Velejéig romlott fantázia (18+)

Szemetesláda #12

2017. június 15. - Kondi_HUN

Ha egy film erős és felkavaró képi világgal rendelkezik, az a filmművészetben is kétélű kardnak számít. Éppen ezért az alkotóknak tudniuk kell, hol a határ merészség és pofátlanság között. A mai filmünkkel a szemetesládánkat fogjuk megetetni, de lehet, hogy ezzel már az Ő gyomra sem fog megbirkózni. Meglátjuk, elbírja-e a 2010-es A Serbian filmet, azaz ahogy hazájában ismerik, a Srpski filmet. Figyelem! A megtekintés szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!

a_serbian_film.jpg

Milos (Srdan Todorovic) visszavonult pornósztár, „nyugdíjas” éveit tölti házában feleségévvel és egyetlen fiával. Bár jól élnek, mégis kezd fogyóban lenni az a pénz, amelyet Milos halmozott fel forgatásai során. Egy nap felkérést kap egy rendezőtől, Vukmir-tól (Sergej Trifunovic), hogy szerepeljen utoljára a filmjében, amely forradalmi lesz a felnőtt tartalmak világában, nem kis gázsit vonzva maga után az egykori színésznek. A nagy összeg láttán Milos elhatározza, hogy beleveti magát még egyszer utoljára. Ám kiderül, hogy sokkal többről és brutálisabbról van itt szó, mint pusztán forradalmi újításokról.

srpski.jpg

Sokaknak valószínűleg nem kell bemutatni a filmet, hiszen igen nagy népszerűségre tett szert, nem csak hazájában, Szerbiában, hanem a világ minden táján. Inkább hírhedt, mintsem híres. Maga a mű valamivel több, mint másfél órás, és mondanom se kell, hogy még ez is túl sok belőle. Nagy merészség ezt a filmet papírra vetni bármely filmművészettel és kritikákkal foglalkozó oldalnak, mert ez az alkotás a lehető legmegosztóbb a hasonló filmek között. Nem csoda, ha valaki elkezdi és nem bírja végignézni, mert egyszerűen felfordul a gyomra a látottaktól, hiába tudván: „csak megcsinált az egész”. Mélyedjünk egy kicsit bele ebbe a gondolatmenetbe!

Láttunk már nem egy olyan filmet, amely így vagy úgy, de tabudöntögetőnek számít kategóriájában. Említhetnénk például a Fűrész-sorozatot, vagy a Cannibal Holocaust című máig felkavaró filmet, de hogy ne csak horrort említsek, 2013-ban debütált a Nimfomániás című film, amely a végletekig tolta a kendőzetlenség határait. Az említett filmek képi világukkal olyan szintű felkavaró élményt nyújtanak, melyek hatására még az életkedvünk is elmegy, viszont elülteti bennünk a gondolkodás és a mű megértésének, illetve a bemutatott dolgoknak a megértését. Nem feltétlenül elítélendő, ha a film sokkal merészebb a kelleténél, és naturalista elemekkel ugyan, de a valóságnak egy láthatatlan szegmensét közvetítve adja át az üzenetét. Itt az üzeneten van a hangsúly, hogy tartalmazzon ilyet a film, ha már túllépi saját határait, mert ez serkenti a nézőt arra, hogy értékelje a látottakat. És itt kezdődnek a bajok az Srpski film esetében is.

srpski2.jpg

Esetünkben nem a képi világgal van baj. Kellően sötét színekkel operál, a kameramunka beállítások szempontjából igényesnek mondható, és a kerettörténet is ötletesnek számít. Ezek így rendben vannak. Nem érdemes belemenni abba, hogy milyen a színészi játék, vagy a dialógusok megállják-e a helyüket, hiszen nem erre van kihegyezve. Sokkal inkább arra, hogy a látványvilággal a végletekig felkavarja a nézőjét, mert olyan szélsőséges naturalizmus van jelen az egész műben, hogy elborzadunk, ha nézzük. A kisgyermekmegrontástól kezdve a hullagyalázásig, a drogoktól folytatva egészen a snuff és szado-mazo jelenetekig (Snuff: a filmművészetben gyűjtőfogalom, kamera előtti brutális gyilkosságot és kivégzést közvetítő alkotások gyűjtőneve) szó szerint mindent tartalmaz, sőt bőven túlmutat azon, amit elbír egy átlagos, normális ember szexuális fantáziája. És ezzel ebben az esetben az a legnagyobb baj, hogy semmi nem magyarázza meg a borzalmakat. Látunk egy csomó pihentagyú, perverz szereplőt, akinek csak az az egy fontos, hogy beteg vágyaikat valósággá tegyék a kamerák előtt.

Ez mind csak arra szolgál, hogy a néző undorát felvillanyozza, és olyanokat mutasson meg, amire eddig gondolni sem mertünk. Jogosan tesszük fel a kérdést: Mit próbál elérni? Mi a célja a történetnek? Nem mondanám, hogy nem halad semerre sem, mert látjuk és kikerekedik a sztori a szemünk előtt, de semmit nem közvetít számunkra. Szó szerint, a filmnek nincs megfogható üzenete vagy célja, amit átadna, de még gondolkodóba sem esünk tőle. Mik a kérdések? A pornográf szakma veszélyei? Semmilyen veszélyt nem közvetített a „szakma” felől, még csak nem is az árnyoldalát látjuk, hanem a fiktív, az emberek agyában mélyen rejtőző beteg képzeletet hozza felszínre. Vagy hogy csak a pénzért ne vállalj be olyat, amiről nem tudod, mi rejlik a hátterében? Még ezt az üzenetet sem kapjuk meg semmilyen formában. Esetleg, hogy a családi kötelék a legerősebb a világon? Ugyan már! Főszereplőnk, Milos olyan szinten dróton rángatható ember, akit bármire rá lehet venni egy kis tudatmódosító bevonásával, úgy, hogy a végén a hozzá legközelebb állókkal száll szembe… és itt most be is fejezem mielőtt durva spoilerbe vetném magam.

srpski3.jpg

Saját magam a film nézése közben nem éreztem, hogy bármiféle értékrendet közvetítene, sőt, nem tisztel sem emberi erényeket, sem pedig filmművészeti értékeket. Ez a legutolsó jelenetben tisztult le előttem teljesen, amiben olyan pofátlanul bemutat még egy utolsót a nézőjének, és ezzel nem hagyja még azt sem, hogy a tragikus, drámai vég érzésében maradjunk, hogy egy kicsit együtt érezzünk a szereplőkkel, vagy hogy pár másodpercre azonosuljunk a szenvedéseikkel… nem, még ezt sem kapjuk meg.

Minden összevetve, a Srpski filmet senkinek nem ajánlom, maximum azoknak, akik a kíváncsiságtól vezérelve mégis csak megtekintik. Velejéig romlott dolgokat mutat be, a szexuális fantázia legsötétebb bugyraiból merít ihletet, hogy durván és borzasztóan tabudöntögető módon mutassa be a történetét, amely nem olyan vészes, jól köré építették a cselekménynek, de semmilyen üzenetet nem közvetít számunkra, amely az egész alkotás legfájóbb pontja. Nem csoda, hogy a filmet 46 országban betiltották, köztük Norvégiában, ahol a Gurotesuko és a Ichi, the killer című műveket is bannolták. Spanyolországban 3 napig szerepelt a mozik vásznain, miután kitiltották. Részemről ez is mehet a szemetesládába.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr4012594667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.16. 12:22:37

A gyomrom fordul fel az ilyen filmnek nem nevezhető, öncélú virtuális környezetszennyezéstől. Soha nem fogom megnézni sem ezt, sem más hasonló sz@rt. Egyszer láttam a Cannibal H-ot, de a mai napig nyomaszt ha rágondolok......

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2017.06.16. 12:48:07

Az Ószövetség ennél sokkal betegebb.

2017.06.16. 13:09:07

A filmnek van mondanivalója, kb az, hogy így bassza meg a népet a politika és a hatalom. Ennyi. De ez a tálalt formában vérprimitív üzenet, a film pedig öncélúan borzasztó, itt inkább arról van szó, hogy ez valami perverz vágykiélés a rendező részéről, amit egy hajszálvékony üzenetre próbál felfűzni.

DanteTM 2017.06.16. 13:19:09

A rendező saját elmondása alapján a Szerb nép megerőszakolását, az egymást váltó vezetők által elkövetett borzalmakat kívánta közvetíteni: amikor a csecsemőt megerőszakolják, az az éppen születőben lévő új szerb nemzet végletekig történő kihasználásának és megrontásának, elnyomásának, ártatlanságának eltiprásának metaforája.

Na a saját véleményem: Kegyetlen film. Olyan dolgok vannak benne, amire nem, hogy nem indul a fantázia, eszedbe se jutna...Ütős, csattanós film. Amikor eljutsz a harmadáig olyan szinten sokkol, hogy nem tudod abbahagyni, mire felocsúdsz az egyik borzalomból már megtörtént a másik. Óvatosan a megnézésével.

Burgermeister 2017.06.16. 13:32:36

Anno megneztem. Nem mondom hogy egy oscar dijas film, lattam mar ennel szarabbat is.

alalala 2017.06.16. 14:16:51

"A kisgyermekmegrontástól kezdve a hullagyalázásig, a drogoktól folytatva egészen a snuff és szado-mazo jelenetekig"

Kar, hogy csak ennyit irtal magarol a filmrol. Ez alapjan legfeljebb egy atlagos "beteg" filmre gondolnek, nem pedig egy mindenhonnan kitiltott, brutal elborult filmre.
A fenti jellemzese miatt valoszinuleg ugysem fogom megnezni soha, de azert kivancsi lettem volna, hogy megis miert nem. :)
Reszletesen mutatnak benne mindent vagy csak a benne feldolgozott temak miatt? Magyaran a gyomromat forgatna fel a film vagy a lelkemet tenne tonkre?

Na meg a bonusz kerdes: ha tenyleg szinte mindenhonnan kitiltottak, akkor az a visszavonult sztar megkapta a meses gazsit, vagy bukott az egesz projekt?

rudo 2017.06.16. 14:58:33

Ezt a filmet nem láttam, de valamiért nem a cannibal holocausttal, vagy a fűrésszel emliteném egy lapon. Azok bizonyos szempontból a kanyarban sincsenek, hanem egyértelműen a salo-t, aminél betegebb és gusztustalanabb fim szinte biztos, hogy nincs - ezt is beleértve -, mert az gyakorlatilag lehetetlen!

Important roll 2017.06.16. 14:58:56

@shitgun: Való igaz, eredetileg volt neki mondanivalója (akár több is). De hogy ez(eke)t puszta öncélú kegyetlenkedésbe átfordulva ábrázolják, arra semmi szükség nem volt. Lehet, hogy nem értem, de mégis miért van szükség ehhez végignézni, ahogy pl. valakinek az agyáig tolnak egy merev faszt az üres szemgödrén át?

memberjoe 2017.06.16. 15:29:36

A szerbek tudnak filmet készíteni. A másik gusztustalan ékköve filmművészetüknek a The Life And Death Of A Porno Gang (2009) című "műalkotás". Erről is lehetett volna pár szót ejteni itt.

anyadmajma 2017.06.16. 17:05:12

@MaxVal BircaMan HJCD: hja, te hazaáruló bolsevik geci, te azt is élvezted, akior Serbrenicában halomra lövöldözted a védtelen gyerekeket. Majd pont a te véleményed számít valamit is bárkinek is.
Még a gazdád is leszarj a fejed

Alick 2017.06.16. 17:42:35

Maradok a Twin Peaks-nél. :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.16. 17:43:56

@alalala: @rudo: @Important roll: @memberjoe: @anyadmajma:

Ez a film éppen arról szól, hová vezet a liberalizmus miután az győzött a balkánon, konkrétan Szerbiában.

A filmben semmi öncélúság nincs. Az üzenete: minden ROSSZ dolog.

Important roll 2017.06.16. 17:50:32

@MaxVal BircaMan HJCD: Tehát minden rossz dolog megfilmesítésétől lesz ez jó film?

kalandfereg 2017.06.16. 18:03:13

Nem láttam, és a műfajból nekem elég volt egy egész életemre, úgyhogy szerintem nem is fogom megnézni, de a leírás alapján eléggé úgy tűnik, a Salo avagy Sodoma 120 napja című film ihlette ezt a filmet is.
Ott is valami politikai üzenetet próbál erőltetni, hogy ő igaziból nem öncélúan ábrázolta azt, amit ábrázolt. De valójában jól láthatóan egyetlen dolog izgatta az alkotót, művészileg, úgymond: hogy milyen messzire lehet elmenni a filmvásznon.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.16. 19:06:06

@MaxVal BircaMan HJCD:
Valószínűleg nem erről szól (nem is szólhat, hisz Szerbiában ilyen soha nem történt), inkább arról lehet szó, hogy nekem még a napfelkeltéről is ez jut eszedbe.
Tudod van az a vicc:
Terápián képeket mutogat a pszichológus a betegnek. Először egy kört ábrázoló képet mutat.
- Erről mi jut eszébe?
- Pina.
A pszichológus rajzol egy négyzetet.
- Erről mi jut eszébe?
- Pina.
A pszichológus rajzol egy háromszöget.
- Na és erről mi jut eszébe?
- Pina.
- Hát, azt hiszem, a probléma egyértelmű. Maga túlságosan sokat gondol a nemi életre.
- Én? Hiszen maga rajzol folyton pinát.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.16. 19:23:22

@Lord_Valdez:

Ismerem a szerb történelmet. S pont ez történt ott.

A nyugat szétverte az országot, majd bombázta a szerb népet. Minden áron liberalizmust akartak az elnyomók, s el is érték ezt.

pluszegyvelemeny 2017.06.16. 19:36:49

@MaxVal BircaMan HJCD: De most komolyan... A Szerb filmnek mi köze van a liberalizmushoz??? :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.16. 19:48:53

@MaxVal BircaMan HJCD:
Aha. Szóval még véletlenül se az történt, hogy kirobbant a polgárháború, és a Nyugat éveken át tétlenül nézte a népirtásokat, hanem egyszer csak jöttek és elkezdték bombázni az ártatlan szerbeket, hogy liberalizálja őket.
Éééérteeem. Maradj nyugodtan ülve, mindjárt küldöm az ápolókat.

exterminador 2017.06.16. 20:04:32

@MaxVal BircaMan HJCD: nem csoda, hogy az ilyesmi tetszik neked. Gondolom, ki is csaptad rá párszor.

anyadmajma 2017.06.16. 20:06:15

@MaxVal BircaMan HJCD: hogyne ismernéd, amikor ott tömeggyilkoltál 25 éve, védtelen, ártatlan embereket.
milosevics után egy újabb agyament őrült diktátor kellett neked, és hát lássuk be, isten szeret téged, neked adta új gazdának orbánt.
Attól még egy senkiházi nímand maradsz, még a szomszédod sem érdemli meg az ember megnevezést, nem hogy te.

_carlos_ 2017.06.16. 22:12:22

Sodoma 120 napja, azt szevasz. na _az_ beteg. illetve, nem beteg, az maga a pokol. A Salo film nagyon lájtos a könyvhöz képest ami annyira durva hogy maga de Sade márki sem tudta megírni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.16. 22:43:31

@pluszegyvelemeny:

A film célja éppen a liberalizmus által megrontott Szerbia kritizálása.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.16. 22:46:20

@Lord_Valdez:

Nem voltak népirtások.Az USA azért kezdett bombázni, mert zavarta Milosevics hazafias, kerestzény, független politikája.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.16. 22:48:31

@anyadmajma:

Pacifista alkat vagyok, amit sajnálok is kicsit, így ugyanis nem tudtam fegyverrel akézben védeni a civilizációt a liberális orkok ellen.

Drago Brutic1 2017.06.17. 13:24:05

Gyerekrontás, baltás trancsírozás Dosztojevszkijnél is van, mégse nevezzük trashregényeknek. A film explicit műfaj, a kép egészen konkrét a gondolathoz képest. Nehéz megállapítani a különbséget az öncélúság és a művészi sokkolás között. A Cannibal Holocaust nekem a határon van, de furcsa módon a Ryan közlegényt nem bírtam végignézni (nem azért mert ijedős vagyok), mert iszonyú öncélúnak, szadisztikusnak és részvétlennek gondoltam a háborús jeleneteket. Pasolini szerintem egy zseni, de a sokak által idézett Salo szerintem is egy művészi zsákutca volt, még a maga által erősen kitolt határokat is túllépte. Ha nem ölik meg, akkor sem tudott volna a Salo után több filmet csinálni, mert annak az útnak nem volt folytatása.

Fiká Zoltán 2017.06.17. 15:02:15

Tényleg nem egy "jó" film, de attól még van üzenete, ha a szerzőnek nem is jött át.
Akárhogy is nézzük, lehetetlen nem belelátni a szerb nép meggyalázását, a háborúk általi megnyomorítását és a Nyugatnak való behódoltatását, ami a pornóipar általi kihasználás metaforájában fejeződik ki a filmben.

Tanulság: aki nem ért hozzá, ne akarjon filmkritikát írni.
süti beállítások módosítása