Végre vége?

A Kaptár - Utolsó fejezet kritika

2017. február 19. - Attila Kondorosi

Egyszer minden történetnek vége, és ezt a tényt még a Kaptár franchise sem kerülhette el. Alice nevével 2002-ben találkozhattunk először, azóta eltelt egy jelentéktelen 15 év. Az indulás óta 2-3 évente kaptunk az arcunkba a Paul W.S. Anderson-féle zombi invázióból, utólagosan…

Xenocide

Orson Scott Card: Fajirtás

Van úgy, hogy az ember elkezd olvasni egy sorozatot, és lassan beleun. Ugyanaz az univerzum, ugyanazok a személyek, ugyanazok a problémák. Ez jogos, hiszen annyira a világ részesei leszünk, hogy más kevés dolog képes meghökkenteni bennünket, vagy felkelteni az érdeklődésünket. De…

Kylo Ren, a buszvezető költő

Paterson

Szürke mindennapok, a mindennapok szürkesége. Bizony könnyen képesek vagyunk belefeledkezni azokba a megszokott tevékenységekbe, amiket általában folytatni szoktunk. Talán ezért is jött létre a művészet, hogy menekülést nyújtson minden megfáradt és feltöltődésre szomjazó léleknek. A neves rendező,…

Támad a Kungfufarkasrendőr!

Szemetesláda #6

Érdekes gondolat összevonni a horror műfajt a szuperhős filmek műfajával. Nem is lenne rossz ötlet, főleg, ha a megoldás kreatív kezekbe kerülne, így képes lenne a hős fogalmát új alapokra, brutálisabb, feszültebb és megrázóbb környezetbe helyezni. A feladat viszont embert…

Manchester by the Sea

Oscarra várva #7 III. évad

Az utóbbi időben igyekszem egyre több filmet bevizsgálni azok közül, amiket jelölnek a Golden Globe vagy az Oscar keretein belül, esetleg díjat is nyertek már. Nem mintha ez lenne a mérce, mert tömegével fut az ember olyan alkotásokba, amiket nem említenek ezeken a díjátadókon, mégis nagyszerűek.…

Call of Jon Snow

Gamer percek - 8. COD: Infinite Warfare (Singleplayer Campaign)

Nem kis teljesítmény egy szériából évente kidobni egy darabot, de a Call of Duty-sorozatnak valahogy (több különböző fejlesztő cég egyszerre több projekten dolgozik) mindig sikerül. Személy szerint utoljára a Modern Warfare-t, esetleg a Modern Warfare 2-t élveztem igazán (single-…

A számolás joga

Oscarra várva #6 III. évad

A számolás joga film azoknak a kiskosztümös, körömcipőbe kényszerített színes bőrű nőknek a kálváriáját mutatja be, akik a 60-as évek szegregációtól terhes Amerikájában a NASA űrprogramjában dolgoztak. És nem, nem mint takarítók, hanem mint programozok, mérnökök, kalkulátorok! Mindezzel csak azt…