Batman - Assault on Arkham

2014. szeptember 02. - Kővári György Márió

Gyakran találkozom azzal a kijelentéssel fórumokon, hogy a rajzfilm az mese, noha a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen az animáció egy filmtechnika, míg a mese egy irodalmi műfaj. Aki eddig összemosta a két fogalmat (alighanem a Disney-filmek miatt), annak különösen figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

A DC-Warner egyik főmuftija nemrég olyan okosságot talált mondani, hogy a cég mozifilmjeikben ezentúl mellőzni fogják a poénokat. Emberünk ezzel alighanem egy újabb szöget vert bele a cég koporsójába, mert egyrészt a Marvel-Disney már így is fényévekre elhúzott riválisától, másrészt emiatt újabb jelentős bevételkiesés várható, hiszen a közönség nem fapofával akar ülni a vetítés 2-3 órája alatt, hanem szórakozni kíván a pénzéért, amibe esetenként a nevetés is beletartozik.
Bár ha meggondoljuk, akkor talán mégis igaza van az illetőnek, hiszen az olyan borzalmak, mint pl. a Zöld Lámpás vagy A Macskanő finoman szólva sem lettek túl jók, és ebben nem kevés része volt (különösen aLámpás esetében) a béna humorizálásnak. 
Noha nem muszáj egy képregény-adaptációt feltétlenül a poénokra építeni (lásd pl. az üstökösként ragyogó Sötét lovag-filmeket), mégis el kellene gondolkodnia azon a DC-nek, hogy a Marvel miért annyira sikeres, és ha még ez után sem jönne rá a válaszra, akkor nézze meg a Vasember-trilógiát és a Bosszúállókat.
Furcsa módon (szerencsére) az animációs alkotásaikban a DC simán megenged magának olyasmiket, melyek láttán eme okos embernek alighanem minden haja szála az égnek meredne: vér, erőszak, mély dekoltázsok stb. Szerintem ez a helyes irány, hiszen lassan 2015-öt írunk, a régi képregényolvasó generáció rég felnőtt; Mission: Impossible-ön és Jason Bourne-ön nevelkedett, ezért joggal vár el hasonlót rajzolt formában is. Nem állítom, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út az animáció terén, de mégis sokkal inkább ilyeneket készítsen a DC, semmint egy újabb idegesítő fércművet.

A legújabb DC-s rajzfilm ezúttal nem képregény, hanem videojáték, egész pontosan a Batman: Arkham című sorozat alapján készült - azon belül is az Arkham Origins után játszódik.
Ha valaki esetleg nem tudná: az Arkham Elmegyógyintézet a DC-univerzum hírhedt diliháza Gothamben, ahol a "hagyományos" elmebeteg bűnözőkön kívül egy rakás szuper-nehézfiút (és lányt) is őriznek, így például Kétarcot, a Gyilkos Krokot, na és persze a Jokert.
A történet szerint Amanda Waller összeállít egy öngyilkos csapatot egy szigorúan titkos küldetés végrehajtására. Öngyilkos, hiszen ha elbuknak, senkinek nem fognak hiányozni, de ha sikerrel járnak, akkor talán elengednek valamennyit a börtönbüntetésükből (és ha igazán mázlijuk van, életben is hagyják őket). A feladat: a Rébusz által korábban ellopott adatok visszaszerzése, melyek a férfi sétapálcájában vannak elrejtve - amit az intézet raktárában őriznek.
Deadshot, Killer Frost, Harley Quinn, King Shark, Black Spider és Captain Boomerang sikeresen bejut a létesítménybe, és a pálcát is megszerzik, de ekkor rájönnek, hogy átverték őket, ezért menekülni kényszerülnek, időközben azonban feltűnik Batman, ráadásul a Joker is kiszabadul a zárkájából, és egyáltalán nem örül annak, hogy barátnőjének új "pasija" van.
Röviden: zúzás, akció és hentelés vég nélkül, lehetőleg sok vérrel és brutalitással - lőfegyverrel, késsel vagy puszta kézzel... egyre megy. Ez a film nagyon nem az árnyalt karakterábrázolásról és a melyenszántó gondolatiságról szól, de hát tegye fel a kezét, aki ilyesmit vár Batmantől. Ennek ellenére mégis remekül működik a film, mégpedig azért, mert bár sokszor és sok helyütt láttuk már a felsorolt sablonokat, azok nem véletlenül bukkannak fel újra és újra; létrehozzák a szükséges hatást, ahogy és ahol kell, ennyi pedig bőven elég, minden más csak a ráadás.
Az alkotók igyekeztek minél többet kihozni a klisékből, és ebben az esetben ez emeli ki a végeredményt az átlagból - mert mer újszerű lenni, ez pedig a külsőségekben és a karakterekben is felfedezhető. Előbbire legjobb példa a film eleji verekedés a kommandósok és Batman között, ami bár egy átlagos akciókoreográfia a szokásos elemekkel (ugrások, szaltók stb.), ám kézikamerázós stílusban van "felvéve", vagyis nem statikus képsorokat látunk, hanem folyamatos mozgást, ez pedig jóval dinamikusabbá teszi a jelenetet.
A cselekmény közepes dramaturgiai íve, központi konfliktusa, és fordulata háttérbe szorul a karakterek érdekes volta miatt. Nyilván ezek sem túl eget rengető jellemzők, mégis jó látni őket egy "csak" rajzfilmben (pl. Deadshot fényképét a kislányáról, Frost és Shark barátkozását stb.).
A korábbi DC-s animációs filmekhez (pl. Az Igazság Ligája - A Villám-paradoxonA Sötét lovag visszatér 1-2.) hasonlóan ez is eléggé véres, de még erre is rá van téve egy lapáttal, pl. a látható sebesülésekkel (lövések, késszúrás, lerobbanó fej, leharapott fül, Joker fejbe lő valakit stb.), ezek miatt pedig én valahová a 16-os és 18-as korhatár-besorolás közé helyezném az Assault on Arkhamot, de kicsit közelebb a 18-hoz, noha annyira erős jelenetek azért nincsenek benne.
Van viszont meztelenség, ami persze szintén nem az a "minden alkatrész látható" fajta, de arra bőven elegendő, hogy kisgyerekeknek már ne mutassuk meg.
Ezen jelentek egyike egy eléggé konkrét utalás Deadshot és Harley Quinn szeretkezésére (amibe a férfi egy kvázi "oké, miért ne?"-felkiáltással egyezik bele, és aztán szétverik a lánnyal a szobát), a másik pedig Frost dekoltázsa, amikor hullának álcázva bejut Boomeranggal Arkhamba. (Egy későbbi jelenetben Harley is villant hasonlót, amikor egy biztonsági őr figyelmet kell elterelni az érkező Sharkról.)
Frost amúgy elég keveset takaró ruhát visel, és az "operatőr" ezt nem egyszer ki is használja, pl. a lábai alól-közül néz felfelé a virtuális kamera.
A beállítások és a "világítás" eléggé filmszerű, nyilván sokat merítettek az alkotók a videojátékokból, ráadásul van egy eléggé váratlan csavar is a történet 2/3-a táján, és ez is a játékfilmes hatást erősíti.
Külön érdemes megemlíteni a szereplők egyenkénti bemutatását a kimerevedő képekkel és kiíródó nevekkel, amik némely Guy Ritchie-mozit idézik. Nagyon ötletes megoldás egy animációs filmben szerintem; korábban nem láttam még hasonlót.
Még néhány cameót is sikerült becsempészni a történetbe; a szokásos szereplőkön (Gordon felügyelő, Alfred, a Pingvin, vagy Bane) kívül a legviccesebb az a maszk, amit a Joker (Heath Ledger) viselt A Sötét lovag elején...
...de a Batman visszatér egyik jelenete is felismerhető, amikor Harley egy kirakat előtt áll.
A szinkron (értsd: a szereplők angol hangjai) elég jók; Kevin Conroy továbbra is Batman szerepében hallható, a Jokernek viszont ezúttal nem Mark Hamill kölcsönözte az orgánumát (talán a Star Wars VII forgatása miatt nem ért rá).
Batman amúgy - noha az ő nevét viseli a film címe - a történetben inkább csak mellékszereplő, míg a több "vászonidővel" egyértelműen a szuperbűnözők rendelkeznek, ők a főhősök, és nem a Denevérember. Ezzel persze nincs semmi baj, lehet, hogy olykor jobb egy kicsit a "másik oldalt" is alaposabban bemutatni.
Folytatódik tehát az a DC-s tendencia, miszerint a rajzfilmjeik nagyon moziszerűek, és a fiatal felnőttek korosztályát tűzték ki célközönségnek.
Ami babért nem tudnak az élőszereplős adaptációkkal learatni, azt a rajzolt alkotásokkal (általában) gond nélkül sikerül - igazán érthetetlen tehát, hogy hasonló színvonallal miért nem találkozni a mozikban, csak a médialejátszókban. Alapanyag van, akadnak jó írók is, semmi akadályát nem látom annak, hogy ne csak a házimozi-piacon taroljanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr936658445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.