A fekáliával támadó vandál

2018. október 01. - Mikro

A közönség és kritikus kedvenc American Vandal koncepciója tipikusan olyan volt, amiről én azt hittem, nem lehet rá második szezont építeni. Vagyis lehetséges, de lapos lesz. Elvégre is egy stílus paródiáról beszélünk, ami kifigurázza a dokumentum sorozatok minden hatásvadász fordulatát. Eleve fog egy abszurd témát (nemi szerveket festő vandál) és abból farag valami halálkomoly dolgot, ahol képtelenség elkerülni az abszurd végkifejletet. Hogy is lehetne ezt úgy újrázni, hogy ne legyen az első évad zsenialitásának másolata.

A második etapban Peter Maldonado és Sam Ecklund amatőr dokumentum sorozatát felkapja a Netflix. Hozzájuk vágnak némi pénzt meg menő drón kamerákat, hogy tehetségüket kiaknázzák a legteljesebb mértékig. Itt nem viccelnek a sorozat készítői, az évad introja teljes mértékig ál-intro, érdemes csekkolni a neveket. Persze a két srác valami komoly dologról akar dokumentum sorozatot készíteni, és meg is találják a témájuk, mikor Chloe Lyman üzenetet küld nekik, egy a St. Bernadine nevű iskolából, ahol valaki szörnyű bűnt követett el. Hashajtót tett az iskola menzáján a limonádéba. A végeredmény olyan borzalmas (és undorító) volt, amit csak egy beteg elme követhetett el. Sam és Peter az iskolába utazik, hogy fényt derítsenek a titokzatos bűnöző kilétére.A koncepció nem sokat változott a második évadra. Újra iskolai környezetben ugyanazok a tipikus, de jó értelemben vett hatásvadász dokumentarista elemek, szembesítések és kikérdezések. Az első, ami feltűnt nekem, és hatalmas kényelmetlenséget okozott, az a régi szereplők hiánya. Az sorozat első szezonja olyan erős, tehetséges szereplőgárdát rakott össze, amit nehéz volt überelni. Az első két résznél úgy is tűnt, a karakterek érdekessége és különcsége messze elmarad majd a régiektől. Nyilván logikus, hogy el kellett hajtani az előző gárdát, elvégre is új történetről beszélünk, de Jimmy Tatro hiánya nagyon erős volt. Aztán nagyjából a harmadik rész környékén kiderült, hogy elég erősek lesznek a mostani szereplők is. Az egyik legnagyobb meglepetés Melvin Gregg aki az Unrealből, Travis Trope pedig az NCIS: Los Engelesből, illetve a Broadwalk Empire-ből lehet ismert. A Chloe Lyman-t alakító Taylor Dearden-t legtöbben a Breaking Badből ismerhetik, ami nem véletlen, ugyanis az anyja nevét viselő színésznő Bryan Carston lánya. Persze mit ér egy tehetséges színész, ha nincsenek érdekes karakterek, amiket alakíthat.Itt viszont ilyen gond nincs, nagyon komoly karakterizálást kap a sorozat, ahol a klisés figurák, részről-részre több réteget kapnak. Az American Vandalban megint igen lökött kölköket raknak a színészek alá, de minden különcség, ahogy minden poén is a sorozatban, csak annyira van finoman túlhangolva, hogy ne menjen át az egész szitkomba. Nem, még mindig nincsenek hatalmas röhögős poénok, de fel fogsz nevetni néha. És a második évadnak ez még jobban áll, mint az előzőnek. A St. Bernadine-i sztori még sötétebb és elgondolkoztatóbb, mint az előző. És számomra ez lett a sorozat legnagyobb erénye, hogy úgy beszél az fiatalok közti zaklatásról, ahogy a 13 reasons why csak szeretett volna. Persze annak is imádtam az első évadát (a másodiknál már kiszálltam), de itt értettem végre meg, hogy miért is annyira para a mai fiatalok jelenléte a szociális appokon. Az abszurditása és humora ellenére egy baromi elgondolkoztató nyolc részt kapunk, ahol a vége felé legkomolyabb drámákat aláz meg az American Vandal, de úgy istenesen. Mindez mellett a legjobb krimiket is alázza, mert minden rész végén akkora fordulatot kapsz az arcodba, hogy a binge watching-ot a homlokodra is tetováltathatod. A fene se gondolta volna, hogy ennyire fog érdekelni, hogy ki támadja a diákokat fekáliával.  

Azt hiszem, a 2. szezon bizonyított, hogy nem csak lehetséges újra feltalálni a kereket, de azt lehet stílusosan is tenni. Az évad simán volt olyan jó, mint az előző, ha nem jobb. Az American Vandal, viccen kívül, még mindig az egyik legjobb, ha nem a legjobb sorozat jelenleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6014267929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.