Az ezerarcú Tom Hardy

Tom Hardy portré

2017. augusztus 12. - Zsombor Vig

2010-et írtunk, amikor a Christopher Nolan rendezésében készült Eredetet bemutatták a mozikban. Nagyjából ehhez az eseményhez köthető Tom Hardy hírnevének és népszerűségének robbanásszerű növekedése. Elismertségének mértéke és a rajongók szeretete azóta sem lankad, sőt, talán napról napra, szerepről szerepre nő. Mindez nem véletlen, hiszen ha csak az elmúlt pár évre visszatekintünk, fantasztikus alakításokat láthattunk tőle a mozivásznon, úgyhogy most tekintsünk át pár olyan fontosabb szerepet, ami miatt Tom Hardy-t igazán szerethetjük.

AZ IKREK

Tom Hardy-t azt hiszem, kétség nélkül illethetjük az „ezerarcú” jelzővel, és erre a titulusra a Legenda (Legend -2015) című filmben is rászolgált, hiszen nem egy, hanem egyszerre két szerepet hoz a 130 perces játékidő alatt – méghozzá egy ikerpárét. Ha belegondolunk, elképesztően nehéz lehet két iker szerepét hitelesen átadni, hiszen ha a testvérek arckifejezései, beszéde, vagy manírjai túlságosan is hasonlítanak egymáshoz, akkor a néző számára vagy megkülönböztethetetlenné válik a két karakter, vagy szimplán elveszítjük az érdeklődésünket irántuk, elvégre semmi más élvezeteset nem találunk a kettejük közti érdekes rezonancia hiányában – már ami a testvérpár kapcsolatát illeti. Viszont ha a két szerep túlságosan eltér egymástól, akkor az egész hiteltelenné, sőt, akár komikussá is válhat. Tom Hardy azonban remekül egyensúlyozik a két szélsőséges eshetőség között, kifogástalan alakítást nyújtva. A film végére valóban elhisszük, hogy a sármos és jó kiállású Reggie Kray-t, valamint a kiszámíthatatlan és annál is őrültebb Ron Kray-t két színész játssza, és örülünk, hiszen ez csakis egy dolgot jelenthet: két Tom Hardy létezik egy időben. Ezt persze sajnos csupán a remek, jól kidolgozott, átgondolt, és pontos színészi játék hiteti el velünk, mely nem csupán a mimikára terjed ki, de remekel a hanglejtések és a testtartások váltakoztatásában is. A filmben tehát látszólag két különböző ember elevenedik meg szemeink előtt.

HOLLYWOOD GYÖNGYSZEME

Ezen felül érdemes még megemlíteni további három filmszerepet. Eme három alakításban az a közös, hogy a képernyőn töltött idő nagy részében Tom Hardy egy maszk mögé rejti arca jelentős hányadát. Mindez azért lehet érdekes, hiszen a jó színészt legnagyobb részben az arcával nyújtott teljesítményéért szokás elismerni. A következő filmekben azonban Mr. Hardy jobbára csak a szemeire, a testtartására és a hangjára hagyatkozhat. Ezek a filmek nem másak, mint a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés (The Dark Knight Rises), a 2015-ös Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road), továbbá a nemrégiben napvilágot látott Dunkirk (2017).

Tény és való, hogy a Mad Max-ben nagyjából a film egyharmadáig takarja maszk az arcát, azonban alakítása ez idő alatt izgalmasabb, mint a játékidő további perceiben. Max karaktere sokkal sejtelmesebbnek, rejtélyesebbnek, ezáltal ijesztőbbnek tűnik, amíg nem kapunk rálátást arcának minden szegletére. Kissé őrült habitusából is többet tapasztalhat a néző az első fél órában, Hardy pedig remekül hozza ezt a kissé „stikkes”, mogorva karaktert. Miután Max megszabadul a maszktól, jobban megismerkedünk a karakterével, kis betekintést kapunk lelkének bugyraiba. Annak ellenére, hogy a cselekmény végeztével még mindig vajmi keveset tudunk a pusztákat járó, magányos farkasról és annak múltjáról, egy megfelelően kidolgozott, teljes képet kapunk Max-ről. Ezt nagyban elősegíti Tom Hardy alakítása, hiszen bár alig pár mondatot hallunk tőle az egész film alatt, arcának apró rezdüléseiből megértjük a kissé őrült, de végül helyesen cselekvő hőst.

A Dunkirk-ben a színészi munka szempontjából látszólag hasonló a helyzet, azonban a Hardy által alakított Ferrier egészen más karakteri jellegzetességekkel rendelkezik. Itt egy meggyötört, fásult repülőgéppilóta bőrébe bújik, és Mr. Hardy a kevés vásznon töltött idő, és a szinte egész arcát elfedő oxigénmaszk ellenére is gond nélkül játssza a zord, már-már érzéketlen katona szerepét, ezáltal a film végén válaszúthoz érő Ferrier döntése megdöbbentőnek, váratlannak hathat. Kétségtelen azonban, hogy a három imént említett film közül A sötét lovag – Felemelkedésben láthatjuk Tom Hardy legjobb alakítását. Ebben a szerepben igazán remekelt. Bár az általa alakított karakter, Bane maszkja csak a szemét hagyta szabadon, Tom Hardy képes volt mindenki mást leszínészkedni a vászonról. Szemeivel hihetővé teszi Bane minden mondatát, nem túlozva el egy apró pislantást, félretekintést, vagy éppen pokoli tűztől égő dühös tekintetet sem, ugyanakkor épp elég feltűnést adagolva az apró mozzanatoknak, hogy a néző felfigyelhessen rájuk, hogy Hardy szerepe hitelessé váljon. Ebben az esetben igaznak bizonyul a mondás, mely szerint a kevesebb néha több. Véleményem szerint Hardy szemei egyenként Oscart érdemelnének.

Fontos emellett még megemlíteni Hardy kifogástalan hangjátékát. Ezt a filmet csak és kizárólag eredeti nyelven ajánlom, még akkor is, ha esetleg már magyar szinkronnal átélted az élményt. Az eredeti nyelv egészen új perspektívát nyit Bane karakterének, Hardy remekül játszik hangszínének váltakoztatásával és a hangsúlyokkal. Monológjai kitűnő párhuzamban állnak szemjátékával, hitelességet, mélységet teremtve annak. Összességében már Bane szimpla jelenléte is óriási feszültséget és félelmetes atmoszférát generál. Persze ehhez nagyban hozzájárul Hardy drabális testalkata, amelyet ehhez a filmhez külön tökéletesített, rengeteg edzéssel és felszedett kilóval. Számomra külön élvezetfaktort biztosított a testtartás, melyet többször is láthattunk Bane-től. A kezeivel számos esetben mellénye szíját markolta, ez pedig olyan hatást keltett, mintha (nem kicsi) vállai nem bírnák hordozni hatalmas, izmoktól duzzadó kezeit. Fantasztikus, hogy ilyen mélységekig kidolgozott lett Batman ellenfele, megkérdőjelezhetetlen, hogy ritkán találkozhatunk ilyen pazar főgonosszal.

VIGYÁZAT! HARD(y)CORE!

Végül pedig következzék egy olyan film, melyben Tom Hardy nem csupán arcával, de testével is nagyot alakít. Ez a Warrior – A végső menet. Ebben az alkotásban nagy szerep jut az izmoknak, a nyers erőnek. Ehhez természetesen remekül asszisztál Hardy testalkata, hasonlóan A sötét lovag – Felemelkedés-hez, ahogy mozdulatai is mindkét filmben remek koreográfiát kaptak, amit Hardy festői pontossággal ad vissza. A Warrior – A végső menetben ketrecharcosként láthatjuk Mr. Hardy-t, aki természetesen tökéletes alakítással mutatja meg, hogy milyen érzés is lehet ott állni a ketrec közepén, szemben ellenfelünkkel. Az általa játszott harcos személyiségének jellegzetességeit példásan tükrözi a harc közbeni viselkedése, magatartása, kétségünk sincs az összecsapás hitelességét illetően, ami legnagyobb részben ismét a pompás színészi munkára vezethető vissza. A film közben szinte emlékeztetni kell magunkat arra, hogy amit látunk, az nem a valóság, mindössze professzionális színészek, koreográfusok és operatőrök által kreált illúzió.

Ennél a filmnél senkit ne tévesszen meg a cím, sem az előzetes. A látszólag csupán a harcról szóló történet, mely klisésnek, vagy akár unalmasnak tűnhet, végül szívszorító és feszültséggel teli, izgalmas drámába torkollik, melyből sokat tanulhatunk az akarat erejéről, a család fontosságáról, a testvéri kapcsolatról, a nélkülözésről, magunkról, emberekről.

A bejegyzés trackback címe:

http://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6512741536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Asuka02 2017.08.12. 18:02:39

Mielőtt megnyitottam a cikket, szinte biztos voltam benne, hogy a Bronson c. filmjében nyújtott alakításának szentelsz majd a legtöbb figyelmet, sajnálom, hogy ez nem így történt. Ha létezik alakítás, mely saját jogán Oscarért kiált, akkor azt abban a filmben kell keresni. A brit bűnöző figurájának annyi mélységét és rétegét mutatta meg, ami mellett szerintem simán eltörpül a Legenda ikerpárja. A Bronson csak igazán Hardy egyszemélyes showműsora! Az a hapsi maga volt az őskáosz, sosem lehetett tudni, hogy éppen hogyan reagál egy helyzetre, és Hardy képe volt ezt a kiszámíthatatlanságot megjeleníteni. Amúgy nagyon jó cikk, minden szavával egyetértek, csak a Bronsont hiányolom. :D

Zsombor Vig 2017.08.12. 21:53:04

@Asuka02: Nos igen, igazad van, de úgy gondoltam hogy mivel a Bronson nem túl közismert, ebbe a listába nem veszem bele, mert ide olyan filmeket választottam amiket elég nagy valószínüséggel mindenki ismer elvégre főleg nem a filmekről, hanem Hardy alakításáról írtam. A Bronson megér egy külön kritikát, nem igazán lenne értelme ilyen kevés karakterben írni róla, annál komolyabb elemzést érdemel. Amire akár még sor is kerülhet valamikor. Lehet hogy előbb, mint utóbb. ;)

ivision 2017.08.13. 11:14:34

the drop? RocknRolla?

copass 2017.08.13. 12:36:18

taboo a legnagyobb alakítása szerintem.

rockjano 2017.08.13. 13:01:04

Igen Bronson és a Taboo. Amúgy minden szó igaz az egyik legzseniálisabb fiatal szinész, e.képesztően karizmatikus

Nikosssz 2017.08.14. 09:35:55

Számomra legjobb színészi munkája a Locke c. Filmben mutatkozik meg :)

Szabó Zsolt Szilveszter 2017.08.17. 15:53:42

Remek írás, büszke vagyok Rád, Zsombi! Az észrevételeimet majd személyesen elmondom, mondjuk Miskolcon? :-) Két dolgot azért itt is elmondanék (ami részben a kommentelő kollégáknak is szól): 1. az, hogy bizonyos szubjektív szempontrendszer alapján egy színész meglehetősen gazdag életművéből a szerző mit választ vizsgálata tárgyául, az ugye szintén szubjektív, így, ami kimaradt mások szerint (szerintem is van legalább 3-4 mozi, amiben hasonlóan nagyot domborít, más szempontból, persze...), - kell-e mondanom - az is szubjektív vélemény. :-) 2. Vannak azért túlkapásaid, és néhány megalapozatlan vagy túlzó kijelentésed, csak egyet emelnék ki: A sötét lovag - Felemelkedés-ben azért még játszik néhány Színész és Színésznő, utóbbira példa okáért Anne Hathaway, aki nem akármilyen ellenpontja az összes filmbeli macsónak, a teste összes milliméterével játszik, és csak ezt a szempontot alapul véve is erős az állításod, hogy: "Tom Hardy képes volt mindenki mást leszínészkedni a vászonról". Értem én, hogy csak a szemével, de akkor is :-) Egyébként pedig NAGYON RENDBEN VAN az írásod, tényleg pöpec! :-))