Miért kell a stáblista?

2016. augusztus 15. - Gueth Ádám (Filmnomád)

A stáblista minden filmes alkotás elengedhetetlen része... kéne hogy legyen. A valóságban azonban igen kevés néző marad benn rajta a vetítőteremben, és a televíziós vetítések alkalmával is gyakran előfordul, hogy a gördülékeny műsor érdekében megszabadítanak minket a film alkotóinak névsorától. Káros-e ez a jelenség? Abszolút! Miért? Azért, mert a stáblista a készítők seregszemléjén túl a mozi egy igen fontos hangulati eleme is. Miért? Cikkünkből kiderül.

1311368923-j1gvsy.jpg

Változó trendek
A régi filmeknél ez a lista csak a produkció elején szerepelt afféle főcímként, amit sokszor egy zenei bevezető is megelőzött pl. a Ben Hur esetében. A mozi végére így csupán az azóta divatja múlt "The End" felirat került. Később az alkotók inkább a film végére tartogatták neveiket, bár a fontosabbakat a film elején is kiírták. Sok mai filmnél viszont a stáblista teljesen a film végére marad, sőt, sok esetben a főcím is. A készítők valószínűleg azért is döntöttek így, mert a mai felgyorsult világban minden perc érték, legyen szó mozi vagy tv-s vetítésről. A türelmetlen mozinéző hadd mehessen ki pár perccel előbb, a tv-sek pedig hadd vághassák csak le a film végéről. Ezenkívül számításba kell venni az állandóan formálódó filmnézési szokásokat is.

Tiszteletadás az alkotók előtt

Alapvetően a stáblista célja az, hogy mindazokat a készítőket bemutassa számunkra, akik nélkül a megnézett film nem jöhetett volna létre. Rendezők, producerek, színészek, kaszkadőrök, szakemberek, sminkesek, látványfelelősök, szinkronos vetítés esetén a magyar hangok, stb. Mind-mind a mi szórakoztatásunkért (és persze az ebből fakadó bevételért). Ha az adott alkotás tetszett nekünk, akkor értelemszerű lenne az is, hogy megtiszteljük az alkotókat azzal, hogy neveik felsorolását is végigüljük. Elvégre a színházban sem megyünk ki akkor, amikor a színészek meghajolnak, nemde? Persze ez az érv nem áll túl erős lábakon, és nem akarok álszentnek sem tűnni. Én is sok film stáblistájáról mentem ki, illetve kapcsoltam ki idő előtt türelem vagy idő hiányában. Persze mindig poén a stáblistában keresgetni a magyar neveket (pl. A marsi esetében ez nem nehéz) vagy az olyan exkuzálásokat olvasni, hogy "a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve" vagy a "forgatás során nem sérültek meg állatok" (pl. sárkányok a Harry Potterben). Sokszor találhatunk azonban olyan szomorú adalékokat is, mint a forgatás közben vagy után meghaltak nevei, vagy elhunyt személyeknek tett ajánlások. Ha tehát figyelmesen olvassuk ezeket, érdekes adalékokat kaphatunk a látottakhoz.

wmplayer_2011-01-27_22-33-46-62.jpg

A legjobb zenék felcsendülése
Sosem felejtem el, amikor egyik kedves barátommal néztük az első Hobbit-filmet. Mi, akik a film zenéjét már ismertük, a helyünkön maradtunk, míg a körülöttünk lévő tömeg már megindult a kijárat felé. Amikor azonban felcsendült a "Far over..." az addig tülekedő emberek közül sokan megálltak, és inkább végighallgatták a zseniális muzsikát. A tv-s vetítések alkalmával viszont a stáblistával együtt sokszor a jó zenétől is megszabadítanak minket, nehogy már emiatt ne lehessen beharangozni a következő reality show epizódot. Pedig gondoljunk csak bele, hogy többek között a Titanic és az Avatar esetében is azóta slágerré lett dallamok csendültek fel -, hogy a Star Wars-ról vagy az Indiana Jones-ról ne is beszéljek -, és ezek a dalok nem véletlenül kaptak külön szerepet a játékidő utánra. Ezeket a zenéket sokszor direkt várnák is a nézők, de hát a kereskedelmi csatornáknak elsősorban a szerzett profit számít és nem a mi jó ízlésünk.

61z7e9w_eal.jpg

Meglepi a stáblista után
Sajnos a mai napig sok néző nincs tisztában azzal, hogy Marvel-filmeknél nem szabad kimenni a stáblista alól, hisz még utána meglepetés vár. Sok alkotó él azzal a lehetőséggel, hogy a kreditek legördülése utánra tartogat még egy kis meglepetést, amivel valami plusz tartalmat közvetít vagy esetleg a látottakat is átértelmezi, gondoljunk csak a Fehér pokol stáblista utáni jelenetére. Néha kifejezetten érdemes türelmesnek lenni.

marvel-movies-marvel-comics-13616861-2560-1600-e1447801448947.jpg

Amikor csak ülünk a székben...
A legfontosabb érv a stáblista mellet valószínűleg az a hangulati és funkcionális szerep, amivel indirekt módon is rendelkezik. Amikor megnézünk egy filmet, aminek esetleg még üzenete és tartalma is van, vagy esetleg elgondolkoztat minket, alapvető fontosságú, hogy ne zökkentsenek ki minket azonnal a kapott élményből. A stáblista éppen ezért tökéletes arra, hogy a helyünkön ülve még picit meditáljunk azon, amit láttunk és hallottunk. Ezt a már fentebb említett zene is erősítheti. A film végének azonnali levágása illetve a stáblista helyett sugárzott reklámok viszont teljesen kizökkenthetik a nézőt a film okozta élményből, és nem adnak időt arra, hogy megeméssze a tartalmat.  Pedig a néző véleménye ezekben a percekben alakulna ki arról, amit megtekintett. Persze fontos, komoly, drámai alkotások esetében még a kereskedelmi csatornák sem vágják le idő előtt a műsort. A Schindler listája és A passió is általában megszakítás nélkül, a kreditekkel együtt szokott vetítésre kerülni minden csatornán. Az, hogy mely filmeket tisztelik meg ezzel, sokszor meglehetősen önkényes, és nem kéne, hogy csak az úgynevezett "komoly" filmek privilégiuma legyen. Gondoljunk csak bele, mennyire illúzióromboló például, ha az Eredet többértelmű befejezését egyszer csak egy idegesítő reklám követi, nem hagyva nekünk időt arra, hogy döntsünk a búgócsiga sorsáról.

audience_2401063b.jpg

Összegzés
Összességében mindenképpen megérné (mármint nem anyagi szempontból), ha televíziók sem kevernék vagy vágnák le a filmek alkotóinak névsorát. Legyen szó tiszteletadásról, meglepetésről, zenéről vagy a látottak megemésztéséről, a stáblista nem egy indokolatlan dísz a filmek végén. Direkt és indirekt funkciója is kiemelendő és meghatározó az igazi filmes élmény szempontjából.

The End

 írta

Gueth Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr2710410022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hakos05 2016.08.15. 15:09:34

Sose tekintettem úgy a stáblistára, mint ami a filmes élmény része és ezzel a készítők nagy része is így van. Inkább azoknak szól, akik közreműködtek ilyen-olyan módon a film létrehozásában. Láttam egy képet, amin a rendező, író, producer, társproducer stb titulus szerepelt, mellette egy átlagösszeg, amit ezért kap. Alatta a szereplők résznél ugyanígy (főszereplő, mellékszereplő 1, mellékszereplő 2), az összeg persze egyre csökkent. Sajnos a VFX-esek mindig eléggé hátul vannak, biztos nem kapnak túl sokat.
Néhány esetben része a filmélménynek a stáblista, a bakik, vagy az általad említett extra jelenetek miatt. A legjobban azokat szeretem, amikor a stáblista annyira szerves részét képezi a filmnek, hogy összevonják a legutolsó jelenettel. Most csak a Zootropolisz ugrik be, ami hasonló volt.
Nekem van egy olyan filmnézési szokásom, hogy áttekerem a stáblistát, amerikai filmeknél megnézem az MPAA logó (www.dreadcentral.com/wp-content/uploads/2015/10/mpaa-logo.jpg) alatti számot, most kb az 50 000. bejegyzésnél tart, valamint leolvasom a készítés évét. Talán emiatt van, hogy egy rakás filmnél tudom, hogy melyik évben adták ki. Bezzeg, ha töris évszámokból lettem volna ilyen jó :D
Ami viszont érdekelne, hogy a film elején a rendező nevét mi a fenéért kell kétszer is feltüntetni. Kiírják, hogy 'A Steven Spielbeg film' majd pár név és még a film elején lévő stáblista végén, hogy 'Directed by Steven Spielberg.'

Lucifer Morningstar 2016.08.16. 05:57:33

Vetítési szerződésben kikötni a stáblista leadását, oszt jónapot.
Szabad szemmel igen jól látható büntetés, a harmadik után a tévések megtanulják a rendet. Ezekkel máshogy nem lehet beszélni.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 05:57:39

"A stáblista éppen ezért tökéletes arra, hogy a helyünkön ülve még picit meditáljunk azon, amit láttunk és hallottunk."

Moziban ez nem lehetséges, se tv-ben.

Moziban a stáblista alatt el kell indulni kifelé, a lámpát felkapcsoljuk, már nem is látható a vászon.

A tv-ben meg, ahogy mondod, jön a reklám.

Az egyetlen megoldás az, amit én is választottam: a torrent. Így nyugodtan végig tudok nézni mindent.

Lucifer Morningstar 2016.08.16. 06:03:09

@a BircaHang Média szerk.:

Menj el egy moziba, látni a vásznat, nincs fullra felhúzva a fény. A cikk mozikról szól, nem a művházadban 3-4 szalagról nyomott vetítésről és moziról, ahol ismerik a dimmer fogalmát és minő csoda, használják is.
Tévében az megy le, amit leadnak, ha stáblista végére trimmelnek, akkor látod.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 06:06:09

@Lucifer Morningstar:

Az átlag budapesti moziban felkapcsolják a villanyt a stáblista elején, kis oktondikám...

Lucifer Morningstar 2016.08.16. 06:24:05

@a BircaHang Média szerk.:

Te már csak tudod onnan a bulgáriai Kánaánból.

Azért ha valami csoda folytán visszatérsz a civilizációba, nézd meg mekkora fényerővel megy a világítás, soha és sehol nem húzzák fel fullra a kivezetőfényt. Nem értetted a dimmer szó jelentését (sem) és a mögötte lévő technikát, ezért beszéltél újból hülyeséget.

Hülye aki elolvassa! 2016.08.16. 07:38:46

Imádom a mozit, de a stáblista nem érdekel. Pláne ilyen, hogy "catering Marika néni".

Rotopass 2016.08.16. 08:08:56

Moziba régen nem járok, de anno majdnem mindig én voltam az utolsó, aki kiment. Szerintem is hozzátartozik a filmhez. Olyan levezetés féle, hogy ne egyből zökkenj vissza a valóságba, legyen időd gondolkodni. És tényleg jó szórakozás magyar(os) neveket keresni a listában.
Sajnos torrentnél is találkoztam olyannal, hogy a stáblista lemaradt. Még sorozatoknál is sokszor, pedig az aztán tényleg nem hosszú.

hakos05! Nincs egy linked ahhoz a képhez, ahol a fizetés szerepelt? Érdekelne mit keresnek a háttérmunkások.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 08:13:07

@Lucifer Morningstar:

1. A bolgár mozik ugyanolyanok, mint a magyar mozik.

2. Nálam többet magyar moziba kevés ember járt. Amikor Mo-on éltem, hetente többször mentem moziba.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 08:15:26

@Rotopass:

Szinte sose láttam torrentnél, hogy levágtak volna a filmből. Pedig fanatikus torrentező vagyok, hetente 30-40 filmet kezdek nézni - azért írom így, mert csak azt nézem végig, amit érdemes.

Én bolgár és orosz torrentoldalakat használok, ezek a legjobbak szerintem, pl. kevés a hamis torrent, meg nagyon frissek.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 08:17:44

@Lucifer Morningstar:

A dimmer magyarul visszafogott fény. Tök mindegy, hogy nincs teljes fény, ha az emberek felállnak és elkezdenek kimenni. Kénytelen vagy felállni, még rád is szólnak, ha ülve maradsz, édes ballibám.

Lucifer Morningstar 2016.08.16. 08:26:11

@a BircaHang Média szerk.:

1. Nofene. Odaért a kultúra?
2. Aranyom, majd ha elmondhatod, hogy a Corvin 23 órás vetítésén kinéz a gépész a páholyba, hogy megérkeztél-e, akkor szövegelj mozibajárásról.

Dimmerről láthatóan lövésed nincs, de annyira okos akartál lenni, hogy pont azt igazoltad amit írtam. Csak így tovább. Ha neked örömet okoz, hogy a saját szavaiddal írj le valamit, hajrá, így is tanulsz.
Lehet, hogy a bolgár és a fideszbirka kultúra része az, hogy rádugatnak, de ez itt Magyarország, még soha nem szóltak rám mert megvártam a stáblista végét.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 08:35:52

@Lucifer Morningstar:

Ostoba vagy, maradjunk ennyiben. Szóval menj csápolni Gyurcsány nyugdíjasgyülésére, az a te szinted.

protézisesh 2016.08.16. 08:36:41

@hakos05: "A Steven Spielberg film" = ő a producer, ő szerezte rá a pénzt.
"Directed by S.S." = ő rendezte.
A két személy különböző is lehet.

protézisesh 2016.08.16. 08:39:07

@a BircaHang Média szerk.: @Lucifer Morningstar:
akkora f@sszopó, pöcsméregető gyökerek vagytok mind a ketten, mint ide Nagykáta...

Sir Galahad 2016.08.16. 08:52:40

Volt egy barátom, nagy filmmániás, neki is az volt a véleménye, hogy meg kell nézni a stáblistát, mert az "az alkotás része". Mindig az történt, hogy a társaság többi tagja már kint cigizett, sörözött a büfében, ő meg bent ült, amíg le nem ment a stáblista. Persze tök egyedül... Szerintem erre a jó megoldás az lenne, ha a film végén megmutatnának egy webcímet, és akit érdekel - az a bizonyos egy ember a nézőtéren - , ott megnézhetné.

Treff Bubi 2016.08.16. 09:12:11

Én a pesti mozikban mindig meg tudtam nézni a stáblistát, legfeljebb a seprűvel nézelődő jegyszedők türelmetlen pillantásai lehetnek zavarók. Elvégre kifizettem a jegyárat, akkor már lenézem a teljes filmet!:)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.16. 09:19:43

@protézisesh:

Miért lennék az? Válaszoltam csak a ballib bértroll provokációjára.

Lángharcos 2016.08.16. 09:25:36

@a BircaHang Média szerk.: Nem tudom, te hova jársz, igen, gyenge fényt kapcsolnak, a stáblista még nézhető mellette, a kifele mozgó tömeg zavaróbb, mint a fény.

user friendly 2016.08.16. 09:46:31

művészmozikban nagyjából a közönség fele általában végignézi a stáblistát, ott többnyire nem is szokták felkapcsolni a villanyt. az ilyen multiplexes divat, hogy azonnal felhúzzák a fényt a film végén, mire a legtöbben reflex-szerűen elkezdenek kifelé menekülni, mintha akkor akarnák behozni azt a másfél-két órát, amit a moziban eltöltöttek :) de azért ott is végig lehet nézni, ha valaki akarja, nem a feles világítás zavaró, inkább az, ha pl egy négy tagú társaság az előtted lévő sorban kezd el öltözködni és keresgélni a leejtett cuccait. de még ez sem annyira bosszantó, mint a tévében, amikor egy jó filmnek szinte levégják az utolsó kockáit és hirtelen beleüvölt a reklám háromszoros hangerővel. pfff... erre sokszor ölni tudnék :)
jó film esetén én is szeretem végignézni a stáblistát levezetésnek. és persze vannak olyan stáblisták, amik szerves részei a filmnek vagy valami pluszt adnak még hozzá, amiket nagy kár kihagyni. egyik kedvencem: www.youtube.com/watch?v=jvJGgwnrRNo

elemes 2016.08.16. 10:18:25

régebben moziban a theend után a többi nézővel együtt felálltam és kizörögtem. egyszer pár éve egy filmklubban a film vége után pár másodperccel félig felálltam, de láttam, hogy mindenki más ülve marad és végignézték a stáblistát pedig volt vagy 6-7 perc, úgyhogy pusztán a konformista oldalam miatt maradtam én is.

azóta moziban is végignézem a stáblistát.

elemes 2016.08.16. 10:19:26

@a BircaHang Média szerk.:

te magad vagy a ballib bértroll :))))

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.16. 10:34:39

Én leszarom a stáblistát, és azt nézek meg amit akarok, akár a film felénél is kimehetek (ha nem zavarok mást vele persze)

goodjohnwin 2016.08.16. 10:37:26

Sok dolog miatt utálom a Cinema City láncot, az egyik az, hogy felkúrják a villanyt az utolsó képkocka után, és konkrétan nekiállnak kiterelni a népet a moziból, mint egy gyárban "Gyerünkl gyorsabban, kifelé, mindjárt kezdődik a következő vetítés és nekünk még ki is kell takarítani a disznóólat, amit hagytatok!"

Amúgy szerintem az 50-60-as évek divatja a rövid, film elején bemutaott stáblistával szimpatikusabb, nincs felsorolva minden sofőr meg kábeltartó kisinas, csak a lényeg.

Jancsiszeg1980 2016.08.16. 10:53:35

Alapvetően nincs bajom a stáblistával, vannak szórakoztatóak is, főleg, ahol forgatási bakikat szúrnak be oldalra kis képen. Vagy vicces a körítés, vagy szokatlan a kivitelezés (pl fentről lefele halad), vagy csak jó zene megy alatta.

Ami viszont baromira idegesít, és főleg a régi filmeknél meg sorozatoknál volt jellemző, hogy a szinkron munkában résztvevőket mi a jó istenért kell bemondani hangosan, amikor már rég megy a film. Sok esetben már dialógus is van, de nem hallani, mert a mély hangú csávónak el kell mondania, hogy ki a bánat volt a vágó asszisztens. Ha annyira fontos basszus, akkor feliratban rakják ki, de ne pofázzanak már bele a filmbe. Iszonyú dühítő.

kaskala 2016.08.16. 11:24:44

A stáblisták legalja néhány tv-nél, amikor a magyar szinkron készítőit ordítják végig a film végén az eredeti stáblista vetítése közben.
lgy maradt meg az agxamban pl Férentáin Bernadett neve :))

steery 2016.08.16. 11:53:30

Én szinte mindig végignézem és hallgatom a stáblistákat, már amikor számítógépen nézek filmet, azaz megtehetem ezt, mert nem fosztanak meg tőle a tv-ben. Egyrészt a nagyszerű zenék miatt, amik némelyike igazi mestermű. Másrészt, hogy azonosítani tudjam a szereplőket: melyiket melyik színész játszotta. Harmadrészt azért, hogy lássam, hol készültek az egyes jelenetek (mely országokban forgatták) és van-e valami ajánlás valakinek. Negyedszer pedig azért, mert sok filmnek a stáblistájába beraknak kis képes kihagyott vagy humoros jeleneteket, forgatási bakikat. Ötödször pedig azért, mert a végén előfordul, hogy van egy fél perces slusszpoén jelenet eldugva a magamfajta nézők kedvéért.

Emlékszem, hogy Az ébredő erő premierjén tele volt a mozi, de miközben ment a stáblista, alig 4-5-en maradtunk az utolsó képkockáig, végighallgatni a zenét. A "kemény mag". De legalább végig levetítették, nem szakították félbe, ahogy azt egyes filmeknél csinálják.

steelcommander 2016.08.16. 12:22:36

Megnézni a stáblistát a film végén tiszteletadás a készítőknek és punktum. Nem is beszélve az előttem már említett jó zenékről illetve vicces jelenetekről.

Ami viszont engem mindig is foglalkoztatott az már inkább az, hogy a szinkronos filmeknél az eleje főcímnél miért csak bizonyos alkotók, vagy közreműködők nevét mondják be magyarul? Pl. a szereplők, a rendező, a forgatókönyíró, fényképezte nevét mindig, de a producerek, casting, editorok, stb nevét sohasem, a magyar narrátor ott mindig hallgat. Ez valami szokás lehet, beidegződés???

gyokkkettto 2016.08.16. 12:24:01

Mi mindig vegig nezzuk a stablistat, a zenevel egyutt hozzatartozik a filmhez.
Nem is ertem, miert engedik ki az embereket a stablista vege elott a mozibol, nem kene.

Pepibubó 2016.08.16. 13:05:10

Érdekes, hogy a reklám - ami lehetővé teszi az "ingyen" tévézést -, meg a (nyilván üzleti okból) levágott stáblista zavarja a cikkírót.
Viszont a stáblista alatti történéseket és filmzenét TELJESEN FÖLÖSLEGESEN agyonvágó, aláolvasásos hazai módszer meg nem gond? Amikor már egy okos telefonnal is alá lehetne írni magyarul, hogy mi a film címe, ki rendezte, magyar hangja, stb.!
Ahogy az oroszoknak megfelel az egyetlen hangú aláolvasásos "szinkron" a kommunizmus óta, úgy a magyaroknak meg ez a stáblistás, aláolvasás-borzalom is jó. Sokszor már a tragikomédia határát is átlépi, amikor a filmbeli párbeszédet elnyomva rámondják, hogy "magyar hangja, szinkronrendező XY!"
Elképesztő - hogy ez a magyaroknak "így is jó"!

báró Csekonics 2016.08.16. 14:47:50

Két filmforgatás is volt a szomszéd utcában nem is olyan nagyon régen (az egyik idén, a másik még a Die Hard 5 volt) - azóta másképp tekintek a stáblistára, főleg a vége felé szereplő nevekre. Nem semmi, hogy mennyi munkával járhat akár egy fél perces snitt.

RobertThorn_ 2016.08.16. 15:00:37

A stáblista (bizonyos szereplőinek) illetve a magyar változat munkatársainak felolvasása valóban érdekes téma, tényleg rengeteg klassz filmzenét zavar meg, de ezt gondolom régen azért csinálták/kezdték el így ezt a gyakorlatot, mert csak egyszerűen szerették volna tudatni a nézőkkel, hogy mégis kifiaborja dolgozott a filmen. És aztán ez megmaradt jó sokáig.
És az a nagy büdös helyzet, hogy nekem - mint olyan embernek, aki a királyi tévé, illetve a VICO filmjein nőtt fel - azok a felolvasások is az akkori filmek szerves részei. Pont úgy, mint a ahogy a film legvégén a stáblista.
Például hallgatom a Terminator 2 főcímzenéjét netezés vagy autóvezetés közben, és pontosan tudom, hogy mikor, melyik másodpercnél, melyik tadaddaddaddadaam után kell a fémesre csiszolt Ray Krebbs hangjával a tetejére odaképzelni, hogy 'fényképezte: edem grinbörg'. Egyszerűen rítusszerűen bevezet, rákészít a filmre, és ilyenkor még azt se bánom, hogy mindezt a zene/dialógus hátrányára teszi. Akik nem ebben a miliőben kezdtek el annak idején komolyan filmeket nézni, azok ezt nem érthetik.

Viszont ember/ork/tünde/törp/hobbit legyen a talpán aki az olyan monstre stáblistákat is képes végigülni, mint pl. a GYU: A király visszatér bővített verziója..

vanek ur 2016.08.16. 17:40:22

@protézisesh: A film elején a "a Steven Spielberg film" kiírásnál a név a rendezőé. A producerek nevét (illetve újabban inkább a cégük nevét) szintén kiírják a film elején, pl. "a Kennedy/Marshall porduction", "a Bad Robot production".

Egyébként tessék megnézni egy 20-30 éves film és egy mai film stáblistáját: szerintem az újabb filmeken legalább 2-szer annyi ember dolgozik.

Stáblista műfajban az örök kedvenc egyébként a Nagy Durranás - amit a ZAZ trió abban művelt, az frenetikus.
süti beállítások módosítása