Véres búcsú az aranyélettől

Spoilermentesen az Aranyélet III. évadáról

2018. október 28. - Gueth Ádám (Filmnomád)

Az Aranyélet előző két évadával kimagasló teljesítményt nyújtott a hazai televíziózás történetében. De vajon méltó befejezéssel búcsúzik a nézőktől a Miklósi család a harmadik záróévadban?44208383_883500841853610_8442789858547597312_o.jpg

Az Aranyélet második évada csúcsra járatta a sorozatban lévő akciódömpinget és bebizonyította, hogy igényes sorozatért nem kell többé a tengerentúlra szaladni. Trónok harcai fordulat keretében búcsúztunk el a sorozat keresztapjától, Hollós Endrétől (Anger Zsolt), megismerhettük szereplőink múltját a 90-es évek Magyarországában és tovább merülhettünk a hazai alvilágban. Ugyanakkor a sorozat az első évad mérsékeltebb hangvétele után már sokszor nyúlt szélsőséges túlzásokhoz, amelyek már kissé parodisztikussá tették az eredményt (ez elsősorban a Hallgatói Önkormányzatos szálra volt igaz).  

Az új évad elsősorban a mutyizásra, a politikai csatározásokra építkezik, de természetesen a korábbi brutális alvilági ügyletek sem maradhatnak el. Miklósi Attiláék (Thuróczy Szabolcs) hatalmas beruházásokat és építkezéseket terveznek, Janka (Ónodi Eszter) polgármesteri pozícióra tör, miközben saját gyermekeik alaposan beleköpnek szüleik levesébe.
Bár a korábbi évadok sem mellőzték az aktuális közéleti utalásokat, a harmadik évad viszont a korábbiaknál is több áthallást tartalmaz. Akad itt migránsválság, nemzeti radikális szubkultúra, cigány maffia, hirtelen a semmiből meggazdagodó oligarchák, gazdag arab befektetők és kiskorú prostituáltakat filmező pornósok...ez az aranyélet?mv5bnziwnwm1mzytyzzins00nwnjlwjjmmitogy1y2zhmjg4nmy3xkeyxkfqcgdeqxvynda1odiynzi_v1_sy1000_cr0_0_1502_1000_al.jpg

A harmadik évad sajnos nem védte ki az előző évad túlzásait. Bizonyos elemek itt is rendkívül irreálisak és már szinte nevetségesek, máskor pedig talán túlságosan meseszerűek egy ilyen egyébként rideg közegben. Ez túlmutat azon, hogy valami fizikailag lehetetlen, hisz már megszokhattuk, hogy filmen bármi lehetséges. Itt már az emberi reakciók is meglehetősen természetellenesek, ami elsősorban Attila és fia, Márk (Olasz Renátó) konfliktusában a legtisztább. Néha szinte pillanatok választják el a "kinyírlak fatert" a "csináljunk valamit együtt fatertól", ami aláássa a karakterek jellemfejlődését.

Ami viszont működik az Aranyéletben, az még mindig a zsenialitás kategóriája. Hollós Endre videó üzenetek formájában tér vissza a képernyőre, hogy egyenesen a kamerába mondva ossza meg velünk életbölcsességeit. A sorozat egy pontján pedig még ennél is több kerül a képbe: lehet hogy Hollós mégsem halt meg?
A harmadik évad viszont rendkívül nyomasztó és sötét hangulatú, ami az utolsó előtti epizódban látszik leginkább. Egy igazi egyhelyszínes thriller, ami egy szülést is képes olyan sokkolóan ábrázolni, mint a Trónok harca a Vörös Nászt.mv5bzjnmytrjzwitmtuwmi00mmi1lwfmymitzdzinjmzzgnkyjgzxkeyxkfqcgdeqxvynda1odiynzi_v1_sy1000_cr0_0_1502_1000_al.jpg

A legnagyobb fejlődést és utat egyértelműen Míra (Döbrösi Laura) karaktere járta be, aki Arya Stark módjára vált ártatlan kislányból vérbeli halálosztóvá. A kimagasló színészi játék ellenére még mindig Janka karaktere az, akit a néző csak szánalomból tud megszeretni (ez az évadzárásban a legtisztább). Nagyjából az ő figurája az egyetlen, akihez nem kapcsolódik semmiféle jó cselekedet sem és nem igazán sikerült neki eljutnia A-ból B-be.
Gáll Feri (Végh Zsolt) viszont ebben az évadban is rendesen kitesz magáért és még mindig képes nekünk meglepetéseket tartogatni. Talán rá igaz legjobban, hogy a kemény külső érző szívet takar.

Az Aranyélet III. évada ha meseszerű befejezéssel is, de méltó lezárást ad Magyarország talán legszínvonalasabb sorozatának. Dyga Zsombor és Mátyássy Áron pedig az HBO-val karöltve valóban bebizonyították, hogy a magyar igenis képes minőségi sorozatot letenni az asztalra.
A sorozat által prezentált világ viszont még sokáig lesz szomorúan aktuális a hazai társadalom számára.

Képek forrása: Aranyélet facebook-oldala, IMDB

Az Aranyélet összes epizódja megtekinthető az HBO GO-n.

SPOILERES UTÓIRAT:

 

Az évad zárása, azért valljuk be eléggé a tündérmese kategóriájába esik. A Miklósi család végül felhagyva alvilági életmódjával visszaszorul a Szomszédok panelházak övezte világába, hogy ott ünnepelje meg a karácsonyt. Vajon tényleg csak így boldogulhat becsületesen a magyar? Vajon tényleg képes lenne valaki sitt-sutt otthagyni a bűnös, de fényűző életet, hogy szegényen, de tisztán éljen? Ez talán még Assisi Szent Ferencnek se ment volna egyik percről a másikra, de az alkotók szándéka és az erkölcsi üzenet ezáltal egyértelmű, tisztességre magyar!

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr514325889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2018.10.29. 12:30:03

Kicsit idegesítő, hogy a Trónok Harcához hasonlítgatod, holott ott van az amerikai sorozat, amire hajaz, igaz inkább inverz a története: a Breakig Bad.

Jankával és Márkkal kapcsolatban szerintem nem ugyanazt a sorozatot néztük.

Janka ebben az évadban jut el oda, hogy a "mindent a gazdagságért" elvét felrúgja az, amivel saját maga szembesül. Nagyon határozott, jól körbeírt személyiségfejlődésen megy keresztül, amely az évad elejétől a végéig tart.

Márkkal kapcsolatban pedig ajánlom, nézd újra az érintett 2 részt, amikor a fordulat megtörtént, mert ez alapján szerintem nem igazán értetted:

"Néha szinte pillanatok választják el a "kinyírlak fatert" a "csináljunk valamit együtt fatertól", ami aláássa a karakterek jellemfejlődését."

A kulcs egyértelműen az Endréről alkotott idealizált képe.

Mira személyiségfejlődése nekem azért tetszett, mert Döbrösi Laura nőtt nagyot a szememben. Ő ugyanis nulla színészi játékkal játszotta a naív kislányt, ahogy anno a Társasjátékban is. A kemény szerepet ezzel szemben zseniálisan alakította. Egyébként katasztrófa lett volna, ha anno ő kapja a Terápiában a tornászlány szerepét. Valamiért a rendezők azt hiszik, hogy a kislanyos kinézete miatt neki naív jókislány szerepeket kell adni, holott ez egyáltalán nincsen így.

ételizésítő 2018.10.29. 13:41:49

"a harmadik záróévadban"
Ezek szerint már volt két másik záróévad?
Vagy csak nem tudsz magyarul?

Ha már ennyire "kritizátor"-kodni (ami egyébként teljesen értelmetlen szó) akarsz, legalább tanulj meg olyan szinten írni, amiért általános iskola felső tagozatban már nem buktatnak.

Kábel Barát 2018.10.29. 13:46:46

@Zabalint: szerintem teljesen helyénvaló a Trónok Harcás hasonlat. Én magamtól pont ugyanezt mondtam, hogy Aria Starkot csináltak Mirából. A BB-en nem is volt Mirához hasonlatos karakter, Aria Starkkal meg elég erős a párhuzam. Amennyire utáltam mira karakterét az 1-2 évadban, itt ő vitte a hátán a sorozatot.

Janka jellemfejlődése teljesen hiteltelen. Mi váltotta ki? Végig ártani akar a születendő gyerekének, cigizik, iszik, hozza azt a számító ribancot, mint az eddigi évadokban. Semmi újat nem tesz hozzá. Kicsit sem hihető a boldogságuk abban a proli létben, amit a végén mutatnak.

Márk ingadozása is teljesen hiteltelenül van tálalva. Miért az apjára haragszik? Miért akarná megölni, amikor ő legalább annyira tehet Bianka haláláról? Az egyetlen hiteles megmozdulása, hogy le akarja nyúlni a pénzt az araboktól. Kicsit reménykedtem, hogy kurvára átveri a családját és új életet kezd Thaiföldön, de nem ez lett.

Kábel Barát 2018.10.29. 13:48:28

@ételizésítő: ez manapság nem divat és nem is követelmény. A cikkek tele vannak üvöltő helyesírási hibákkal, rosszul használt kifejezésekkel, szarul fordított értelmetlen tartalommal. ezeken már egyre kevesebben akadnak fenn.

Torghelle AIR Sándor 2018.10.29. 14:29:40

@Kábel Barát: az nem jelenti azt hogy okés ha f*szsagokat irsz :)

rnz 2018.10.29. 16:07:14

Az elvileg spoiler mentes rész is erősen spoileres, de mindegy. Én szerencsére már végignéztem.
A rövid véleményem: A létező legjobb magyar sorozat, a lehető legszarabb befejezéssel. Olyan szinten lóg ki az utolsó rész a képből, mintha hirtelen teljesen meg kell volna változtatni mindent és gyorsan leforgatni.

Zabalint 2018.10.29. 21:44:01

@Kábel Barát:
Jankánál épp az váltotta ki a jellemfejlődést, hogy az akarata ellenére ki kellett hordania a gyereket, és az ezzel kapcsolatos szenvedése végigkíséri az évadot, és nála ez vezet a fordulathoz. Ezzel együtt mint láthattad, a gyerek Mirához került, tehát szó sinca arról, hogy 100%-ban szembefordulna korábbi önmagával, és ha megnézed, hát annyiranem boldogok a végén. Inkább azt lehetne mondani, hogy a kisebb rosszt választották. Az nekem sem tetszik, hogy a gazdagságot és a szegénységet is szembeállították, nem csak a vérrel szerzett gazdagságot a becsületes szegénységgel, ha lehet ilyet mondani. Viszont az egyértelmű, hogy ez a család nem képes arra, amiről a vágyaik szólnak.

Márk az apjára végig azért haragszik, mert úgy tudja, az megölte Endrét, akit kezdetektől fogva sokkal többre tartott az apjánál. Meg azért is, mert az apját egy pancser alaknak tartja, meg azért is, mert nem kezeli felnőttként, bezzeg Endre, ő (látszólag) felnöttként kezelte. Ebben Bianka halálánakem sok szerepe van, ha nem tűnt volna fel, jó ideje mindenért az apját hibáztatja, nem kell olyan logikát keresni, hogy ő is mennyire tehet erről, vagy arról, nyilván igazságtalan az apjával szemben. A fordulat pedig pont az Endréhez való viszonyulásából indult ki. Ja, és persze ő a legszomorúbb a végén, lehet mondani, higy a bénulása miatt, én inkább azt mondanám, hogy ebben legalább akkora szerepe van annak, hogy ő az egyetlen, aki nem fogadta el a pénz elégetését.