009-ben megvette a megfilmesítés jogait, azonban nem kezdett hozzá a film előkészitéséhez, sőt átadta a már korábban is mellette dolgozó Christian Riversnek, aki sokban segítette eddigi munkásságát, azonban még sosem rendezett. Így ez lett az első általa létrehozott alkotás, ami nem biztos, hogy túl jót jelent a jövőjére nézve. Tele vagyok kettős érzésekkel ezzel a művel kapcsolatban. A film látványterve elképesztő és fantasztikus (a CGI-os hibáktól eltekintve), azonban a történetvezetés lagymatag és kiszámítható. Olyan érzése van az embernek, mint ha sok régebben látott sikersztori (Terminátor, Gyűrűk ura, Star Wars) összeollózott kotyvaléka lenne ebbe a steampunk világba beleépítve.
A díszletek és a jelmezek páratlanul jól sikerültek. A zenei aláfestés megfelelő, de nem feledhetetlen. A szövegfelépítés véleményem szerint botrányosan erőltetett, a dialógusokból hiányzik az a feszültség, amit megpróbálnak a film komolyságával kivitelezni (valamint a film felétől azt éreztem ha még egyszer meghallom hogy Hester Show, elsírom magam). A történet szinte egészét alárendelték a szerelmi szálnak, amit úgy szintén túl erőltettek, és nem lett kidolgozva részleteiben, ez sajnos elmondható az egész világára. Van egy apró utalás az emberi gyarlóságra a történet elején levő üldözésben, valamint a végén, ahogy a londoniak élvezettel nézik a biztonságos térből, ahogy emberek halnak meg London fegyverei által. Pont mint régen a gladiátor játékoknál. Rengeteg kidolgozatlan, nyitva hagyott szál maradt, amiért fél információkat közölnek a nézővel, a férfi vagy inkább fiú főhős egy múzeumban mesél a múltról töredékesen, egy történész lánynak… a lényeges információk nagyon kis százalékát kapjuk meg ( a 60 perces háború, a medúza, a teljes előtörténet hiányzik).Hiányoltam a filmből a szereplők kidolgozottságát. A húzónév Hugo Weaving, aki a hősnek tűnő főgonoszt, Valentine-t alakítja, akkor is tökéletesen eltudta volna játszani ezt a szerepet ha álmából keltik fel, nem volt benne kihívás és ez meg is látszik a karakteren. A könyvhöz képest sokat szépített karakter Hester Show, akit a fiatal Hera Hilmarsdóttir játszik, a lázadó főhősnő, aki menekül, bosszúra szomjas. Szokványos, de az ő játéka legalább nem izzadság szagú. Az eredeti lányhoz képest érthető az átdolgozás, különben a Szépség és a Szörnyeteget is bevehetnénk a listába. A külsőre tökéletesen megfeleltethető Robert Sheenan, a kamasz Tom szerepében, elég gyenge alakítást nyújtott. Az az érzés fogott el, mint amikor valaki felmondja a dolgozat anyagát,  csak, hogy túl legyen rajta. Az egyik legizgalmasabb karakter a “feltámasztott ember”, Sikoly  volt, összetett karakter, bár az érzelmi/értelmi sík sokkal kidolgozottabb volt mint a látvány terve, ott volt ok-okozat, motiváció, az egyik legkiemelkedőbb figura a vásznon.Összességében nem volt olyan rossz a film, mint amennyire külföldön lehúzták, de a jó filmek sorába sem tudnám sorolni. Egyszer szerintem érdemes megnézni, ha másért nem kikapcsolódásként a látvány miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr114515298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.