Az anti-szuperhős sorozat

2018. október 22. - Mikro

Ha az elmúlt napok kaszáit nézzük (Iron Fist, Luke Cage), rögtön elgondolkozunk azon, hogy mi zajlik a Netflix „szuperhős osztályán”.  Egyelőre a Punisher és a Jessica Jones következő évada nem érkezett meg, a Defendersről meg nem sokat tudni. Utóbbi talán nem is nagy baj, tekintve, hogy nem lett túl erős az első csapatösszevonása a Marvel utcai hőseinek. Most viszont már nézhető a Daredevil harmadik etapja. Hogy mit tud a Netflix első szuperhős sorozata a harmadik körben? Semmit! Ugyanis a Daredevil idei köre kicsit sem szuperhős sorozat.

És amit a bevezetőben mondtam, eléggé megállja a helyét. De ez volt a készítők szándéka, inspirációnak egyenesen a Drótot emelték ki. Merész hozzáállás. A Defenders eseményei után Matt Murdockot mindenki halottnak hiszi, holott valójában annak a templomnak az alagsorában lábadozik, ahol ő maga is nevelkedett. Maggie nővér, (a sorozat egyik új karaktere) ápolja, a nem csak fizikailag, de lelkileg is összetört Mattet. Mindeközben a két legjobb barátja, Karen Page és Foggy Nelson megpróbálja élni tovább az életét a gyász és a múlt terhével. Mindeközben nem is sejtik, hogy mekkora veszély leselkedik rájuk, ugyanis régi ellenségük – akit ők maguk juttattak börtönbe –, Wilson Fisk alkut köt az FBI-al, aminek következtében házi őrizetbe kerül.  

A harmadik évadot én finoman nevezhetném akár egyfajta rebootnak is, de abból a szempontból szemtelenség lenne, hogy gyönyörűen épít az első két évad történéseire. Bizonyos szempontból vissza is térünk az első évad által felépített alapokhoz, például keveset fogjuk látni a főszereplőt a piros gúnyájában rohangálni. Az első pár rész kimondottan álmosan kel fel, és komótosan veszi fel a ritmust. Nagyjából a negyedikig kell várni, mire felpörögnek az események, aztán viszont gyorsvonatként zúznak tovább. Most is igaz az, ami a Netflix műsoraira oly gyakran ráhúzható, hogy sorozat helyett egy baromira elnyújtott filmet látunk. Az első ötletem az volt, hogy kettő-három rész után megírom, hogyan kezdett az évad, de nagyon hamar be kellett látnom, hogy lehetetlen vállalás lenne nem az egész évad távlatából szemlélni a sorozat idei körét. Binge-watching, baby! Bizony, a harmadik évadnak igazi lejtő jellege van, mert féltávnál indul be igazán, és onnan érezhető, mekkora váltás is következett be a második évadhoz képest. Mikor azt írom, hogy simán ajánlom azoknak ezt az évadot, akik görcsöt kapnak a hősök, szuperhősök és Marvel címkék emlegetésétől, akkor halálosan komolyan gondolom a dolgot. A Daredevil harmadik évada ugyanis egy hatalmas nagy krimi-dráma-akció hármas. Nem, nem hibátlan az évad, félre ne értsetek, de valami egészen mást kapunk, mint eddig.

A szereplők sakktáblára helyezése idén hatalmas terepet nyújt annak, hogy a sorozat kicsit játszadozzon a szimbolizmussal, és többről szóljon, mint a maga a történet. Matt megjárja a poklot, és úgy áll a dolgokhoz, hogy végzett a vak ügyvéd perszónájával, ezentúl csak Daredevil létezik. Ez persze kihatással van a barátaira is, akik az előző évadokhoz képest jóval kidolgozottabb karakterívet kapnak, és kevésbé lesznek picsogósak. Oké, ez talán nem annyira igaz Karent nézve, de az évad vége felé az ő szerepe is nagyon érdekes aspektusból lesz bemutatva. Talán elmondható, hogy mind Deborah Ann Woll és Elden Henson hozzáért a szerepéhez.  A színészeket tekintve viszont a hatalmas nagy visszatérés Vincent D’Onofrio érdeme. Én már az első évadban azt mondtam, hogy Wilson Fisk karakteréhez megtalálták a megfelelő színészt, de ez most hatványozottan igaz. A képregényekből ismert Kingpin itt lesz igazán önmaga, és a keményvonalas képregény rajongók is dörzsölhetik a markukat, mert megkapják azokat a kikacsintásokat, amiktől vigyoroghatnak az utolsó rész végéig.

Ha már képregény alapok, nem titok, hogy az idei másik nagy fő ellenfél Bullseye, aki a képregénybeli Daredevil Jokere. Bullseye a képregények lapjain egy közkedvelt karakter, és egy jó író kezében elég hálás pszichopata. A szerepet Wilson Bedel kapja, akit én (kövezzetek meg) a Heart of Dixie sorozatban láttam először és talán utoljára is. Azt kell mondjam, a srác nem volt rossz választás, de azt is hozzá kell tenni, hogy itt kimondottan a karakter eredettörténetét látjuk, szóval egyfajta elő-Bullseye-t kapunk. Egy hatalmas meglepetés viszont Nadeem ügynök, aki az egyik legkidolgozottabb és legérdekesebb történetívet kapja, annak ellenére, hogy bizonyos szempontból mellékkarakter kellene, hogy legyen. A sorozat nehezen vetkőzi le az első évadban felmutatott folyosós verekedés kultuszát, és az első pár részben kissé fanyalogtam is. A parkolós verekedésben nagyon suta módon kapkodták a kamerát, kezdtem is fogni a fejem. Na de aztán! Nem akarok poént lelőni, de kapunk egy majdnem olyan intenzív, precízen megkoreografált verekedést, mint az első évadban, ha nem jobbat. És onnantól kezdve csak felfelé vezet az út. A Bullseye – Daredevil bunyó olyan szép volt, mint egy balett előadás, a szó legvéresebb értelmében.

Azt hiszem, a Daredevil harmadik évada nagyon jól fogta meg azt, hogyan lehet a földre rántani egy maszkos hős történetét, nagyjából úgy, ahogy a Dark Knight trilógia tette a Batmannel, persze tévés szinten. És ez nagyon nagy előnyére vált a Netflixnek. Persze a negyedik évadról egyelőre semmi hír, de meglepődnék, ha nem rendelnék be egy ilyen évad után. A Daredevil harmadik köre ugyanis jóval több, mint ajánlható.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5714315867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.