A Blizzard Mass Effectje

Gamer percek - 12. Destiny 2 (PC)

2017. november 14. - Afthraste

Jó, persze, nem a Blizzard csinálta, és még csak nem is Mass Effect, de azon kívül, hogy "olyan Destiny-s", nehéz szavakat találni erre a játékra/univerzumra. Nem volt könnyű eldöntenem, hogy megvegyem-e a játékot, és ebben egy kritika se nyújtott nagy segítséget. Így a vége az lett, hogy a közeli haveri társasággal mégiscsak beruháztunk rá. Hogy megérte-e a játék? A tovább után megtudhatjátok!

destiny-2-official-reveal-art.jpg

Kezdjük a cikk címével. Nem, nem a Blizzardé a játék, és nem, nem Mass Effect copy. A játék a Bungie keze munkája és az Activision szolgál neki kiadóként, a csavar a dologban, hogy elsőként – természetesen az Activision-Blizzard miatt – egy nem Blizzard fejlesztésű játék került a Battle.net -re, legfőképp azért, hogy a PC-s hálózati háttere a játéknak viszonylag zökkenőmentesen fusson. Az első rész kizárólag konzol-exkluzív volt, és ennek sok játékos nagyon örült (mivel a kiegészítő pakkokig elég gyenge volt a játék), de még többen voltak szomorúak. Talán pont emiatt döntött a fejlesztőcég úgy, hogy a játék forradalmasítása helyett inkább az eddigi funkciók lettek – a címhez híven – Blizzard szintűre kifinomítva.
Ez utóbbi mondat lehet, hogy megérdemel egy kis magyarázatot. Arról van szó, hogy az összes Blizzard játékban valami eszméletlenül sima és kézreálló az irányítás, legyen az MMORPG, RTS, FPS, MOBA vagy felülnézetes ARPG.

A sztori pedig... hát az is valami olyasmi, mint amit egy Blizzard játékban találnánk. Az első résszel nem játszottam, viszont annyi infót elmondanak nekünk, hogy a jövőben a Traveler egy sötét erőtől menekülve az emberekhez jött. A szóban forgó idegen entitás elhozta az emberek számára az Aranykort, ami alatt az emberiség eljutott a Naprendszer több bolygójára, és isteníteni kezdték ezt a bolygó formájú utazót. Azonban szeretett oltalmazójukat utolérte az a sötétség, ami addig is üldözte, és kis híján minden elveszettnek látszott. A Traveler végül hatalmas önfeláldozással gátat vetett a pusztításnak, és bár sok minden odaveszett, végül a köré épült város – kreatív nevén The Last City – a halhatatlan védelmezőivel fennmaradt, és továbbra is okot adott egy szebb jövő reményének. Karakterünk az első rész folytatásaként kerül a képbe (amiért jó páran húzták is a szájukat, mivel az előző részben egy kiegészítőben karakterünk egy elég figyelemre méltó titulust szerzett meg, ez a második részben fel sem merül), amikor segítségére kel az ostrom alá vett városnak. Nagyon röviden ennyi, természetesen sokkal többről van szó visszamenőleg is, de alapvetően ezzel határolja el magát a többi sci-fi univerzumtól.

odviyjdhnzmzzimvuhljawflb0gtrmp6mlc4mzhnnxlon3bpwxe4ps8xeda6oduyedq3os84mdb4nduwl2zpbhrlcnm6zm9ybwf0kgpwzwcponf1ywxpdhkoodapl2h0dhbzoi8vczmuyw1hem9uyxdzlmnvbs9wb2xpy3ltawmtaw1hz2vzl2h3agvyynu5mgxqzm5zmtbhm2vmctnyaxnocwn3ehdrmhp4agl6c3nuyzfj.jpg

Na és akkor jöjjön az, hogy végül is miért éri meg valakinek ez a játék, mit adhat, amit más játék nem, mégis milyen lehet a kollektív játékélmény? A fejlesztők egy, még soha nem látott, mozisan végigvezetett sztorival kecsegtetnek az első rész után, ahol még kedvünkre garázdálkodhattunk, mert a Ghostunk úgyis felélesztett, ha meghaltunk. Most elveszítjük a "Fényt", ami ezt és a képességeinket adja, és olyan badass sorokat dob felénk a főgonosz, hogy: "Nem vagy bátor. Csupán elfelejtetted a haláltól való félelmet."
Emellett korszakalkotó módon egy MMO FPS-ről van szó – nem, sajnos nem RPG-ről, úgyhogy a WoW Goldshire-i kalandokat nem tudjuk reprodukálni – ami sokak számára elgondolkodtató lehet, hogy mégis hogyan fog működni. Valahogy így: vegyünk három class-t, elég hasonló, de egy picit mégis eltérő képességekkel, jó sok fegyvert, jó sok ruhát, néhány bolygót behatárolt térképekkel, rahedli csinálnivalót, amivel cuccot szerezhetünk és ami talán a legfontosabb, mindezt barátokkal, vagy adott esetben vad idegenekkel.

Most pedig jöjjön az a vélemény, amit próbálok objektíven felállítani, de tisztában vagyok vele, hogy mégis jórészt szubjektív marad, úgyhogy szabad vele nem egyetérteni. Mint írtam, nehéz volt eldöntenem, hogy megvegyem-e a játékot. Az ok, hogy szinte mindenki azt mondta, hogy ez olyan, mint a Destiny (az első rész), vagy szeretni fogod vagy nem – így, semmi indoklással, és nem vicc, ezt sok helyen olvastam. Ami az én meglátásom a Destiny 2-vel kapcsolatban: kapunk egy világot, ami szépen fel van építve, néhány egyedi ötleten kívül innen-onnan összeollózgatott történetet, egy sci-fi környezetben egy mindenkit szanaszét csapó, a játékos által irányított karaktert (ezért piszkálom, hogy Blizzard játék, meg Mass Effect), egy sztoriszálat, ami hatalmas potenciállal indul és bár alább nem hagy, feljebb sem megy, illetve sok-sok órányi élvezetes lövöldözést a pajtásokkal annak reményében, hogy jobb felszerelést kapunk, amivel potenciálisan nehezebb kihívásokat vihetünk véghez. Az egész játékot talán egy Marvel-univerzum darabhoz tudom hasonlítani, picit darkos darabok a sztoriban, de azért mindig ott van az a pár karakter, aki nagyon vagány és rendbe teszi a dolgokat. Szóval nekem megérte-e a játék? Úgy, hogy minden aspektusát kipróbálhatom jó haverokkal, akikkel adott esetben több órányi szívás után is röhögünk a dolgon, naná!

destiny-2-beta-preload.jpg

Hogy neked meg fogja-e érni? Az egy nagyon jó kérdés, és igazából csak tőled függ, hogy szeretni fogod-e vagy sem. A játék technikai oldalára nem sok panasz lehet, a teljesítmény fantasztikusan optimalizált, ahhoz képest, amilyen szépen össze van rakva a játék, gyakorlatilag semmi gépigénye nincs (a laptopomon 740M-el sajnos már nem megy, de tényleg csak egy lépés kéne neki), a zenék eszméletlenül jók, a cinematic-ok pörgősek, lényegre törők, és bár a sztori a spanyolviaszt nem találja fel, de korrektül össze van tákolva, pár jópofa karakterrel, akció dús körülmények között – kicsit mint egy Feláldozhatók film. Ha szeretsz magadban vagy a haverokkal pár perce, vagy órákra durrogatni fegyvereket egy valamelyest mély, de bőven bárki által felfogható világban annak reményében, hogy menőbb cuccokat szerezz és nehezebb dolgoknak vágj neki (értsd: szereted az MMO-kat), akkor valószínűleg tetszeni fog, mert ehhez minden adott. Talán pár embernél a barátok nem, azokat azért érdemes hozni. :)

Pici kitérő: találkoztam olyan véleménnyel, miközben keresgéltem, hogy a játékban túl bénák az ellenfelek, semmi kihívás nincs benne, stb., itt megjegyezném, hogy a sztori kijátszásához nem kell nagy tudomány, gyakorlatilag azt szerették volna a fejlesztők, hogy bárki láthassa az elejétől a végéig. Nem tartom magam rossz FPS játékosnak, de a nehezebb strike-ok meg raid encounter-ek bőven adnak kihívást a legtöbb veterán játékosnak is, a PVP-ről nem is beszélve.

Úgyhogy ha gondolkozol a játékon, mérlegeld milyen személyiséged van, be szoktak-e jönni a hasonló, feldobott hangulatú, a játékost istenkirályként beállító alkotások, illetve nagy húzóerő, ha van egy bandátok, akikkel jól fogjátok érezni magatokat közben. Ha ezek után érzed a késztetést a játékra, személyes véleményem szerint nyugodtan ess neki, mert nem fogod megbánni, de ha az a típus vagy, aki egy Mass Effect szintű történetet szeretne, vagy az Arma 3realisztikus harcrendszerét, ez valószínűleg nem a te játékod lesz.

maxresdefault_11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9313274829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.