A harmadik évad nyitóepizódja után, volt egy olyan érzésem, hogy simán eljuthattunk volna erre a pontra az első évad után is. De mielőtt tovább mennénk, nem feltétlen jelent ez negatív dolgot. A Mr. Robot évadnyitója kicsit felrajzolta a képzeletbeli térképét a karaktereknek, felfedve a kiinduló pozíciójukat. Spoileres leszek.
Elliot a tavalyi évad végén egy pocsolya vérben feküdt, mert Tyrell lelőtte. A legrosszabb cliffhangerek egyike szokott ez lenni, mert mindenki tisztában van azzal, hogy a főhős nem halhat meg, hát hogyan? A Mr. Robot esetében viszont csak egy átvezetés volt a második fázisra, azaz pontosan a második fázisra. Ugyanis Elliot bomlott elméjének rosszabbik felének gonosz terve az E Corp ellen eljutott a következő fejezetéig, és nem úgy néz ki, hogy a kedvenc kapucnis hősünk nyerésre áll a megállításában. Ha már kapucni, kapunk egy rettentő ikonikus jelenetet a nyitó részben, ahol Elliot felpattintja a rá oly jellemző kapucnit a fejére, mintha csak a szuperhős jelmezét venné fel. Szüksége is lesz minden szuperhősféle eszköztárra, hogy felvegye a versenyt, ugyanis hiába kezd reménykedni benne, hogy a lövés, bár ő magát megkímélte, megölte Mr. Robotot, a dolgok tényállása nagyon más. White Rose hacker bagázsa Mr. Robottal karöltve nyílegyenesen menetel a terv végkifejlete felé, Elliot pedig erősen kételkedni kezd abban, hogy egyáltalán volt-e értelme az egész forradalomnak, melyet az első évad során kirobbantott.
A Harcosok klubja-féle önmagával való hadakozás viszont koránt sem ért véget, és a rész végére el is érünk arra a pontra, hogy a maga módján lerakja a háborús terve alapjait. A kérdés persze, mint a sorozat esetében mindig, most is az, hogy mennyire van Rami Malek karakterének elég muníciója, hogy legyőzze az ellenfeleit, és saját magát is. Mondhatnánk, hogy van segítsége, de a mostanra meglehetősen paranoiás húga az egyetlen, aki támogatja. Ezzel el is érkezünk a másik nagy bajtársához, és másodszerepben állandó romantikus tárgyához, Angelához, akinek első évados áldozat szerepéből Sam Esmail könnyedén rittyentett egy félnegatív karaktert. Írom, hogy félnegatív karaktert, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a bosszúvágy Mr. Robot elé lökte a csajt, és Elliot háta mögött könnyedén szövetkezik vele, de van egy olyan érzésem, hogy lesz még pálfordulás az évad során. És ha már a karaktereknél tartunk, ne feledjük, hogy a sorozat idén felkapta Irvingot (Bobby Cannavale), hogy White Rose segítőjeként egy szuperül megírt szereplőt hozzanak az évadra. Érdekes lesz látni, hogy mit kezdenek majd az ürgével, Cannavale jó karakterszínész, és úgy néz ki, lubickol is Irving szerepében. Színészileg persze sokat várhatunk Malektól és Christian Slatertől is, akik remélhetőleg kapnak pár olyan jelenetet majd, ahol a konfliktusuk miatt emlékezeteset alakíthatnak.
A net egyébként forrong éppen, ugyanis pár utalásból kifolyólag úgy tűnhet, hogy a sztoriban felmerül majd némi időutazás szál, de személy szerint nem sok sanszot adok erre. Meglehetősen érdekes lenne két realisztikus évad után átnyergelni egy ilyenbe, és nem is nagyon hiszem, hogy jót tenne a sorozatnak. Érdekes lesz látni, merre viszik majd az évadot, jelenleg nem tudnék olyan sok mindenre tippelni, és lehet nem is lenne értelme. Ismerve Esmail írását, megint nem adhatunk arra, hogy a dolgok azok, amiknek látszanak. Nehéz is lenne megjósolni a történet folyását, főleg a sorozat minőségét. A második évadra többen is panaszkodtak, hogy elmarad az elsőtől, én viszont úgy érzem – annak ellenére, hogy nekem a második is bejött –, idén kapunk egy jó kis körutat Elliott bomlott elméjében. Aztán nehogy tévedjek.