Iron Fist egészben

2017. április 19. - Mikro

Az Iron Fist első évadának lezárultával lényegében teljes lett a csapat. Augusztus 18-án Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Danny Rand összeállnak, hogy együtt rúghassák sejhajon a kószáló rosszfiúkat. Mindezek mellett közeleg a Daredevil és a Jessica Jones következő évada, a Punisher sorozatról nem is beszélve. 

Míg Jon Bernthal forgatja a Punisher első évadát, a Defenders csapata bekúszik a Netflix kínálatába. Hogy a halálfejes pólós fickó feltűnik-e a csapat mellett, azt nem tudni, de a szolgáltató fejeseinek elszólásaiból arra lehet következtetni, hogy valamilyen formában jelen lesz, de hogy mekkora szerephez jut, az még kérdés. A Netflixnek egyébként bejött a szuperhős biznisz, de mondhatjuk, hogy a nézők is jól jártak vele. Annak ellenére, hogy erős minőségi ingadozást lehet megállapítani a sorozatok között, én személy szerint egyikre se tudtam akaratlagosan rosszat mondani. Persze ízlések és pofonok. Mintha azt írtam volna az Iron Fist pilot kritikájában, hogy ez lesz a leggyengébb az összes eddigi közül, a befejezésre mégis sztornóztam a véleményem. A helyét megkapta a Luke Cage, ez ugyanis sokkal jobban bejött. Na nehogy azt higgyük, hogy azért, mert annyira patent történetet kaptunk, vagy akár látványt! A dolgot a színészek fordították meg nálam, akikre egy csepp panaszom se lehet. Biztos voltam benne, hogy Finn Jones majd előhozza nálam a hidegrázást, de végül egy baromira kedvelhető karaktert hozott. Persze a többiek is jók voltak, mindenki között működött a kémia. Na de a karakterek! Mert oké, a Luke Cage-nek is voltak motivációi, de az inkább csak mászkált búvalbaszottan, míg röpködtek le róla a golyók. Itt viszont minden karakter jól össze volt rakva, és valahol egyikre sem lehetett ráhúzni, hogy kizárólagosan jó vagy rossz. Egyébként a mellékszereplőkről szólva, a többi sorozat sem áll rosszul. Luke Cage esetében ott volt Misty Knight, akit szerintem jól eltaláltak, és amúgy is egy ikonikus szereplő a képregény lapjain, Simone Missick pedig tökéletes pluszt adott a karakterhez. Minden bizonnyal látunk majd több ismerős arcot is a Defendersben, egyedül Wilson Fisk karakterére nincs sok esély. Kár, pedig én bírtam a Daredevilben. 

Az Iron Fist történetét nem bonyolították agyon, kissé talán kiszámítható is lett a végére, sőt mi több, klisés. Biztos vagyok benne egyébként, hogy sokaknak nem fog tetszeni a sorozat, de ha nem várunk csodát tőle, akkor szerintem így is jobban teljesít, mint a kínálat nagy része. Egyébként azt kapjuk, amit várni lehet. A kissé naiv Danny Rand, és a tökös, mindemellett csinos Colleen Wing felveszi a harcot a Hand ellen, a Meachum család meg ide-oda téblábol a két oldalon. Jah! A minden sorozatot összekötő Claire Temple ki is maradt! Kissé erőltetetten vezetik itt be, konkrétan hazavágja a két szereplő randiját, de legalább benne marad az akciókban. Persze itt van a már ismert Madame Gao is, aki minden idők legparább és leggonoszabb idős nénije címért pályázik. Szóval a sztori nem egy agyafúrt cselekményű valami, de az érdeklődésem mindvégig fenntartotta. Ide mennek, oda mennek, és mindenhol a titkos ázsiai szervezet köszön vissza, közben meg megy a „kibaszok” mindenkivel a háttérben. De mondom, minden azon múlik, mennyire kedveli meg az ember a karaktereket. Az számít.

Arról se feledkezzünk meg, hogy az Iron Fist elvileg egy bunyós sorozat. Ebben az aspektusában azért csalódtam kicsit, tekintve a Daredevilt, ami nagyon tökös volt akció szempontjából. Itt fapadosnak tűnik minden, arról ne is beszéljünk – és elnézést a hímsovinizmusért-, hogy Colleen „szétverek mindenkit” Wing nekem hiteltelennek tűnt, magam sem tudom miért. Azért halálosan rossz ez sem volt, másik tévés bunyókat fel lehet hozni, azokat verte, de egy Netflixes minőséghez gyengus volt. Ami viszont érdekes, hogy nem kapunk egy erős és karakteres ellenfelet. Jó, Madame Gao igen, meg lesz még valaki (nem spoilerezek), de az igazi főszemétláda az öreg Meachum, akit David Wenham nagyon jól alakít. Kissé valahogy kevés szerepet kapott vagy felületet, hogy is mondjam, pedig mindig jelen van és az alakítása is nagyon jó. Mégis valami hiányzott! És valahogy így voltam a cliffhangerrel is az évad végén. Kapunk is lezárást, meg nem is, de annyira nem dobtak fel a folytatásra, ami nem is baj, tekintve, hogy nem tudni, mikor lesz, vagy lesz-e egyáltalán.

Összességében nekem bejött az Iron Fist. Nem egy világmegváltó sorozat, ahogy mondtam is, lesz akiknek nem fog bejönni, de szerintem minőségileg azért látszik a beletolt pénz. Tőlem kap egy erősen közepes fölé plecsnit, jó időtöltés volt. Most meg jöhet a Defenders, majd augusztusban.

A bejegyzés trackback címe:

http://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9712435139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.