A franciák szégyene

2020. szeptember 17. - V Lovegood

Az 1894-es Dreyfus-per a történelem egyik leghíresebb koncepciós pereként és politikai botrányaként maradt fent a köztudatban, az ügy részleteit vizsgálva még a legvéreskezűbb sztálinista mamelukok is elégedetten csettintenének (talán még ihletforrásnak sem volt utolsó). A nagy port kavaró…

Az idő megbolondul, a szerelem előtör

Palm Springs kritika

A romantikus vígjátékok nem meglepő módon a filmgyártás elejétől kezdve jelen vannak a mozik kínálatában. Láttunk már összejönni, szakítani, majd megint összejönni rengeteg párt, sok különféle helyszínen és szituációban, a cselekmény nagy vonalakban mégis többnyire ugyanaz szokott lenni. Épp ezért…

A lány, aki animáltból igazi lett, de hős maradt

Mulan kritika

A magyar mozikban a héten debütáló Mulan nincs könnyű helyzetben. Egyrészt sok filmrajongónak vannak alapvető ellenérzései az animáltból élőszereplőssé váló történetek irányában, másrészt Kína politikájával kapcsolatos kifogások is érthetően merülnek fel a film kapcsán, harmadrészt pedig a pandémia…

Az élet egy HABostorta

Hab kritika

A filmművészet több mint száz éves léte miatt azt kell mondanunk, hogy a legtöbb történetet már látta a közönség nagy része (sajnos, nem sajnos). Manapság nagyon nehéz valami újat mutatni a történet szempontjából és ezt sokan felismerték a világ nagy részén. Olyan alkotók (írók, rendezők) jelentek…

Mutáns tinik harca a külső és belső ellenséggel

Az új mutánsok kritika

A mozik kínálatába frissen bekerült Az új mutánsok méltó saját főszereplőihez, ugyanis sorsa a kezdetektől fogva igen hányattatott volt. Kezdésként a gyártó Fox akart újraforgatni bizonyos részeket, majd pedig a Disney, végül a koronavírus terjedése miatt kellett új premier dátumot keresni az X-Men…

Egy vásznon a hazugság összes árnyalata

A hazugság színe kritika

Az olasz-angol koprodukcióban és Giuseppe Capotondi rendezésében készült A hazugság színe (eredetileg The Burnt Orange Heresy, azaz narancsvörös eretnekség, az azonos című 1971-es regény alapján) rettentően izgalmas és az embert többezer éve foglalkoztató kérdéseket boncolgat, a maga komótosan…

James Bondba oltott Memento

Tenet kritika

Kicsit se túlzok ha azt mondom, hogy a film és főleg a Nolan fanok már-már a Messiásnál is jobban várták a Tenetet. Amióta a koronavírus óta bezártak a mozik, mindenki ki volt már éhezve egy igazi, nagy költségvetésű filmre. Az elmúlt pár hónap előzetesei és infómorzsái olyan elvárásokat…

Kisképernyős drogos X-menek New Orleans-ban

Project Power kritika

A filmek és sorozatok világában kicsit is jártas olvasóink alighanem tudják, hogy nem kevés szuperhősös történet kerül manapság a mozikba, streaming szolgáltatók felületeire, TV képernyőkre és még ki tudja, hány felületre. A Project Power is ezt az igen jelentős népszerűségi hullámot próbálja…

A technika tündérei az adaptálás útvesztőjében

Artemis Fowl kritika

Az Artemis Fowl rövid ismertetőjét olvasva akár az a benyomásunk is támadhat, hogy kifejezetten ígéretes alaptörténettel van dolgunk. A sokak számára vonzó ír mondavilág, annak minden tündérével és gnómjával, ráadásul a modern korba ágyazva és kiegészülve sci-fi elemekkel rengeteg érdekes…

Támad a természet!

Szemetesláda #18 - Az esemény / The Happening (2008)

M. Night Shyamalan karrierje kezdetén, nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy szinte mindig jó filmet rakott le az asztalra. A Hatodik érzék a mai napig egy nagyon jól működő thriller-dráma, A sebezhetetlen az egyik legjobb, nem képregényből készült szuperhősfilm. Ott volt még a Jelek 2002-ből,…

süti beállítások módosítása