Esernyővel felvértezett időutazó szuperhősök

Esernyő Akadémia 1. és 2. évad kritika

2020. augusztus 07. - Ik4r0s

Még a múlt hónap elején téma volt a szerkesztőségben, hogy ki ír az Esernyő Akadémiáról. Abban egyetértettünk, hogy valakinek az eddig megjelent képregényekről is kell hoznia a kritikát, a sorozatot pedig végül én vállaltam be. Körülbelül másfél hét alatt le is daráltam az első és a második szezont,…

Figyeljék a kezemet, mert csalok!

Magic for Humans kritika

A bűvész kimegy a színpadra, meghajol, leveszi a kalapját és előhúz belőle egy nyulat. A közönség tapsol, álmélkodik. Egyeseknek szája percekig tátva marad, míg mások cinikusan nevetnek. A teremből kifelé tolongva mindenki azon tanakodik, hogy csinálta? Persze, hogy nem igazi varázslat, hanem trükk.…

Hallottál már a démonokat gyilkoló apácákról?

Warrior Nun 1. évad

Körülbelül egy hónapja jelent meg a Warrior Nun előzetes, amire egyszerre felkaptam a fejemet. Maga az ötlet ugyan a klasszikusnak mondható pokoli teremtmények elleni küzdelemről szól, viszont ezúttal annyit csavartak a történeten, hogy apácák küldenek Lucifer lényei ellen. A sorozatra nem csak a…

Idén a Netflixre költözött az Eurovízió

Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története kritika

Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy valamennyien ismerjük azt a showt, ahol Európa országai egy fesztivál keretein belül bizonyíthatják zenei tehetségüket a legváltozatosabb műfajok felvonultatásával. Az Eurovíziós Dalfesztivál első, 1956-os megrendezése óta töretlen sikernek örvend…

A kérdés nem a hol, hanem a mikor

Dark sorozatkritika

Sose felejtem, hogy 2017-ben az összes sorozatragjongó szinte egy emberként kapta fel a fejét, amikor megjelent a Dark első trailere. Legtöbben a német Stranger Things-nek hitték a sorozatot, ami akkor már a második évadjánél tartott. De nagyobbet nem is tévedhettek volna, ugyanis Baran bo Odar…

Vietnámi kincskeresők a társadalom dzsungelében

Da 5 Bloods kritika

A Netflix kínálatában nemrég vált elérhetővé a Da 5 Bloods (magyar címén Az 5 bajtárs), és azonnal a markáns vélemények igen széles skálája fogalmazódott meg az alkotás kapcsán. Vannak, akik propagandát kiáltanak, mások viszont már lelkesen Oscar-esélyekről beszélnek. Az alábbiakban megpróbálok egy…

Nem könnyű az élet az átfagyott világban robogó vonaton

Így látjuk a Snowpiercer-t két rész után

2013-ban a Snowpiercerrel az egész világ megismerte Bong Joon-ho nevét. A dél-koreai direktor azóta elkészítette a Netflix-nek elkészítette Okja című filmjét, majd visszatért hazájába, hogy levezényelje az Élősködőket, amivel az Aranypálmát és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is kiérdemelte a…

Egy autósüldözés sármja

Extraction kritika

Egy valahogy kivitelezett valami, de ötlet semmiképp. Egy koncepció, mely nem bízik eléggé saját magában, hiszen csupán a legalapvetőbb klisékből meri definiálni magát. Egy ígéretes és közönségcsalogató színész által megtestesített főszereplő, de mi értelme a casting-nak, ha a színész legfőbb…

Hogyan szabaduljunk meg a semmirekellő szülőktől?

The Willoughbys kritika

Mikor kábé egy hónapja megjelent a The Willoughbys trailere már felfigyeltem az animációs filmre. Az előzetes egy kellőképp zakkant család nem mindennapi történetét ígérte, ehhez pedig jöttek a leginkább Tim Burton szereplőihez hasonló kinézettel megáldott karakterek. A kérdés ezúttal nem csak az…

Sárga, fekete, sárga, fekete

Tiger King kritika

A Netflix mostanra már minden mozgóképes médiumba belekóstolt sikeresen. Ez alól a dokumentum sorozatok világa sem kivétel, elég, ha csak a Making a Murderer-re gondolunk. Nemrég egy olyan történetet kaptunk, ami tovább erősíti az ezt nem hiszem el, hogy a valóságban megtörtént dolgok táborát. Ez a…

süti beállítások módosítása